„Három nemzet gyermekei vagyunk, de egy a tejünk, ami táplál és alakít: Krisztus evangéliuma” – fogalmazta meg az egység mélyítését, katolikus hitünk megerősítését célzó találkozón Bože Radoš varasdi megyéspüspök. A három szomszédos nemzet október 8-án tartott liturgikus találkozójára Veres András győri megyéspüspökkel, az MKPK elnökével Szent László ereklyéje is eljött a szlovéniai Belatincbe.
„Isten nemcsak e földi életet ajándékozza nekünk, nemcsak e földi élet perceit és tetteit, Isten olyan ajándékot készít számunkra, amit szív fel nem foghat. Isten az Eget szánja nekünk, önmagát, önmaga életét, a végtelen, örök, boldog üdvösséget. És már nekünk is adta, hiszen odaadta értünk Egyszülött Fiát a kereszten, már elküldte lelkünkbe az Ő Szentlelkét, aki bennünk lakik, és kiárasztotta reánk a kegyelem folyamát.”
Október 8-án, Magyarok Nagyasszonya ünnepén 18.30-tól 19.30-ig gyertyás rózsafüzér-körmenetre hívjuk mindazokat, akik szívükben hordozzák hazánk békéjét és védelmét.
Különleges program várta október 4-én este a Brenner Kollégium középiskolásait. Három budapesti keresztény dj beszélt a hitéről a fiataloknak, illetve mutatták meg zenei tudásukat a diszkók világában megszokott fény- és hanghatásokkal.
2022. október 8-án szombaton, élő Rózsafüzér gyalogos zarándoklat lesz a békéért.
2022. október 4-én a Hegyi beszéd erkölcse címmel tartott előadást Az Istenről és a világról sorozat keretében. Az előadás meghallgatható itt.
Október 3-4-én folytatódott az Istenről és a világról című előadássorozat Zalaegerszegen és Szombathelyen. Ezúttal dr. Papp Miklós görögkatolikus papot, erkölcsteológust hallhatta a közönség, aki a Hegyi beszédről, mint keresztény életünk morális középpontjáról beszélt.
Öt éve, 2017. október 8-án, Magyarok Nagyasszonya ünnepén szólalt meg először a Mária Rádió Savaria Szombathelyen.
Október 2-án ünnepelte Egyházunk a Szent őrzőangyalokat. Szepetneken szombaton és vasárnap számos kulturális és vallási programmal ünnepelték a templom búcsúnapját.
Október 3-án a világ valamennyi ferences templomában a Tranzitus szertartásával emlékeznek a szerzetesek és velük együtt a hívek Assisi Szent Ferenc boldog halálára. Így volt ez Szombathelyen is, a Szent Erzsébet-templomban.
A csényei közösség mindenkit szeretettel hív október 7-én Csénye és Porpác közötti gyalogos zarándoklatára, amelyet Bokor Zoltán atya vezet. Indulás 13 órakor a csényei templomtól. 18 órakor Székely János atya mutat be szentmisét a porpáci templomban. A plakát letölthető itt.
Dr. Papp Miklós atya előadásával folytatódott az Istenről és a világról című sorozat október 3-án Zalaegerszegen, a Mindszenty-iskolában. Miklós atya előadását élőben október 4-én, kedden 18 órakor Szombathelyen, a Martineum Felnőttképző Akadémián is meghallgathatják. Ezt követően pedig egyházmegyénk honlapján lesz visszanézhető.
A Szombathelyi Egyházmegye mindenkit szeretettel hív október 6-án elsőcsütörtöki püspöki szentmisére és az azt követő szentségimádásra a szombathelyi Székesegyházba. A szentmise 18 órakor kezdődik. A zenei szolgálatot a Kapisztrán Szent János Közösség látja el.
Több mint ezer ember gyűlt össze a magyarok zarándoklatán október 1-jén az ausztriai Mariazell kegyhelyén, hogy a koronavírus-járvány miatti kétéves kihagyás után ismét együtt ünnepeljen. A zarándoklatot Székely János szombathelyi megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Caritas in Veritate Bizottságának elnöke vezette.
Dr. Székely János megyéspüspök 2022. október 2-án, vasárnap megáldotta a külsőleg is megújult Szent Mihály-templomot Egervölgyön.
A vasárnapi esti szentmise keretében Fekete Szabolcs Benedek segédpüspök új lektorokat avatott a Székesegyházban.
2022. szeptember 29-e és október 1-e között, három este a Mária Rádió felhívására a békéért imádkoztak az országban.
A Szombathelyi Egyházmegye minden érdeklődőt szeretettel hív az Istenről és a világról című sorozat második előadására, amelyen dr. Papp Miklós erkölcstani kérdésekről beszél majd. Október 3-án, hétfőn 18 órakor Zalaegerszegen a Mindszenty-iskolában, míg október 4-én, kedden 18 órakor Szombathelyen a Martineumban kerül megrendezésre a program. A belépés díjtalan!
A kőszegi Árpád-házi Szent Margit Gimnázium 2022. október 10-én regisztrációhoz kötött nyílt napot tart.