Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

„A szeretet a legerősebb fegyver” – fatimai est Dozmaton

Fatimai est2020. március 13-án Dozmaton tartotta fatimai engesztelését a toronyi plébánia. Keresztút, szentmise és körmenet keretében adtak hálát a hívek és kéréseiket Szűz Mária elé terjesztették.

Fatimai estA válságos idők ellenére összegyűlt hívek előtt Kónya Máté, teológus hallgató tett tanúságot, aki gyakorlati idejét tölti Szombathelyen.

Máté atya szentbeszédében kérte a híveket, hogy – a fatimai kérésnek megfelelően – engeszteljük a Szűzanyát, hiszen Ő Szent Fiánál közben jár értünk. Kitért arra is, hogy az imával jelen vagyunk az Isten számára, beszélgetünk vele, és talán nem is annyira az ima szövege, vagy az imádság mennyisége számít, hanem az, hogy Istennel együtt vagyunk, Mária által, Márián keresztül is. Szerinte az a fontos, hogy az Istennel töltött minőségi idő, szeretetből fakad.

Fatimai estMajd kifejtette, hogy nem csak az imádsággal tölthetünk együtt időt az Istennel, hanem dicsérő szavakkal, vagy Dávid király példájára énekekkel is. Kifejezhetjük Isten iránti szeretetünket ajándékozással is, hogy valamit adunk Neki, valamiről lemondunk Őérte, vagy bármilyen apró jócselekedet felebarátunk, közösségünk javára. Ezek a szeretet kifejezésének különböző módjai, amelyeken keresztül – egy amerikai pszichológus szerint – kommunikálunk Istennel, illetve ugyanúgy, a szentségek vétele által is, Isten kommunikál velünk.

Végül felhívta a figyelmet arra is, ha ezeket a jócselekedeteket engeszteléssé változtatjuk, akkor azok nagyon értékessé válnak, hiszen az a lényege az engesztelésnek, hogy Isten és embertársaink iránti szeretetből fakadnak. „Ahogy Kis Szent Teréz mondja: a szeretet a legerősebb fegyver, de úgy, hogy a legapróbb tettet a legnagyobb szeretetben hajtom végre. Ha például egy lesett gombostűt szeretettel veszek fel, és odaadom valakinek, ezzel egy lelket téríthetek meg” – zárta szavait Máté atya.

Fatimai estA szentmise végén körmenetben vonultak a hívek a falu főutcáján álló Szűz Mária-szoborhoz, a templomba visszatérve együtt imádkoztak Dr. Perger Gyula plébános atyával a Fatimai Szűzanyához.

Fotó és szöveg: Magyar Ákos