Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Egyházközségi csapatépítő tréning nagyböjti lelki nap keretében Toronyban

Egyházközségi napFebruár utolsó hétvégéjén két napos csapatépítő délutánon vehettek részt a toronyi plébánia és a filiák képviselő testületének tagjai, valamint az érdeklődő hívek. 

Egyházközségi napA tréninget a közösség számára már ismerős Dr. Füzes Ádám atya, egyben mentálhigiéniás szakember vezette. Az első alkalom rövid bemutatkozással kezdődött. Ezután az eddig szervezett egyházközségi zarándokutak közül mindenki szabadon választhatott egy helyszínt. Az így kialakult csoportokban megosztotta a többiekkel, miért azt választotta, mi volt számára a legkedvesebb emlék. Ezt követően egy-egy szóvivő összegezte az élményeket. A következő feladat plakátkészítés volt. Ádám atya a társaságot lakóhely szerint négy csoportra osztotta, majd olyan plakát és ismertető elkészítését tűzte ki feladatul, amely vonzóvá teheti az adott települést egy idegen számára. A plakátok közös megtekintése után az egyes egyházközségek helyi küldetésükön gondolkodhattak el. A kiválasztott szóvivők ezeket a témákat megosztották a többiekkel, majd a jelenlévők közösen fogalmazták meg közös küldetésüket.

Egyházközségi napAz első nap rövid imával zárult, a résztvevők izgatottan várták a következő napot. A második alkalom telt házas volt. Az első feladat egy játékos bemutatkozás volt, amelyben elmondták egymásnak párban a jelenlévők, hogy mi tetszett az előző napban. Ezután egy kört alkotva mindenki pár szóban összegezte az előző napi élményét. Majd Vető Zsuzsanna mentálhigiéniás szakember egy ábra segítségével mutatta be, hogyan lehet a kitűzött célokat megvalósítani. Ezt követően Ádám atya kis csoportokra osztotta a jelenlévőket, akiknek az előző nap megfogalmazott küldetésekből egyet választva megvalósítási tervet kellett készíteniük. Sok érdekes ötletet és megvalósítható terv hangzott el, amelyek élőbbé tehetnék a közösségeket. Végezetül mindenki összegezte az elmúlt két nap élményeit. Többen megfogalmazták, hogy közösek a célok, egyet akarunk, függetlenül attól, hogy honnan jöttünk - egy csapat vagyunk. Ezúton is köszönjük Dr. Perger Gyula atyának a szervezést.

 

Szöveg: Hoós Norbert – Fotó: Hoós Flórián