A szombathelyi Szent Erzsébet Plébánia közössége mindenkit szerettel hív 2022. szeptember 16-án a Ferences Esték sorozat előadására, valamint szeptember 17-én a Szent Márton utcai felújított keresztjének megáldására. Zsuffa Tünde előadására a meghívó letölthető itt, a felújított kereszt megáldásra szóló meghívó letölthető itt.
„Íme a mi hitünk tanúja Mária, Mária kicsinysége, az önfeledt mosoly, a tündöklő öröm.
Mária szegénysége, akié az Isten, a mi hitünk tanúja ő, és tanító nekünk, megtanítja a reményt, a kicsinyek örömét, megtanít bennünket futni, futni önfeledten a cél felé, mint a gyerek, úgy menni Isten elé, ahogyan a kicsinyek anyjuk ölelő karjaiba sietnek.
Megtanít bennünket Mária hinni és remélni.
S amikor már tudjuk ezt, amikor bátrak vagyunk kicsinyen az Isten elé lépni, a Végtelenhez szegényen, amikor már bátrak vagyunk hópehelynek lenni az izzó Parázs felett, amikor már nem félünk harmatcseppként fölemelkedni az Égig, akkor kitör az öröm, akkor, íme boldogok a kicsinyek.”
„Ti vagytok a világ világossága.” mottóval szervezték meg a KERET 2022 táborát Szombathelyen. A 2022. augusztus 25-e és 28-a között megvalósult tábort a Szombathelyi Katolikus Egyetemi Lelkészség és a II. János Pál Katolikus Szakkollégium szervezte.
A Szombathelyi Egyházmegye és a Szombathelyi Erdészeti Zrt. mindenkit szeretettel hív szeptember 10-én 10 órára a Káld-Hidegkúti Kisboldogasszony-kápolnához, ahol Székely János megyéspüspök mutat be szentmisét a kápolna felszentelésének 5 éves évfordulóján.
Egyházmegyei fenntartásban működik ez év szeptemberétől Körmenden a Dr. Batthyányné Coreth Mária Óvoda és Bölcsőde Dienes Lajos Utcai Tagóvodája, Dienes Lajos Katolikus Óvoda néven. Szeptember 5-én tartották az új nevelési év első szentmiséjét.
Budapesten, a VIII. kerület 78/a., a Hugonnai téren szeptember 28-ától 40 napos imádságos jelenlét kezdődik az ÉLETÉRT. Részletek a plakátokon, amely letölthető itt, illetve letölthető itt.
Nagy sikerrel zajlott a Szombathelyi Egyházmegyében első alkalommal megrendezett pünkösdi Lélek fesztivál. Erről készült rövid videós összefoglaló, amelyet ajánlunk mindenki figyelmébe azzal, hogy jövőre is találkozzunk! A videó megtekintető egyházmegyénk Youtube csatornáján, ide kattintva.
Folytatódik az Ima a békéért! akció. Ezen a héten nemzetünkért imádkozunk.
A Martineum Felnőttképző Akadémia adventi lelkigyakorlatot hirdet december 2-4. között. A jelentkezésről adunk bővebb tájékoztatást.
A Vasvári Plébánia közössége mindenkit szeretettel hív Mária neve napi búcsújára szeptember 10-11-én. A plakát letölthető itt.
A celldömölki Nagybologasszony Plébnia közössége mindenkit szeretettel hív szeptember 10-11-én főbúcsú ünnepére. A plakát letölthető itt.
Évnyitó szentmisét mutatott be Molnár Szabolcs szakigazgató a Brenner János Hittudományi Főiskola oktatóival együtt, 2022. szeptember 3-án szombaton, a szombathelyi Székesegyházban.
2022. szeptember 3-án Fekete Szabolcs Benedek segédpüspök megáldotta a felújított kőszegdoroszlói Szent Márton-templomot.
Évközi 23. vasárnap szentírásai szakaszaival kapcsolatban dr. Takács Gyula csörötneki plébános osztja meg gondolatait.
Dr. Székely János megyéspüspök szeptember 1-jén megáldotta a zalaegerszegi Szent Család Óvoda elkészült új épületszárnyát. Az intézmény nem csak ezt ünnepelte, hanem a 25 évvel ezelőtti indulást is.
2022. szeptember 1-én nyitotta meg első tanévét a Boldog Salkaházi Sára Technikum. Az első tanévnyitó szentmisét Dr. Székely János megyéspüspök mutatta be Császár István helynök az iskola lelkészének koncelebrálásával, melynek keretében került megáldásra a kápolna és az iskolaépület. A szentmisén részt vettek az iskola tanárai, diákjai, a Szociális Testvérek, és az Egyházmegyei Katolikus Iskolák Főhatóságának igazgatója.
Miszori Zoltán atyára emlékeztek hálaadó szentmisével augusztus 31-én, halálának 10. évfordulóján a Szombathelyi Székesegyházban, hívek nagyszámú részvételével.
2012. augusztus 31-én költözött az Égi hazába Miszori Zoltán atya. Mennyei születésnapjának 10. évfordulóján szentmisével emlékeznek meg róla.
A domonkos nővérek mindenkit szeretettel hívnak az elsőcsütörtöki 19 órakor kezdődő püspöki szentmisére, és az azt követő szentségimádásra a Székesegyházba.