Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Elhunyt dr. Kiss Mária, a Szombathelyi Egyházmegyei Levéltár egykori igazgatója

Dr. Kiss MáriaÉletének 90. évében, 2019. október 29-én Vasegerszegen, a Szent Miklós Idősek Otthonában elhunyt Dr. Kiss Mária, a Szombathelyi Egyházmegyei Levéltár nyugalmazott igazgatója.

gyaszjelentes-dr-kiss-maria

 

1986-os nyugdíjazása után rendszeres kutatója volt a püspöki levéltárnak, amelynek ügyét megyei levéltári vezetőként is mindig szívén viselte. A rendszerváltozás után 1991-ben Dr. Konkoly István megyéspüspök felkérte az egyházmegyei levéltár vezetésére, hogy az egyházi gyűjtemények előtt megnyíló lehetőségekkel élve pótolni lehessen az évtizedes hiányosságokat. 1991-2008-ig tartó igazgatói működése alatt az egyházmegyei levéltárban alapvető rendezési és állományvédelmi munkákat sikerült megvalósítania, számos értékes iratanyagot mentett meg az utókor számára, és tett kutathatóvá. Szakmai munkája során kiemelt figyelmet szentelt a szombathelyi egyházmegye történetének, behatóan foglalkozott a szombathelyi szeminárium 20. századi történetével és számos tanulmányt publikált az egyházmegye területén működő szerzetesrendekről. Legkedvesebbek számára a szombathelyi szaléziak voltak, szalézi munkatársként aktív tagja volt a Szent Kvirin plébánia közösségének, és megírta a rend szombathelyi letelepedésének történetét is.

Nagy odafigyeléssel és szeretettel segítette az Kárpát-medencei egyházi levéltárak és gyűjtemények ügyét, alapító tagja volt a Magyarországi Egyházi Levéltárosok Egyesületének, fontos feladatának tartotta a szakmai utánpótlás nevelést és a fiatal kollégák támogatását.

Munkásságát 2001-ben Kormos László-díjjal ismerte el a szakmai egyesület. (vö: https://melte.hu/node/9#dij)

Életrajza az egyesület honlapján: https://melte.hu/?q=node/172#Kiss

 

A Kiss Máriáért bemutatott gyászmise 2019. november 6-án, szerdán 11:30 órakor kezdődik a szombathelyi szalézi templomban, amelyet Csóka Gáspár OSB celebrál. A temetési szertartás 12:30 órakor kezdődik a szalézi templom kriptájában.

 

  ---------------------------------------

 

 

Feiszt György megemlékezése –


Ismereteink szerint ő volt az egyetlen kolléga, aki szakmai tevékenysége során három levéltárnak is igazgatója volt. 1930. október 6-án, Szombathelyen született. A Kanizsai Orsolya Leánygimnáziumban tett érettségi vizsga után felsőfokú tanulmányait az ELTE Bölcsészettudományi Karán 1953-ban fejezte be. Kötelező gyakornoki évét a Magyar Országos Levéltárban töltötte, ezt követően 1954-ben vette át történelem-levéltáros diplomáját.

A Szombathelyi Állami Levéltárban segédlevéltárosként kezdett dolgozni. 1955. szeptember 1-től Magyarország első női levéltár igazgatójaként a Győri Állami Levéltárat vezette, majd 1959 februárjában a Veszprémi Állami Levéltár igazgatójának nevezték ki. 1961-ben beosztott levéltárosként tért vissza Szombathelyre. Doktori fokozatát 1966-ban a „Szombathely céhes iparának története a 17-19. században” című dolgozatának megvédésével szerezte meg. 1981. januártól a Vas Megyei Levéltár igazgató-helyettesének nevezték ki. 1982-től 1986. október 1-én történt nyugdíjba vonulásáig a Vas Megyei Levéltár igazgatója volt.

