A jánosházi Szent Imre Általános Iskola 7. osztályos tanulói a Határtalanul-programnak köszönhetően 3 napot tölthettek a Felvidéken június első napjaiban (június 4-6.). Sajtóközlemény.
Dr. Székely János megyéspüspök 2023. augusztus 1-jétől az alábbi területi és személyi változásokat rendelte el a Szombathelyi Egyházmegyében.
A Szent Gotthárd-gimnázium 10. B osztálya Budapestre, a Parlamentbe kapott meghívást, ahol a diákok Boldog Brenner Jánosról mutattak be prezentációt nagy sikerrel.
2023. június 11-én Krisztus testének és vérének ünnepén Zalaegerszegen a Kertvárosi templom közössége is tanúságot tett Megváltónkról.
2023. június 23.-július 28. között újra Martinus Orgonafesztivál Szombathelyen a Székesegyházban.
Június 9-én lezárult a jelentkezés az idei Jubiláns házaspárok találkozójára. A Szombathelyi Egyházmegye további részvételi kérelmeket már nem tud fogadni.
A legtöbb templomban május 11-én, vasárnap ünnepltük Úrnapját. Egyházmegyénk több plébániája is működtet Facebook oldalt. Innen válogattunk néhány képet, hogy bemutassuk miként ünnepeltek közösségeink.
Pünkösdhétfőn 4 állandó diakónust szentelt szolgálatra Székely János megyéspüspök. Köztük volt dr. Marx Gyula is, aki Zalaegerszegen a Kertvárosi-templom közösségével együtt ünnpelte első alkalommal, hogy
Május a Szűzanya hónapja. Zalaegerszegen, a Kertvárosi templom közössége mindezt összekötötte egy plébiániai találkozóval is.
Úrnapján Dr. Székely János megyéspüspök mutatott be ünnepi szentmisét a Székesegyházban
Június 8-án, Úrnapján, a szombathelyi Fő téren volt szentségimádás egy nyitott rendezvénysátorban.
„Amikor a szentmisén vagyunk, és az Oltáriszentség alászáll az Égből közénk, amikor az Oltáriszentség azt mondja nekünk: Én vagyok.
Jézus szól ezekkel a szavakkal, amikor nyújtja magát nekünk, mint lelkünk táplálékát, mint élő Kenyeret, olyankor ne felejtsük el sohasem: a Golgotán vagyunk, ott állunk Jézus valóságos keresztje tövében, mert az Oltáriszentség valóban a Golgota keresztje, és az Oltáriszentség a Golgota keresztjén feláldozott Krisztus.
Ezzel a megilletődött lélekkel lépjünk mindig a templomba az Oltáriszentség elé, ezzel a megilletődött lélekkel tekintsünk föl minden Úrfelmutatáskor az Oltáriszentségre, és ilyen mélységes szeretettel öleljük magunkhoz minden szentáldozásban Krisztust.
Ő a mi életünkért feláldozott, a kereszten meghalt Szent Test.”
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) június 6-án megtartotta nyári rendes ülését, amelyen Michael Wallace Banach apostoli nuncius is részt vett. Az ülésen elhangzottakról az MKPK Titkársága június 7-én levélben tájékoztatta szerkesztőségünket.
Európa ma egy dekadens korban van, akárcsak akkor amikor Szent Kvirin életét adta Krisztusért. Akkor a kereszténység jelentette a jövőt, ahogy ma is – mondta szentbeszédében Márfi Gyula nyugalmazott veszprémi érsek. A búcsúi program az Ópreint utcai hídnál felállított emlékfalnál ért véget.
2023. június 4-én, vasárnap emlékezett meg a szombathelyi Szent Kvirin Plébánia védőszentjéről, a Savariában vértanúhalált halt Szent Kvirin püspökről. A szentmisén dr. Márfi Gyula nyugalmazott veszprémi érsek mondott szentbeszédet, amelyet meghallgathatnak itt.
A szombathelyi Székesegyház közössége mindenkit szeretettel hív Sarlós Boldogasszony búcsúi ünnepére július 1-2-án. A plakát letölthető itt.
Szentháromság vasárnapján Takács Gyula csörötneki plébános osztja meg gondolatait.
Pünkösd ünnepén a Szent György Lovagrend és a GRÁDICS Egyesület szervezésében került sor Vas és Zala Vármegyékben a Hősök Napi Nemzetközi Találkozóra, mely találkozó keretében magyar, olasz és osztrák szervezetek közösen emlékeztek a Nagy Háború hőseire, áldozataira.
A szombathelyi Szent Kvirin Plébánia szeretettel hív mindenkit a templom patrónusa, a város keresztény hitvallója, SZENT KVIRIN (QUIRINUS) Siscia püspöke, Savaria vértanúja ünnepe alkalmából a 2023. június 4-én vasárnap tartandó búcsúi rendezvényeire. A meghívó letölthető itt.
2023. május 23-án a Polgárok a Városért Egyesület meghívására Coreth Mária Terézia életéről osztotta meg gondolatait dr. Székely János megyéspüspök a szombathelyi Evangélikus Közösségi teremben.