Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Vasmise és búcsúzás Horvátnádalján

dsc-0658Vasárnap volt a horvátnádaljai templom Szentségimádási napja. Ezt a napot különlegessé tette,hogy vasmisével zárult. Dr. Gyürki László kanonok, pápai prelátus mutatta be vasmiséjét az összegyűlt híveknek, akiknek az utóbbi 15 évben lelkipásztora volt, egyben a szentmise végén el is búcsúzott szeretett híveitől.

A Ferences Család Királynője ikon Szombathelyen július 11-19. között

ferences-csalad-kiralynoje-ikon-programok2022. július 11-19. között Szombathelyen, a Szent Erzsébet-templomban lesz látható  a Ferences Család Királynője ikon, mely Szent Ferenc, Szent Klára és Szent Erzsébet ereklyéit is magába foglalja. E három szent a Szeráfi Rend három ágának védőszentje. Az ikon 2018-ban Litvániából indult, és végigjárja Európa ferences közösségeit. A részletes program letölthető itt. 

Gondolatok évközi 15. vasárnapra - Dr. Takács Gyula atya elmélkedése

evkozi15-2022„Csak nézzünk a keresztre, és látni fogjuk szemeinkkel a Szeretetet, hiszen így szeretett bennünket az Isten.
Látni fogjuk Istent.
És ha Krisztust, aki a kereszten vérét ontotta érettünk, látjuk, ha látjuk az ekkora szeretetet irántunk az égből a földre lejönni, akkor szeretni fogjuk, akkor vonzani fog bennünket ez a Szeretet, akkor egész szívünkkel és minden erőnkkel át fogjuk ölelni a keresztet.”

Horvát nap / Hrvatski dan - Szombathelyen

dsc-0555Püspöki szentmisével nyílt meg a 2022. évi horvát nap Szombathelyen.

Véget ért a 2022 évi Egyházmegyei Családtábor

dsc-0401Elérkezett a 2022 évi Egyházmegyei Családtábor zárása. A zárószentmisét Fekete Szabolcs Benedek püspök atya mutatta be, Majlát Tihamér sárvári iskolalelkész koncelebrálásával.

SegítőKÉSZ

segitokeszA Keresztény Értelmiségiek Szövetsége adománygyűjtést kezdeményez kárpátaljai egyházi és civil szervezetek támogatására, akik a helyi rászorulók és háborús menekültek ellátásában vesznek részt.

Vasárnapi Ige - Évközi 15. vasárnap

https://www.youtube.com/embed/2IMxPR-gM6c

65 éve Krisztus szolgálatában - Pavlics István atya vasmiséje a Püspöki Palotában

pavlics-atya-vasmiseje-38Pappá szentelésének 65 éves évfordulója alkalmából a Püspöki Palota kápolnájában - szentelésének helyszínén - mutott be szentmisét Pavlics István atya július 8-án. 

A szinódusi úton - Székely János megyéspüspök volt a vendége az Egyházmegyei Családtábornak

csaladtabor2022. július 7-én folytatódott az Egyházmegyei Családtábor Velemben. Ezt a napot dr. Székely János megyéspüspökkel töltötték a családok. Előadás, fórum, találkozó, zarándoklat szerepelt a programban. 

Egyházmegyei Családtábor 2022, Velem 3. nap - Dr. Székely János megyéspüspök előadása

Családtábor2022. július 7-én már a harmadik nap kezdődött a velemi Egyházmegyei Családtáborban. A délelőtt folyamán dr. Székely János megyéspüspök tartott előadást a felnőtteknek, amelyet meghallgathatnak itt.

Táborzáró szentmise Székely János püspök atyával

289114510-911387333590152-5332828479229019600-nDr. Székely János megyéspüspök részvételével, Takács Gyula plébános atyával közösen bemutatott szentmisével zárult a Szent Gotthárd Általános Iskola és Gimnázium Magyarlak-Csörötneki Általános Iskolájának tábora június 24-én.

Fennállásának 10. évét ünnepli a sitkei hittantábor

jokep-csoportFennállásának 10., jubileumi évében a Dr. Saly László Közösségi Ház ad otthont a Gércei Plébánia idei hittantáborának. Ünnepi szentmise keretében került megnyitásra az idei év jubiláns hete.

Medjugorjeba zarándokoltak hívek Székely János megyéspüspök vezetésével

291948740-7652124104861392-3469549261660367073-nFőként cigány származású hívekből és romapasztorációban tevékenykedőkből álló zarándokcsoportot vezetett Medjugorjéba Dr. Székely János szombathelyi megyéspüspök június 27.-július 1. között. A zarándokokat személyesen köszöntötte és áldotta meg Aldo Cavalli érsek úr, Medjugorje kinevezett apostoli vizitátora. A zarándoklatot a Misszió Tours Utazási Iroda biztosította, a szervezésben az esztergomi Boldog Ceferino Alapítvány és az MKPK Caritas in Veritate Bizottság munkatársa közreműködött.

Egyházmegyei Családtábor 2022, Velem - Korzenszky Richárd atya előadása

csaladtabor-152022. július 6-án Korzenszky Richárd bencés atya, a Tihanyi Apátság egykori elöljárója tartott előadást, amely letölthető itt. 

Egyházmegyei Családtábor 2022, Velem - 2. nap

csaladtabor-28Július 6-án folytatódott az Egyházmegyei Családtábor Velemben. Délelőtt Korzenszky Richárd bencés atya, a Tihanyi Apátság volt elöljárója előadását hallgathatták meg a felnőttek a szinodalitás, közösség témakörében. 

Újmise Toronyban

dsc-0001Rácz Ágoston a toronyi plébánia újmisése, vasárnap jólius 3-án mutatta be első szentmiséjét szülőfalujának templomában.

Szent Márton jegyében zarándokoltak a Csömötei-hegyre, pikniket is tartottak

290360874-1537023986714777-5638923873552448902-nSzombathelyi és lukácsházi zarándokok részvételével tartott pikniket július 4-én, hétfő délután a Szent Márton Európai Kulturális Útvonal Magyarországi Tanácsa a Csömötei-hegyen. A zarándokok három kilométer gyaloglást követően pihentek meg a hegytetőn, ahol ízletes frissítők és Fekete Szabolcs Benedek segédpüspök szavai és áldása várták őket.

Családtábor 2022 Velem 1. nap

csaladtabor-142022. július 5-én megkezdődött az Egyházmegyei Családtábor, amelynek helyszíne Velem, központi témája pedig a szinodalitás. Mintegy 200-an töltenek el együtt néhány napot, hogy e téma mentén közösen gondolkodjanak a családról, kapcsolatukról házastársukkal, gyermekeikkel, szüleikkel. A felnőtteket előadások, a gyermekeket játékos foglalkozások várják a következő napokban, de jut idő kirándulásra, beszélgetésekre is.

Családtábor 2022 Velem - Dr. Székely János megyéspüspök szentbeszéde

csaladtabor-29Megkezdődött a 2022-es Egyházmegyei Családtábor, amelyet idén Velemben rendeznek. A tábornyitó szentmisén dr. Székely János megyéspüspök mondott szentbeszédet, amelyet visszahallgatnak itt. 

Ez az a nap! - Különvonat Szombathelyről

kulonvonat-ez-az-a-nap2Ingyenes különvonat indul Szombathelyről július 23-án az Ez az a nap! koncertre Budapestre a Puskás Arénába. Részletek: www.ezazanap.hu/utazas