Pitti Katalin a Toronyi Plébánia falvaiban

Pitti Katalin operaénekes lépett fel hétvégén a Toronyi Plébánia falvaiban – Torony, Sé, Bucsu, Dozmat.

Bőkezű volt vele a Teremtő. Tehetséget, szépséget, küzdőképességet adott neki, mielőtt útnak indította. De megjáratta vele a poklot is. Ám a szenvedés csak táplálta, gazdagította Pitti Katalin érdemes művész életútját, művészeti tevékenységét, aki december 7-én ünnepelte születésnapját.

Pitti Katalin azok közé az operaénekesek közé tartozik, akik nem csupán szép hangjukkal, de alakításuk, szerepformálásuk drámai erejével is hatnak a közönségre. Szenvedélyes, olykor halni, máskor nagyon is élni akaró. Minden leveretésből képes talpra állni. Nem rettenti az újrakezdés, megtanult a fájdalomból, a szenvedésből is erényt kovácsolni.

Pitti Katalin evangéliumot hirdet. És ismeri az adni vágyás örömét. Viszi dalait, kedves lényét, és terjeszti Hamvas Béla gondolatait, mint egy modernkori női apostol: „A boldogságot csak az bírja el, aki elosztja. A fény csak abban válik áldássá, aki másnak is ad belőle. Mert amikor bennünket elküldtek, az útra bocsátó Hatalom így szólt: Rád bízok minden embert külön, kivétel nélkül mindenkit, segíts, adj enni, adj ruhát mindenkire vigyázz úgy, mint magadra, és ne hagyd a sötétben elmerülni. Amit szerzel, amit elérsz, amit tudsz, amit átélsz, osszad meg. Az egész világ tied. Szabad vagy a kövektől az étherig. Ismerd meg, hódítsad meg, senki se tiltja, de jaj neked, ha magadnak tartod. Elbocsátalak téged is, mint mindenkit, felelős vagy minden emberért, aki veled él, s el kell számolnod minden fillérrel, amit magadra költesz, minden örömmel, amit magadba zártál, és minden boldog pillanattal, amit magadnak tartottál meg. Most eredj és élj, mert a világ a tiéd.”

Édesapja arra tanította: akit Magyarország nevel, annak kötelesség a rábízott kincsekből a hazájának minél többet visszaadni. Nekünk, akik a Kárpát-medence ölelő karjaiban születtünk, sorsunk van, amelyet be kell teljesítenünk. Nem futhatunk el előle- vallja Pitti Katalin művésznő.

A tragédiák egész sora döbbentette rá, mi a fontos ebben a földi életben.

Weöres Sándor gondolataival vallja:

Szórd szét kincseid – a gazdagság legyél te magad.

Nyűdd szét díszeid – a szépség legyél te magad.

Feledd el mulatságaid – a vígság legyél te magad.

Égesd el könyveid - a bölcsesség legyél te magad.

Pazarold el izmaid – az erő legyél te magad.

Oltsd ki lángjaid – a szerelem legyél te magad.

Űzd el szánalmaid – a jóság legyél te magad.

Dúld fel hiedelmeid – a hit legyél te magad.

Törd át gátjaid – a világ legyél te magad.

Vedd egybe életed-halálod – a teljesség legyél te magad.

Miért is a művész –énekes pályát választotta Pitti Katalin!?

Engem ez a pálya hívott- vallja. Éreztem, hogy énekelnem kell. Tudtam, ha elindulok ezen az úton, leszek valamivé. Az ember egyszer csak önmagára ismer, rájön, miért született a világra, mi a feladata, mi a küldetése. Az enyém az éneklés volt.

Babits sorait mindig is a magáénak tudta:

„Minden embernek a lelkében dal van,

és a saját lelkét hallja minden dalban,

és akinek szép lelkében az ének,

az hallja a mások énekét is szépnek.”

Mindezek mellett Pitti Katalin művésznő a keresztény megbocsátás szép példáját is elénk éli, erről így vall:

Tudni kell megbocsátani. Aki rájön, hogy tévedett, hogy bűnt követett el, a bűnbánatban úgyis megtisztul. Ezt én is ismerem. A bűnbánat és a megbocsátás is szent dolog. Jó lenne, ha Assisi Szent Ferenc nyomdokain tudnánk járni, mert egyszer el kell majd számolnunk a cselekedeteinkkel. Segítőkészség, szolidaritás, megbocsátás nélkül mit sem érünk. Én a természetemnél fogva még azzal is képes vagyok szeretetteljesen viselkedni, aki megbántott, vagy rosszat tett velem. Hamvas Béla tanácsolja: „Úgy áradjon a szereteted, mint a tűz fénye-melege: mindenre egyformán. Akik közel jönnek hozzád, azokra több essék fényedből és melegedből, mint akiknek nincs szükségük terád. Családtagjaid, mindennapi társaid s a hozzád fordulók olyanok legyenek számodra, mint kályhának a szoba, melynek melegítésére rendelik.” Ugye, mondanom se kell, hogy egy művésznek még több meleget kell árasztania, még többet kell nyújtania, hisz többet is kapott a Jóistentől.

És milyen a művészsors!? Talán sokban hasonlít a papsághoz, hogy miért mondom ezt, mert ismét a művésznőt idézem:

A művészsors nagy megpróbáltatás. Van, amit csak Istennel tudsz megosztani, amiben ember nem segíthet. Aki tehetséggel van megáldva vagy megverve, annak nehéz az élete. Ez a pálya alázattal teli szolgálat.

Az egész életem erről szól. S azt gondolom, áldozatok nélkül semmi sem születik a világon. Jézus Krisztus erre a legfőbb bizonyíték.

És Pitti Katalin alázata –kispap korom óta- mélységes tiszteletet ébreszt bennem, mert mer magasságról és mélységről szólni:

Sajnos nem mindig szállnak angyalok, vallja nagy alázattal, néha csak kergetjük őket. Nekem például sok gondot okozott, hogy nem járok mindig az „égi mezőkön.” S bár igyekszik az ember magas színvonalon teljesíteni, vannak egészen különleges alkalmak, amikor úgy érzi: kinyílik az ég. Rajtunk múlik, hogy létrejön-e a híd lélektől lélekig. Ezen a hétvégén kinyílott az ég, s a híd épült lélektől lélekig.