Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Két könyv a toronyi plébánia falvairól

I. kötetA toronyi plébánia kiadásában a Yeloprint nyomda gondozásában kétkötetes könyv jelent meg a közelmúltban.

II. kötetAz első kötet a plébánia falvainak történetét dolgozza fel, valamint a templomok felújításakor keletkezett művészettörténeti dokumentációkat foglalja magába. Bőséges képanyag illusztrációt is találunk, amelyek dokumentálják a felújítás előtti és utáni állapotokat, valamint az egyes munkafolyamatokat! Ennek a Te vagy, Uram, én reményem, ne hagyj soha szégyent érnem című kötetnek az ajánlójában így fogalmaz Dr. Perger Gyula plébános: “A templomoknak minden település életében rendkívüli jelentőségük van, nemcsak külső, arculati szempontból, hanem azért is, mert ahol templom van, ott a településnek van lelke, s minden falu szíve és központja a templom, s hogy az milyen képet mutat, tanúskodik a benne élőkről is, hogy mennyire tartják fontosnak a köztük élő Isten lakóházát!”

A második kötet pedig kronológiailag eleveníti fel a plébánia életének 2011 és 2019 közötti fontosabb hitéleti és közösségi eseményeit, amely A Szűzanya oltalma alatt címet kapta.

 

Magyar Ákos