Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Szent Imre-nap Jánosházán

Szent Imre Nap2019. november 5-én emlékezett meg a jánosházi Szent Imre Általános Iskola névadó szentjéről. 

Szent Imre NapA mai nap, november 5-e igazán mozgalmas volt iskolánkban! Szent Imrére, iskolánk névadójára, az ifjúság védőszentjére emlékeztünk a reggeli szentmisében. Tanulóink színvonalas műsorban mutatták be életét, emberi nagyságát, hitét. A szentmise után – visszatérve az iskolába – sokszínű program várta a gyerekeket, amelyek mind-mind az egészség megőrzésével voltak kapcsolatosak.

A tornateremben Cordier Bálint testnevelő-edző várta az alsósokat egy kis „tornamókával”, játékos-ügyességi feladatokkal. Az udvarra közben már megérkezett Celldömölkről egy mentőautó, amelyet kívül-belül meg lehetett tekinteni, „tanulmányozni”, sőt az újraélesztésről is kaptak a gyerekek ismertetőt. Ezután Szabó Szilvia védőnő érdekes foglalkozásra hívta a kisebbeket az egészséges életmód témakörben.

Szent Imre NapTermészetesen a nagyok sem unatkoztak eközben. Dr. Varga Sándor alezredes a drogok, kábítószerek hatásáról beszélgetett velük, azok káros hatásaira hívta fel a gyerekek figyelmét, akik végig figyelmesen hallgatták. Ezután egy dohányzásellenes programon is részt vettek, majd Szilvi védőnéni segítségével a serdülőkori változásokról és a fogyókúra veszélyeiről beszélgettek. Ebéd előtt még egy jó kick-box edzés is belefért a programba, így a mozgás sem maradt el. A délelőtt folyamán kóstoló várta a gyerekeket a folyosón, csupa finom és egészséges étel került az asztalra a szülők jóvoltából. Nagyon köszönjük nekik a sok finomságot!

A felsősök már alig várták, hogy délután a labda útjára induljon, kezdődjenek az osztályok közötti foci és kézilabda mérkőzések. Mindenki sportolhatott kedvére, vagy a pálya széléről biztatta társait.

Egy másodikos kislány szavait idézve: „Ez volt a legjobb napom!”

 Szöveg: Horváthné Kulcsár Gyöngyi – Fotó. Bödör Zsolt és Szabó Judit