Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Gondolatok Pünkösdhétfőre - Dr. Takács Gyula atya elmélkedése

punkosdhetfo-2024„Hisszük, hogy valóban mindig és mindenütt velünk van a Szentlélek. Higgyük is, és figyeljünk reá, támaszkodjunk a Szentlélek erejére és vigasztalására, számítsunk a Szentlélek jelenlétére és cselekvésére, hogy Ő cselekszik a mi cselekedeteinkben, hogy Ő imádkozik a mi imáinkkal, hogy Ő gondolkodik a mi gondolkodásainkkal. És amikor így hiszünk a Szentlélekben, akkor engedjük át az életünket a Szentlélek erejének, az Ő fuvallatának, az Ő sodrásának, hadd vigyen bennünket az Ő akarata szerint, és az Ő hatalma vigyen bennünket az égig, vigyen oda az Atya Trónja elé, és állítson oda a Bárány színe elé, kísérjen el bennünket az Égbe.”

Fatimai kilenced - könyvbemutató és szentmise a jelenések évfordulóján

0025Május 13-án hétfőn délután került sor a székesegyház Madonna kápolnájában Dr. Perger Gyula plébános által összeállított Fatimai Kilenced című könyv bemutatására, melyet ünnepi szentmise és körmenet követett a templomban.

Püspök - Ápolók találkozója a püspökvárban

dsc6694Az püspök-orvos találkozó után, sor került az ápolók találkozójára Dr. Székely János püspök atyával a püspökvárban 2024. május 15-én szerdán.

Álláshirdetés a táplánszentkereszti Ezüstplatán Otthonban

álláshirdetésA táplánszentkereszti Ezüstplatán Integrált Szociális Intézmény állást hirdet gazdasági vezető munkakörre.

Pünkösdre készülünk - A Mária Rádió interjúja Bóka Blázs atyával

441160826-794362672804537-4490009819464342314-nPünkösdre készülünk, hogy a húsvét utáni ötvenedik napon megünnepeljük a Szentlélek eljövetelét, az egyház megalapítását, és az egész világra kiterjedő missziós munka kezdetét.

Gondolatok Pünkösdvasárnapra - Dr. Takács Gyula atya elmélkedése

punkosdvasarnap-2024„Ezért mondta Jézus, hogy megszülessék a béke, hogy öröm legyen, megtörhetetlen örvendezés, hogy újjáteremtse ezt a világot, hogy égi legyen minden nap, mennyei, hogy legyen szeretet. Ezért mondotta Jézus: Vegyétek a Szentlelket! Ezért mondja nekünk tehát, vegyük Őt a kezünkbe, valóban vigyük haza magukkal, legyen telve az élet Jézus Lelkével, legyen telve a Béke Lelkével, legyen telve irgalommal és szelídséggel, legyen telve a szolgálat örömével. S akkor fényes lesz minden nap, fényes és örömmel teljes, és ezt az örömet nem veszi el tőletek senki sem, mert ez az örvendezés, Jézus Lelkének élete bennünk, örök élet, a mi üdvösségünk.”

40 nap az életért. Ima, böjt és békés jelenlét Zalaegerszegen

img-20240221-172501A zalaegerszegi Családkapocs Keresztény Kulturális Egyesület által szervezett Ránk bízott világ teremtésvédelmi programsorozat keretében február végétől kezdődően 10 alkalommal szerveztek utcai imaalkalmakat a megfogant életek védelmére

Álláshirdetés

szombathely-szekesegyhazAz Ezüstplatán Integrált Szociális Intézmény – Táplánszentkereszt - munkatársakat keres.

Támogatott lakhatás a táplánszentkereszti Ezüstplatán Integrált Szociális Intézményben

tamogatott-lakhatas-taplanszentkeresztA Szombathelyi Egyházmegye fenntartásában működő táplánszentkereszti Ezüstplatán Integrált Szociális Intézmény támogatott lakhatást biztosító épületeibe várja leendő lakóit.  

A Szent Márton Társaság Támogatásáért Alapítvány és a Martineum Felnőttképző Akadémia közös szervezésében került sor a férfiaknak szóló lelkigyakorlatra 2024. május 3-5. között.

