Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Emlékezés az elhunyt egyenruhásokért

Szentmise. Fotó. Vaol.huA Vasi Honvéd Bajtársi Egyesület 12. alkalommal tartotta megemlékező szentmiséjét, 2019. november 16-án a szombathelyi Székesegyházban, az ez évben, megyénkben, illetve szolgálatteljesítés közben elhunyt egyenruhás bajtársakért, fegyveres katonákért, rendőrökért, vám-és pénzügyőrökért, határőrökért, fegyőrökért, tűzoltókért, mentősökért.


A díszes csapatzászlók, aktív és nyugalmazott parancsnokok és díszegyenruhások bevonulásával kezdődő szentmisét Haller László, helyőrségünk tábori lelkésze és Hegyfalu plébánosa, valamint Dumovits István horvátzsidányi plébánia kormányzó mutatták be.  A ministránsi szolgálatot Molnár László, a  Vas megyei Hadkiegészítő  Parancsnokság nyugalmazott őrnagya  végezte.

Haller atya szentbeszédéből többek között megtudhattuk, hogy a sokat emlegetett stressz miért veszélyezteti fokozottan  a hazánk biztonságáért készenlétben, feszülten figyelő szolgálatban lévőket és akiknek a váratlan nehéz helyzeteket a legmegfelelőbben kell megoldani.  Az elvesztett bajtársaink, szeretteink szomorúságát, az örök életbe vetett hit, az újratalálkozás reménye oldhatja fel.

A megemlékező ünnepi szentmise a csapatzászlók kivonulásával, és mise utáni baráti, bajtársi beszélgetésekkel ért véget.

Köszönet a szervezésért Lasch Béla ny.alezredesnek.

Szöveg: Sudár György ny. pénzügyőr hdgy.