Élet a járvány idején - Interjú Stift Zoltán atyával
Lehet-e egy pap magányos ha nincsen a hívek közelében? Milyen lehetőségeket rejt az evangelizációra az online tér és hogyan valósítható meg technikailag egy-egy élő közvetítés? Többek között erről is beszélgettünk Stift Zoltán atyával, sorokpolányi plébániai kormányzóval.
- Hogyan fogadta a hírt, hogy meghatározatlan ideig nép részvétele nélkül kell a szentmiséket bemutatni?
Nem ért váratlanul. Egy egykori ifjúsági hittanosom Milánó közelében él a családjával. Tőle olyan híreket kaptam, amelyek alapján indokoltnak éreztem, hogy már március elején a híveimet óvatosan felkészítsem egy olyan időszakra, amikor a vasárnapi szentmiséken nem tudunk közösen részt venni.
- Mennyire lehangoló, hogy a hívekkel sem nagyon lehet találkozni, kerülni kell egymást, miközben az Egyház maga a közösség?
Nem lehangolónak mondanám, inkább elgondolkoztató élménynek. Elvileg eddig is hittük, hogy az Egyház közössége nem az érzékszervekkel megtapasztalható együttlét. Mindig hittük „a szentek közösségét”, azaz, hogy a mennyország, a tisztítótűz és a küzdő Egyház tagjai élő kapcsolatban vannak. Ez a kapcsolat lényegét tekintve lelki természetű.
- Ezekben a hetekben voltak, akik hívták, megkérdezték hogy van, mire van szüksége?
Tapasztalatom szerint azok, akik máskor figyelmes szeretettel támogatták a lelkipásztorukat, azok most – a korlátozott lehetőségek dacára - még készségesebben segítenek. Ez nem jelenti azt, hogy a papságot sújtó strukturális gondok ne jelentkeznének különösen is nyomasztó teherként egy ilyen helyzetben.
- Nem volt egyedül?
Az egyedüllét sok szenvedés forrása most a világjárvány idején, de nem látom úgy, hogy sajátosan a papságot sújtaná. Ugyanez érvényes a megélhetéssel kapcsolatos nyomasztó aggodalmakra is. Ferenc pápa sokat imádkozik és imádkoztat az elhagyatottakért és szegényekért, az öregekért és a kiszolgáltatott családokért.
- Ön is egyike azoknak az atyáknak akik "felköltöztek" a világhálóra ezekben a hetekben. Bekapcsolódhattunk az Ön által vezetett szentségimádásokba, szentmisékbe, beszélgetésekbe. Öntől nem állt távol korábban sem az online megjelenés, de mennyire volt szokatlan így megjelenni és jelen lenni az emberek számára?
Az internetre „költözés” előzménye az volt, hogy március 12-én be kellett látnom, hogy következő vasárnap, 15-én már nem kockáztathatom nyugodt lelkiismerettel, hogy híveimmel együtt ünnepeljük a szentmisét. Ekkor jött a gondolat, hogy az angelico.hu oldal videó csatornáján közvetíteni fogom a szentmiséket. Kis, rajzos, tanító jellegű videókat készítettem korábban is, de a szentmise élő adása egészen új volt számomra. Március 13-án viszont elkezdtem és azóta tanulom.
- Milyen formáját választotta az online megjelenésnek, milyen technikával igyekezett láthatóvá, hallhatóvá válni?
A helyben adott lehetőségeim korlátai között kerestem és keresem a technikai megoldásokat. Jelenleg – kicsit vicces is – egy mobil telefont kirakok a templom nyitott kapujába, ahol viszonylag jó a mobil-internetes kapcsolat. Erről a telefonról osztom meg az internetet egy táska-számítógéppel, amelyet egy kabáttartó fogas tetején úgy helyezek el a padsorok előtt, hogy a gép kamerája jól lássa a szentélyt, de a számítógép és az ajtóban lévő telefon között se legyen semmilyen akadály a rádióhullámok számára. Így sikerül a youtube-on elérhető élő adást sugározni. Az imádság, szentmise esetében törekszem az élő, egyidejű közvetítésre még akkor is, ha ennek minősége a rögzített felvételekét nem érheti el. Lassan kitapasztalom, hogy mi működik, s mi nem. A szabadtéri keresztút közvetítésekor a stációs képeket pl. nem lehetett elég jól látni, de a búzaszentelés szertartását a Sorok patak melletti megművelt szántóföldről sikerült elfogadható minőségben sugározni.
- Mik voltak a visszajelzések?
