Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

15 éves a zalaegerszegi Kertvárosi-templom

ÉvfordulóEgész napos szentségimádással és püspöki szentmisével ünnepelték a zalaegerszegi hívek a Szűz Mária Szeplőtelen Szíve tiszteletére és Mindszenty József emlékére 15 éve épült kertvárosi templomot.

ÉvfordulóNagy várakozás előzte meg a mai napot. Nagyon sokak szívében hála gyúlt, miközben 15 év emlékei idéződtek fel, hogyan is épült ez a templom, miként nőtt a közösség.

Nap közben sokan betértek Szentségimádásra, de az esti órákban folyamatosan érkeztek a hívek, várták az ünnepi alkalmat.

Szentmise előtt volt lehetőség megtekinteni egy kisfilmet, amely a mozaik elkészülésébe engedett bepillantást nyernünk. Ennek az új, altemplomban elkészült mozaiknak a megáldásával vette kezdetét ünnepségünk.

https://www.martinus.hu/hirek/9496/nagyboldogasszony-mozaik-megaldasa-zalaegerszegen-a-kertvarosi-templomban

ÉvfordulóTemplomszentelésre íródott versekkel köszöntöttük az egybegyűlteket, majd Németh Lajos, a képviselő testület elnöke köszöntötte Székely János püspök atyát. Nagy ajándék volt, hogy közel 10 lelkipásztorral közösen ünnepelhettünk, az oltár körül segédkeztek minisztránsaink és a lelkipásztori munkatársak.

 

 

ÉvfordulóPüspök atya szentbeszédében hármas küldetést adott: az engesztelő ima értékelése és teljesítése a Mindszenty örökség végett és a fatimai Szűz kérése miatt is kötelez bennünket; mindannyiunk otthona váljék templommá, úgy szóljunk egymáshoz a családban is, mintha Istenhez imádkoznánk; harmadik gondolata pedig az evangéliumi Zakeus történetéhez kapcsolódóan az volt, hogy Isten lehetőséget ad mindannyiunknak arra, hogy változzunk, hogy megjavítsuk életünket, mert ő be akar térni hozzánk is, mint Zakeushoz.

 

Dr. Székely János megyéspüspök szentbeszédét meghallgathatják itt.  

A szentmise után szeretetvendégséggel ünnepelhettünk közösségünk tagjaival, ki ki megosztva a másikkal személyes emlékeit a templom építésével kapcsolatban.