Szombathelyi Egyházmegye

Szent Márton ünnepe Szombathelyen

Szent Márton ünnepeNovember 8-án Szent Mártonra, az ókori Savaria, a mai Szombathely szülöttére, a Szombathelyi Egyházmegye védőszentjére emlékeztek Szombathelyen.



Szent Márton ünnepeAz ünnepség az esti zsolozsma elimádkozásával vette kezdetét a Székesegyházban. Márton egy ragyogó ablak volt, akin keresztül Isten fénye beragyogott az emberek életébe, mondta rövid beszédében Székely János, aki hangsúlyozta: Mártont megérintette Isten szeretetének titka és ennek lett a követe. Amikor Szent Mártont ünnepeljük, akkor nem őt ünnepeljük, hanem az Istent.

Dr. Székely János megyéspüspök szentbeszéde meghallgatható itt.  


Szent Márton ünnepA vesperást követően lampionokkal, égő mécsesekkel vonultak a megjelentek a Szent Márton-templom előtti téren álló, a savariai szentet ábrázoló szoborhoz. Szent Márton egész élete együttérzés és odaajándékozás volt, mondta rövid beszédében Székely János, felidézve pl. a köpenymegosztás jelenetét, vagy amikor zsoldját adta másnak. De miért volt ennyire bőkezű Márton, honnan fakadt ez belőle?, tette fel a kérdést a megyéspüspök. Márton átélte, hogy az egész világ és az életünk is ajándék. Először Isten volt az, aki megosztotta köpenyét: megteremtette a világot és minket. Márton befogadta ezt a kincset, megtelt a szíve, sőt túlcsordult. Rájött, hogy Isten megosztotta vele köpenyét amikor megszületett Betlehemben, amikor meghalt a kereszten. Ezt Márton megértette és ezért lehetett az élete önátadás.

Szent Márton ünnepEurópának és magunknak is arra lenne szükségünk, hogy felismerjük: életünk ajándék, arra születtünk, hogy szeressünk. Életünk célja nem a gyűjtögetés, nem az önző élveztek, az önmegvalósítás, hanem az önátadás: pl. házasságban, gyermekvállalásban. Hogyan lehetnénk mi is Márton követői? - tette fel az újabb kérdést Székely János. Legyünk mi is köpenymegosztók! - hangzott a felelet. Osszuk meg időnket másokkal, osszuk meg az érzéseinket!

Szent Márton ünnepSzent Márton folyamatosan úton volt. Hirdette hitét, gyógyított, példát mutatott. És bejárt egy belső utat, amit nem zavart a világ, amit nem zavartak a földi dolgok, amihez igazi csend kellett. Ezt az utat mindannyian bejárhatjuk, mondta Nemény András, polgármester. Kiemelte: nem csak az egyes embernek, hanem a város közösségének is maga előtt kell látnia a célokat, és pl. segíteni a lemaradókat. A fény amit ma gyújtottunk a jó cselekedetek fénye. Ez mutatja szándékunkat, hogy jót tegyünk másokkal. Sok lehetőségünk van erre, vegyük észre a mindennapokban, tette hozzá a polgármester. Az ünnepség koszorúzással ért véget.