Bátorító visszajelzéseket kaptam. A legfontosabb jel az a tény, hogy vannak, akik minden nap követik az adásokat. Volt, hogy elbizonytalanodtam, van-e értelme nekem is szaporítani a sok online szentmisét, tanítást, imádságot. De mivel többen jelezték e-mailben, Messenger-üzenetben, telefonon, hogy nekik fontos lelki támaszt jelent, amivel próbálkozom, ezért nem hagytam abba.
- Esetleg a kapott reakciók hogyan alakították a formáját, időbeliségét, témáját az online megjelenésnek?
Hogy hosszú távon is tartható legyen ez az internetes jelenlét, egy hónap után úgy döntöttem, hogy a késő esti „Dialógust”, kötetlen hittanórát elhagyom. Ebben a műfajban ritkábban és rögzített formában jelentkezem. A mindennapi rózsafüzér és szentmise kissé késői időpontjának megváltoztatása is fölmerült bennem, de ezt az ötletet az interneten bontakozó „templomi közösség” nem támogatta. Egyébként érdekes, hogy tapasztalatom szerint ezt a közösséget lényegében ugyanúgy kell építeni, mint az offline Egyház közösségeit, hiszen – még ha ezt a kapcsolatot „virtuálisnak” is mondjuk – valójában teljesen valóságos személyek, „reális” kapcsolatáról van szó.
- Miért tartotta fontosnak, hogy jelen legyen ezekben a hetekben az online térben?
Éppen ezért, mert az online tér és az offline tér között nincs akkora szakadék, mint amekkoráról ma egy kicsit talán divatos is beszélni.
Az online jelenlét ad alkalmat bizonyos - az offline térben is érvényes - igazságok fölelevenítésére, továbbadására.
Talán most nagyobb figyelmet kaphat az Egyház misztériumáról szóló tanítás. Habár az Egyház nem „csak lelki” közösség, de éppen a földön járó Egyház valósága követeli most meg, hogy a fizikai találkozások böjtjét tartsuk. Az Isten és a felebarátunk iránti szeretet most ebben testesül meg.
És igen, ez egy próbatétel, a katolikus hit próbája. Elhisszük-e például, hogy az Úrral való egyesülés szent vágyától táplált lelki áldozás nem kevesebb kegyelmet közvetít, mint a szentségi áldozás, ha utóbbira nincs lehetőségem? Komolyan vesszük-e, hogy a tökéletes bánat fölindítása által a bűnbocsánat ajándékában részesülhetünk? Hisszük-e, hogy a szentmise értéke és hatásossága nem azon múlik, hogy mennyien veszünk részt rajta fizikailag?
- Mi a tanulsága a mostani helyzetnek az Ön számára a jövőre nézve akár saját közösségét, akár papi hivatását, akár az evangelizációt tekintve?
Korai lenne a tanulságokat mind számba venni. Annyi azonban már most látszik, hogy a felújított templomok, a közösségi épületek, az intézményes hitoktatás, a táborok és konferenciák keretet adhatnak, de nem adják az Egyház életének lényegét. Nyilvánvaló, hogy e nehéz időszakban paradox módon a papi identitás is erősödhet és helyrekerülhet az Egyházban, ahol jelenleg a fölszentelt áldozópap pótolhatatlan szerepét beárnyékolja az „aktivizmus eretneksége”.
Ez a nyomorúságos helyzet erőt adhat a jövőben arra, hogy változtassunk rossz megszokásokon. Hiszen, ha kényszerűségből meg tudunk valamit tenni, akkor talán a józan belátás okán is megtehetnénk ugyanazt. Talán a jövőben jónak fogjuk tartani, ha a három, négy, öt mise helyett, kevesebb, de „lelkes” szentmiseáldozatot mutatnak be papjaink. Talán ebben a nehéz időszakban bátorságot gyűjthetünk ahhoz, hogy a hittel alig összeegyeztethető emberi elvárásoktól szabadon a lelki szempontokat érvényre juttassuk személyes életünk és a plébániai struktúra reformjában.
- Mi a tanulsága az "online életnek", és ha véget ér a járvány, a különböző korlátozások milyen folytatása lesz ennek, hogyan tudja a tapasztalatokat felhasználni, kamatoztatni?
Azt remélem, hogy az elektronikus médiumok területén szerzett tapasztalatok segítenek abban, hogy Szent II. János Pál pápa már 2005-ben leírt óhaja szerint otthonosabban mozogjunk a modern idők Areopagoszán ismerve annak veszélyeit és élve annak lehetőségeivel, hogy az online korban is „mindenki a saját nyelvén hallja az Evangéliumot”.
