Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Plébániai imalánc Kőszegen

A kőszegi Jézus Szíve Plébánia nagyböjt 4. vasárnapjától (március 22-től) plébániai imaláncot hirdetett. A felhívás és a csatlakozási lehetőség a cikk további részéből ismerhető meg.

Kedves Testvérek!

 

Ahogy már biztosan hallottátok, e hét szombattól (március 21-től) kezdődően a koronavírus-járvány okozta vészhelyzet miatt a Magyar Katolikus Püspöki Kar rendelkezése szerint templomainkban határozatlan időre megszűnnek a nyilvános liturgiák (szentmisék, szentségimádások, keresztutak, közös imák). 

Ez a fájdalmas valóság ébresztette fel néhányunkban a vágyat, hogy valamilyen módon mégis imádkozhassunk közösen - együtt hordozva így Isten színe előtt ezt a mostani nehéz helyzetet! Természetesen nem akarjuk megszegni az előírásokat - éppen ezért egy plébániai imalánc életre hívásában gondolkozunk Kőszegen.

Szeretnénk, ha Nagyböjt 4. vasárnapjától (március 22-től) kezdődően minden egyes napon folyamatos ima szállhatna Isten felé a jelen helyzet megoldódásáért a következő módon: 

reggel 6 órától este 10 óráig fél órás időtartamban egymást váltva más és más hívő imádkozna az egész közösség nevében ott, ahol éppen van!  

Úgy gondoltuk, ez az imalánc mindenképpen működjön addig, amíg templomainkban újra nem lesznek nyilvános szentmisék. Aki tehát imát vállal, így gondolkozzon: hosszú távon a napjaim során melyik az a fél óra, amit szinte biztosan minden nap Istennek tudok szánni? 

 

Az alábbi linkre kattintva megnyílik egy táblázat, ahová ki-ki beiratkozhat a neki megfelelő időpontra (a táblázatba úgy lehet írni, ha előtte rákattintunk a "Munkafüzet szerkesztése" utasításra - akkor nyílik meg szerkeszthető formában). 

Link:  https://1drv.ms/x/s!AnHZwsbSEcOwhesivjISbFl3txJYJg?e=jrnyUf