LelkigyakorlatA program célja az volt, hogy a résztvevők megerősödjenek férfi hivatásukban, istenkapcsolatuk erősödjön és mélyüljön. A mintegy harminc fő részvételével zajló lelkigyakorlatot a Családok Jézusban Közösség férfi tagjai vezették, a program lelki vezetője Merva Péter atya volt. Előadások, tanúságtételek, dicsőítés, kiscsoportos beszélgetések, gyónási lehetőség, szentmise, szentségimádás, közös imádság és csendes egyéni elmélkedés voltak a program részei. Meglepetést is tartogatott a hétvége: Székely János püspök atya meglátogatta a résztvevőket.

Dr. Zlinszky János teremtésvédelmi előadása Zalaegerszegen

20240411-181126A zalaegerszegi Családkapocs Keresztény Kulturális Egyesület által szervezett Ránk bízott világ teremtésvédelmi programsorozat keretében 2024. áprilisában dr. Zlinszky János, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem  oktatója tartott előadást a Mindszentyneumban. 

Jubileumi ultreya Kőszegen május 25-én

ultreya2024. május 25-én jubileumi ultreyat tartanak Kőszegen a 30 éve indított ifjúsági cursillok emlékére. 

„Nekem ez zarándoklat volt a legjavából” – Fekete Szabolcs Benedek segédpüspökkel beszélgettünk a római nemzeti zarándoklatról

fekete-szabolcs-benedek-segedpp-20222024. április 23-25. között zajlott Rómában a nemzeti zarándoklat, amelyen a Szombathelyi Egyházmegyéből, mások mellett, részt vett Fekete Szabolcs Benedek segédpüspök is. Szabolcs atyát az élményeiről, tapasztalatairól kérdeztük.

Legyetek szeretettel! - Elsőáldozók zarándoklata egyházmegyénkben

0011Áldozócsütörtökön és előtte szerdán kiléptünk a hétköznapok mókuskerekéből, és több, mint ötszáz elsőáldozó vagy elsőáldozására készülő gyermekkel Szentgotthárdra zarándokoltunk.

Gondolatok Urunk mennybemenetelére - Dr. Takács Gyula atya elmélkedése

urunk-mennybemenetele-2024„A Szeretetben, a türelemben, a békében tudjuk, mindenkor eggyé olvadunk Jézussal. Ő a mi vendégünk lett ilyenkor, és mi az Ő vendégeiként élünk, járunk és kelünk mindenütt. Arra törekszünk, hogy ne mi éljünk, Jézus éljen bennünk, és mi Jézusban éljünk. S akkor egészen biztos a reményünk. Krisztus mennybemenetele a mi fölemelkedésünk. Egészen biztos a reményünk. S ezen a biztos reményen ujjongó öröm és hálaadás, ez a mi üdvösségünk ünnepe.”

Vasárnapi Ige - Urunk mennybemenetele

https://www.youtube.com/embed/GLbR4ApKE9k?si=upDYxliRSmPGkp9-

Maulbertsch 300 - A Művészeti Szakgimnázium diákjai a Püspöki Palotában

maulbertsch-300-41A neves osztrák festő, a szombathelyi Püspöki Palota dísztermének festésén is dolgozó Franz Anton Maulbertsch születésének 300 éves évfordulójára emlékezik a világ. A Szombathelyi Egyházmegye is – a maga eszközeivel – igyekszik megemlékezni a művészről. 

Nehéz kérdések-világos online sorozat válaszok május 8-án

nehez-kerdesek-plakat-2024-4felev-onlineMájus 8-án, szerda 18 órától folytatódik a Nehéz kérdések-világos válaszok online sorozatunk Stóber László apátplébános előadásával. 

Szakrális képvilág - roma kiállítása az AGORA-ban

005Szakrális képvilág címmel nyílt roma képzőművészeti tárlat az AGORA Művelődési és Sportházban.

A jóság követei – az édesanyákat köszöntötte László Attila koncertje a Székesegyházban

laszlo-attila-anyaknapi-koncert-szekesegyhaz-2024-nj-2024-05-04-10László Attila, a Csillag születik egykori győztese harmadik alkalommal adott koncertet Szombathelyen a Sarlós Boldogasszony Székesegyházban május 4-én.