Dr. Kiss Mária levéltárosi munkásságának fő területe az iratgyűjteményekben rejtőző diplomatikai anyag felkutatása, valamint a családi irattárak rendezése volt. Levéltárigazgatói működése idején, 1984-ben indította útjára az azóta hagyománnyá vált és évente megrendezett „Vas Megyei Levéltári Nap”-okat, valamint szerkesztőként a „Vas megyei levéltári füzetek” sorozatot.

Megyei levéltárvezetőként a magyar levéltárügy hősi szakaszainak terheit hordta a vállán azokban a nehéz években, amikor gyakran a „papírgyűjtő kampányok”-tól kellett a múlt értékes iratait megőrizni az utókor számára.
Közösségi emberként is aktív volt. 1963-tól Szombathely város tanácsának, majd 1965-1980-ig a városi végrehajtó bizottságnak tagjaként vett részt szülővárosa közéletében, különös odafigyeléssel, a kultúrával és a közművelődéssel kapcsolatos döntésekre.

Precíz forrásfeltáró volt, aki a felfedezett, sokszor unikális dokumentumokat és a tudomására jutott információkat önzetlenül, a szakmai féltékenység legkisebb jele nélkül bocsátotta az adott tudományterület hozzáértőinek rendelkezésére.
A tanácsért hozzá forduló kollégák, kutatók és levéltári ügyfelek számára bizalmat keltő és megnyugtató volt jó kedélyt sugárzó személyisége. Mindig nyitott volt a szakmai kapcsolatokra. Ismerte és számon tartotta a kollégákat és rendszeresen részt vett a 1970-es években egyre dinamikusabbá váló levéltáros szakma összejövetelein, az örvendetesen szaporodó levéltári konferenciákon. Egyik kezdeményezője és motorja volt a Magyar Levéltárosok Egyesülete megalapításának. Rendszeres kapcsolatot ápolt a szomszédos burgenlandi és szlovéniai társintézmények vezetőivel, levéltárosaival.
Vas megye középkori céhes iparának, valamint Szombathely város ipartörténetének kutatásában szerzett tapasztalatait, eredményeit a Vas megyei folyóiratokban, valamint szakmai periodikákban publikálta. 1971-ben megjelent „Szombathely püspöki mezőváros tanácsa a XVII-XIX. században” című tanulmánya napjainkig megkerülhetetlen dolgozat.
Több évtizeden át volt tagja a Veszprémi Akadémiai Bizottság Céhtörténeti Munkabizottságának. Aktív szervezője és résztvevője volt a Vas megyei honismereti mozgalomnak, egyik vezetője Szombathely Város Honismereti Munkabizottságának. Szakmai irányításával több Vas megyei falumonográfia, üzem- és intézménytörténeti dolgozat készült.

A hivatásának tekintett archívumi tevékenységet 1986-ban történt nyugdíjba vonulása után magánemberként is folytatta, majd 1991-ban Konkoly István szombathelyi megyéspüspök felkérésére elvállalta és közel két évtizeden át irányította a Szombathelyi Egyházmegyei Levéltár szakmai munkáját. Ezekben az években a Művelődésügyi Minisztérium Levéltári Osztálya megbízásából ellátta a dunántúli egyházi levéltárak szakfelügyeletét. Szakmai munkájának elismeréseként számos kitüntetésben részesült, 2005-ben vehette át a Széchényi Ferenc díjat.

Aktivitását, a naponta elvégzett kutatómunkát, egy sajnálatos baleset és az azt követő lassú regenerálódás törte meg, majd az egy esztendővel ezelőtt bekövetkezett második sajnálatos eset végleg lehetetlenné tette. Nehéz élethelyzetében váratlan örömként fogadta Alma Materének a jubileumi vasdiploma adományozásáról szóló értesítését.

Dr. Kiss Mária személyével az 1950-es években átalakult levéltári szakma úttörő nemzedékének egyik utolsó személyisége távozott. Szeretetre méltó, színes egyéniségének emlékét kegyelettel fogjuk őrizni. Nyugodjék békében!