Év végi hálaadó Te Deum ünnepi szentmisét tartott a II. János Pál Katolikus Szakkollégium és a Szombathelyi Egyetemi Lelkészség május 18-án. Ezen a rendezvényen búcsúztak a szakkollégium ballagói, valamint elismerések és ösztöndíjak átadására is sor került.
A Szombathelyi Egyházmegyei Karitász szervezésében jutnak el a Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája által Kárpátalján élők, menekültek számára gyűjtött adományok. Dr. Székely János megyéspüspök áldotta meg a szállítmányt.
Május 15-én, vasárnap délelőtt szentmisével ünnepelték meg Hagyárosböröndön a hagyárosi településrész búcsúját a régi haranglábnál, a Damjanich János utcában, ahol évente csak egyszer, ezen búcsúi alkalommal van szentmise, jó idő esetén.
A zala megyei Szepetneken 2022. április 30-án került sor a Turba 150 Emlékév keretében a településen egykor élt vitézek emléktábláinak ünnepélyes átadására.
Ti is érzitek mostanában, hogy nem jut annyi figyelem egymásra, mint ahogy szeretnétek?
Szembesültök azzal, hogy a munka, a gyerekek körüli tennivalók mellett nem marad annyi idő a másiknak, mint amíg még kettesben voltatok?
Ti is felhördültök magatokban, amikor pszichológusoktól és más szakemberektől azt halljátok, kell, hogy a házaspár együtt kimozduljon, időt, odafigyelést szánjon egymásra? Mert tudjátok, hogy ez igaz, de ennyi program, kicsi gyerekek... mellett mégis hogyan?
Nektek is összeszorul a szívetek, amikor házaspároknak szóló lelkigyakorlatokról hallotok, ahova szívesen elmennétek, de nem tudjátok kire hagyni a gyerekeket?
Május 13-án Pigler Mónika Míra filozófus, domonkos szerzetesnővér tartott nagyon magas szintű előadást Hit és értelem címmel a Ferences Esték sorozatban. Az előadóterem majdnem megtelt érdeklődőkkel, pedig más egyházi esemény is zajlott ugyanebben az időben.
A Budapest Film Produkció szeretettel meghívja Önt SZABADÍTÓ című dokumentumfilmjének (r: Hajnal Gergely) zártkörű díszbemutatójára 2022. június 1-én 19:30 órára az Uránia Nemzeti Filmszínház Dísztermébe (1088 Budapest, Rákóczi út 21.). A film a Nemzeti Filmintézet támogatásával készült. Köszöntőt mond: dr. Székely János megyéspüspök.
2022. május 15-én fiatalok szépszámú csoportja első alkalommal járult szentáldozáshoz Szepetneken.
„Bennünk él a végtelen, az igaz, az Örök Szeretet, és kegyelmével munkálkodik a tetteinkben.
Minden szeretetünkben az Ő szeretetének fénye tündököl.
A keresztény ember hivatása e világban, hogy Isten tartóedénye, Isten szent temploma legyen.
Az a keresztény ember hivatása ebben a világban, hogy szeretetével Isten szeretetének a fényét ragyogja bele a világba, hogy a sírók könnyeinek letörlésével Isten vigasztalásával vigasztalja meg a törött szívűeket, hogy a béke, a türelem, a megbocsátás gyakorlásával gyógyulást adjon a nemzeteknek.”
Találkozójának második napját tartotta május 14-én a Justitia et Pax Europa Bizottság Szombathelyen.
Újra személyes találkozót rendezhetett az európai püspöki konferenciák Justitia et Pax Bizottságait tömörítő Justitia et Pax Europa. A nemzetközi fórumot Székely János püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Caritas in Veritate Bizottsága elnöke meghívására Szombathelyen tartják május 13. és 15. között. (www.magyarkurir.hu)
2 év kihagyás után újra összehívta a Szombathelyi Egyházmegye az idei évben első szentáldozásukhoz járuló fiatalokat. Ezúttal is Vasvár adott helyt a programnak május 12-én.
Élő szó a magyar domonkosok 800 éve, filmbemutató.
2022. május 22-én Domonkos vasárnap lesz Vasváron.
2022. május 13-án, pénteken 18 órától ÉLŐ-ben közvetítjük a Justitia et Pax Europa nyilvános ülését!
A Magyar Domonkos Tartomány minden érdeklődőt szeretettel hív 2022. május 18-án Szombathelyen az Élő Szó – A magyar domonkosok 800 éve című film bemutatójára. Helyszín az Agora-Savaria Filmszínház, kezdés 17.30-kor. A plakát letölthető itt.
„A béke az igazságosság gyümölcse”- mottóval nemzetközi konferenciát tartanak Szombathelyen.
Vasárnap 9 órakor szentmisét mutat be a székesegyházban Székely János megyéspüspök, szentbeszédet mond Noel Treanor püspök, a Justitia et Pax Europa elnöke. A szentmisén részt vesznek a konferencia tagjai is. Várjuk a híveket is.
A Rumi Rajki Műpártoló Kör tagja, a Szombathelyen élő Lökkös József alkotásaiból nyílt kiállítás a Kolping Alapszolgáltatási Központ nemrég átadott új épületében.
Miután feleségem nagyobbik fiunkkal és lányunkkal ősszel és februárban már részt vett egy ugyanilyen rendezvényen, szívből ajánlotta, hogy töltsek el egy hétvégét fiammal a Martineumban tartott „Van időm Rád” programon. Megragadtuk az alkalmat május 6-8. között, mivel a következő tanévben ő már gimnazista és kollégista lesz, így később biztosan nehezebb lenne egy ilyen hétvégét beiktatni az ottani tanrendbe, most pedig lehetőség adódott a később szükségszerűen lazuló kapcsolatunk megerősítésére.