Alig egy évvel ezelőtt, 2021. október 5-én történt alapkőletétel után, 2022. szeptember 17-én felszentelték a Heiligenkreuz-ban épült ciszterci kollégiumot, amelyik Boldog Brenner János nevét vette fel. Az ünnepi eseményre meghívták testvérét, Brenner Józsefet a Szombathely-Vasvári Székeskáptalan nagyprépostját és a Zirci Ciszterci Apátság elöljáróját, Bérczi L. Bernát apátot. (A Zirci Ciszterci Apátság a rend magyarországi központja. Az első hazai ciszterci apátság alapítására II. Géza király hívta meg 1142-ben a Heiligenkreuz-i szerzeteseket, aztán a rend legnagyobb pártfogója III. Béla király lett. Ő alapított kolostorokat többek között 1182-ben Zircen és 1191-ben Szentgotthárdon. Heiligenkreuzban a refektóriumban freskók emlékeztetnek a magyarországi alapításra.)
2022. szeptember 19-én kezdődött új, kétéves előadássorozat a Szombathelyi Egyházmegyében, melynek folytatására 2022. október 3-án Zalaegerszegen, 2022. október 4-én Szombathelyen kerül sor.
Részletek a plakáton ami letölthető itt.
„Ez a Szentírás, kedves hívek, ez a Szeretet. Isten így szeretett bennünket. Szól hozzánk, beszélget velünk, és mi ebben a Fényben, e tündöklő Igében olyan boldogok vagyunk, olyan boldogan megyünk e Ragyogásba, megyünk e Ragyogás végtelen Tüzébe.
Nem félünk, hiszen hívott. Nem félünk, hiszen ajkának mézével étetett bennünket.
Nem félünk, csak hallgatjuk az Igét, csak isszuk az Ő ajkának mézédes tejét, csak esszük ez áldott ajaknak örök életét, az Ő kenyerét.”
Dr. Székely János megyéspüspök úr arra hívja a Szombathelyi Egyházmegye papjait és híveit, hogy hordozzuk együtt imában egyházmegyénket. Ehhez Püspök atya írt egy imádságot, amelynek egyéni és közösségi imádkozására buzdítjuk a testvéreket.
Az imalapokat, amelyeken az ima szövege olvasható, minden plébániára eljuttatjuk.
Kapcsolódjunk be az imába egyénileg és közösségileg is! Teremtsünk együtt imahátteret az egyházmegyénkben folyó lelki munkához! Az imádság letölthető ide kattintva!
A Szombathelyi Egyházmegye Szent Márton Cursillos Titkársága a Nemzeti Titkárság felkérésére mintegy négyszáz cursillista részvételével rendezte meg 2022. szeptember 24-én Szombathelyen az országos ultreyát, melynek fő helyszíne a Sarlós Boldogasszony Székesegyház volt. Az ultreya mottójául Szent Pál apostol rómaiakhoz levelének sora szolgált: „Ő bőkezű mindazokhoz, akik segítségül hívják”. A résztvevők gazdag programkínálat mellett ünnepelhették az egymással való találkozást.
2022. október 14-én, 18 órakor folytatódik a szombathelyi ferences templomban a FESTÉK előadás sorozat.
A Nagykutasi Plébánia az idei évben is csatlakozott az Ars Sacra programsorozathoz. Ennek keretében szeptember 18-án a nagykutasi templomban Árvai József, a zalaegerszegi zsidó hitközség képviselője, Zsugyel Kornél evangélikus lelkész, Kinde Zsófia református segédlelkész, valamint Gyöngyös Balázs katolikus plébános osztották meg a szeretettel kapcsolatos gondolataikat a megjelent hívekkel. Az egyes elmélkedések között Kovács Kata, a Zalaegerszegi Városi Vegyeskar karnagya, a különböző vallásokhoz kapcsolódó énekeket adott elő. A szentélyben, illetve a templom bejáratánál levő vitrinekben lehetett megtekinteni a felekezetek képviselői által hozott, a saját vallásukra jellemző tárgyakat. A templom falára a gyerekek által erre az alkalomra készített rajzokat függesztettek ki, az előadások után az ifjú alkotók ajándékban részesültek.
E világi „utazásunk” végső értelme az, hogy az igazi otthont, Isten országát keressük, amely Jézus Krisztusban jelent meg, és amely teljes megvalósulását az ő dicsőséges visszatérésekor fogja elérni. Országa még nem teljes, de már jelen van azokban, akik az üdvösséget befogadták. „Isten országa bennünk van. Bár még mindig eszkatologikus, s a világ és az emberiség jövőjéhez tartozik, de már most is bennünk van.”[1]
Veni Sancte szentmisét tartott a szombathelyi Zárdatemplomban a II. János Pál Katolikus Szakkollégium és a Szombathelyi Katolikus Egyetemi Lelkészség.
Szeptember 21-én este 18 órakor közös szentmisében kérte a szombathelyi egyetemisták közössége, az egyetemi lelkészség templomában a Szentlélek Úristen segítségét a most indult tanévre.
A Bencés Diákszövetség hagyományos Mária-zarándoklatát az idei évben szeptember 17-18-án, a Nyugat-Dunántúl egyik legismertebb kegyhelyén, Vasváron rendezték meg. A zarándoklatra mintegy 70-80 öregdiák érkezett az ország különböző pontjairól, akiknek többsége két napot is Vasváron és környékén töltött.
A kőszegi gimnázium a kommunista állambiztonság célkeresztjében Sólymos Szilveszter OSB és diákjai pere.
2022. szeptember 24-én, szombaton délelőtt 9 órától országos Ultreyara kerül sor a szombathelyi Székesegyházban.
Szent Márton életpéldájának lelki gyümölcsei mellett néha a szenthez valamilyen módon köthető ízletes gyümölcsökkel, nedűkkel is foglalkoznak az emberek. Nincs ez másként a Szombathelyi Egyházmegyében sem, amelynek védőszentje Szent Márton. Szeptember 20-án, már javában az őszben, a szüret idején tartottak Szent Márton gyümölcseiről és a hozzájuk kapcsolódó hagyományokról kerekasztalbeszélgetést a szombathelyi Szily János Egyházmegyei Gyűjtemény és Látogatóközpontban.
A Szombathelyi Egyházmegye 2022 őszén ministránsvezető képzést indít. Jelentkezéi hatáőridő: október 1. Részletek a plakáton ami letölthető itt.
A Mária Út és a Szombathelyi Egyházmegye október 23-án emlékzarándoklatot szervez Miszori Zoltán atya tiszteletére imádkozva papi hivatásokért.
2022 őszén-telén fiataloknak, felnőtteknek szóló programokkal várja az érdeklődőket a Martineum Felnőttképző Akadémia.
A Vasvári Múzeum és a Hungarikum Bizottság minden érdeklődőt tisztelettel hív szeptember 25-én 15 órára Vasvárra a Békeházba, ahol a Nézzük meg együtt Vasvár értékeit című kiadványának bemutatójára. A meghívó letölthető itt.
2022. szeptember 19-én Zalaegerszegen elkezdődött a Szombathelyi Egyházmegye kétéves, 4 féléves teológiai kurzusa. Dr. Székely János megyéspüspök a Szentírásról beszélt a Mindszenty-iskolában összegyűlt hallgatóságnak. Az előadást Szombathelyen is meghallgathatják az érdeklődők szeptember 20-án kedden este 18 órától a Martineum Felnőttképző Akadémián. Várunk mindenkit!