Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Kreatív Műhely november 10-én


kreativ5November 10-én újra Kreatív Műhely a Martineumban!

72 óra kompromisszum nélkül 2016-ban, Szombathelyen


72 óra kompromisszum nélkülAz október 7-9. között rendezték meg idén a 72 óra kompromisszum nélkül c. önkéntes akciót, melyhez többen is csatlakoztak Vas megyéből. Számos projekt valósult meg Szombathelyen, de Kőszegen, Bobán, Körmenden és Szentpéterfán is szorgosan dolgoztak a fiatalok ezen a hétvégén.

Elkészült a Szent Márton oltárterítő

SzentMárton oltárMindenkit szeretettel hív a Szombathelyi KALÁSZ az általuk készített Szent Márton oltárterítő megáldására.

Szent Márton búcsú Szombathelyen, a Szent Márton-templomban


Szent Márton búcsúMindenkit szeretettel hív és vár a szombathelyi Szent Márton Plébánia közössége november 13-án, a templom búcsúnapjára szervezett programokra. Az eseményről készült meghívó pdf-ben letölthető itt! 

Ima a Székelyekért az Őrségben - Az Őriszentpéteri Plébánia hírei

Ima a székelyekértOktóber utolsó vasárnapján a székelyekre emlékeztek az Őrségben.

Emlékezés Tibola Imre nagyprépostra

Tibola Imre atyára emlékezünkA nemrég elhunyt Tibola Imre atyára emlékezünk prof. dr. Széll Kálmán írásával. 

Lelkigyakorlat Kőszegen a verbitákkal

nov-lelkgy-2016Mindenkit szeretettel hívnak és várnak a verbita atyák Kőszegre, november 18-20. közötti lelkigyakorlatukra.

Plébániai kirándulás Esztergomba - A Körmendi Plébánia hírei

Kirándulás EsztergombaNémeth Zoltán atya vezetésével október 22-én, szombat hajnalban indultak el a körmendi hívek, hogy egy szép napot töltsenek el a testvéri közösség erősítésében. 

Kereszténység Indonéziában – KÉSZ előadás Körmenden

Előadás KörmendenIsmételten egy érdekes összejövetelnek lehettek szem-és fültanúi azok a körmendi és a környező településekről érkező keresztények, akik részt vettek a jelenleg Vasváron szolgálatot teljesítő Ghie Marselinus verbita szerzetes – KÉSZ által szervezett - vetített képes előadásán. Az Indonéz származású atya ugyanis szülőhazájában jelen lévő kereszténységet mutatta be.

Gólyaavató a Brenner János Gimnáziumban - A Brenner János Nevelési Központ beszámolója


Gólyaavató2016. október 26-án került sor a Brenner János Gimnáziumban az iskola első gólyaavatójára.

Kiállítás megnyitó a Mindszenty Emlékházban - videóval - A Csehimindszenti Plébánia hírei

Kiállításmegnyitó Csehiindszenten2016. október 29-e jelentős nap volt Csehimindszent éltében, hiszen a Mindszenty Emlékházban megnyílt a IV. kiállítás a Magyar Katolikus Kulturális Hetek rendezvénysorozat keretében. 

A Tótszerdahelyi Plébánia híveinek zarándoklata Szombathelyen

Tótszerdahelyi hívek látogatása SzombathelyenA Szent Márton Emlékévben a tótszentmártoni hívek egynapos látogatást tettek Szent Márton szülővárosában, Szombathelyen. A teljes beszámoló elolvasható a Szent Márton tiszteletére indított honlapon. 

Kiállítás megnyitó a Mindszenty Emlékházban


Mindszenty Emlékház-Csehimindszent2016. október 29-én, szombaton 17 órakor ünnepélyes kiállítás megnyitó lesz Csehimindszenten, Mindszenty József bíboros, hercegprímás szülői házában a Magyar Katolikus Kulturális Hetek című rendezvénysorozat keretében. 

Népénekek Szent Márton tiszteletére

Szent Márton népnekekA Szent Márton  jubileumi év alkalmából egy rövid összeállítás készült, amely Szent Mártonról szóló népénekeket tartalmaz. Az énekek dallamai és szövegei 18. és 19. századi kántorkönyvekből származnak, és ízes magyar nyelven, népi dallamon részletesen beszélik el Szent Márton életét. Szent Márton közelgő ünnepnapjára szeretettel adjuk közre minden imádkozó és éneklő közösségnek szabad felhasználásra. Az új énekfüzet pdf formátumban letölthető itt. Az énekfüzet letölthető word formátumban itt. 

Kápolna-és szobormegáldás Pusztaederics-Szompácson - Gutorföldi Plébánia hírei

Megáldották a Pusztaederics-szompácsi kápolnátOktóber 27-én Császár István egyházmegyei kormányzó megáldotta a felújított Pusztaederics-szompácsi kápolnát és az ott elhelyezett Szent Borbála-szobrot. 

Szakkollégiumi tréning Csempeszkopácson - 2016. október 21 – 23.

Szakkollégiumi hétvégeOktóber 21-23. között közösségépítő hétvégén vettek részt a II. János Pál Katolikus Szakkollégium diákjai Csempeszkopácson. 

KÉSZ könyvbemutató Szombathelyen

meghivo-szele-gyorgyMindenkit szeretettel hív a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége Szombathelyi Csoportja október 27-én 16.30-kor Szombathelyen az Eölbey-házba dr. Szele György: Egy Széchenyi varázsa c. történelmi regényének bemutatójára. A meghívó pdf-ben letölthető itt. 

Elültették Szent Márton körtefáját a Püspöki Palota kertjében

Szent Márton körtefaA Magyar Katolikus Kulturális Hetek programsorozat kertében október 26-án, Szent Márton körtefát ültettek a szombathelyi Püspöki Palota kertjében. 

„…hadd jöjjenek hozzám a kicsinyek…” /Mk10,14/

Mocorgó mise SalomváronOktóber 8-án, szombaton első alkalommal került bemutatásra a „Mocorgó mise” a salomvári templomban. 

A kisújfalusi Jézus Szíve kápolna megáldása

KápolnamegáldásOktóber 16-án, vasárnap délután örömmel gyűltek össze a kisújfalun lakó hívek,  és örömmel jöttek Egyházasrádócról és távolabbról is, mert a hívek szándéka szerint huszonöt évvel ezelőtt felépített és felszentelt kápolna megújult, és illett, hogy ismét ünnep legyen.