Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Adventi műsor a Zala Megyei Szent Rafael Kórház kápolnájában

Adventi műsorA Zala Megyei Szent Rafael Kórház kápolnájában 2017. december 13-án az esti szentmisét megelőzően a Mindszenty iskola 4.b. osztályos tanulói adtak adventi műsort. A diákokat Vonyóné Pass Márta és Siposné Bajzik Hajnalka tanító nénik készítették fel.

KÉSZ előadás Körmenden

KÉSZ előadásDecember 12-én, kedden este 6 órakor a körmendi KÉSZ szervezésében, a Városháza nagytermében Dr. Rátkai László atya előadását hallhattuk „A keresztény család- a názáreti ház”-címmel.

Karácsonyra készül a Szakkollégium - Újra eljött az adventi időszak és szakkollégisták ezúttal is akcióba lendültek

Szakkollégisták műsora Szombathelyen az adventi vásáronAz év vége sem eseménytelen a II. János Pál Katolikus Szakkollégium diákjainak életében. Cikkünk az elmúlt időszak eseményeibe enged bepillantást. 

Fatimai engesztelésre gyűlt össze decemberben, Sében a Toronyi Plébánia hívő közössége

Fatimai est SébenAz adventi szent időben a Toronyi Plébánia hívő közössége december 13-án a séi Szent Kereszt Felmagasztalása templomban gyűlt össze, hogy imádkozzon Égi Édesanyánkhoz betegeinkért, családjainkért, fiataljainkért és édes magyar hazánkért.

Varga Ottó atya halálára - Koltai András piarista levéltáros megemlékező írása

Varga Ottó atyaA december 12-én elhunyt Varga Ottó atyára emlékezik írásával Koltai András piarista levéltáros. 

Ősi Mária-kegyhelyen járt a Szakkollégium - Mariazellben töltöttük el az adventi lelki napunkat

Adventi lelki nap Mariazellben2017. december 9-én Mariazellben adventi lelki napot tartott a II. János Pál Katolikus Szakkollégium.

Lezárult a Brenner János Emlékév

brenner-emlekev-zarasa2017. december 16-án, a szombathelyi Székesegyházban tartott ünnepi szentmisével lezárult a Brenner János Emlékév. De az ünnep folytatóik tovább az Egyházmegyében. 2018. május 1-én Szombathelyen, a Székesegyház előtti téren boldoggá avatják Brenner Jánost. A teljes beszámolót elolvashatják a Brenner János Emlékévre készített honlapon. 

Brenner János Emlékév - Vesperás Brenner János vértanúra emlékezve

Brenner János Emlékév zárása December 15-én este közösen imádkoztak vesperást az egyházmegye hívei és papjai Szombathelyen, a Szalézi templom kriptájában. Itt temették el Brenner János atyát, akit 1957 adventjén brutális módon megöltek. Rá emlékeztek a megjelentek.A teljes beszámolót megtekinthetik a Brenner János Emlékévre indított honlapunkon.

A Szombathelyi Egyházmegye második világháborús kárjelentései 1944–1948 - kötetbemutató

meghivo-leveltar-masodik-vilaghaborus-karjelentesek-javitott2A Szombathelyi Egyházmegyei Levéltár mindenkit szeretettel hív és vár a Szombathelyi Egyházmegye második világháborús kárjelentései 1944–1948 című forráskiadványának bemutatójára 2017. december 19-én, kedden 16 órára Szombathelyen az Eölbey-házba. A meghívó prf-ben letölthető itt.

Karácsony-várás a Zárda-templomban

Adventi színdarabAdvent 2. vasárnapján a délelőtti szentmise után a szombathelyi Zárda-templom hívei nem siettek haza. Kíváncsian várakoztak arra, hogy megtudják, miért került az oltár elé csillagos égbolt, Betlehemet idéző házsor és juhnyáj érzetét keltő báránybőrök. Aztán sorra minden értelmet nyert.

Evangélikusok gyülekezet-történeti könyve

Könyvbemutató2017. december 10-én volt a bemutatója Répcelakon a helyi evangélikus gyülekezet által a reformáció kezdetének 500 éves évfordulóján megjelentetett Répcelak-Csánigi Evangélikus Egyházközség Története „Csak az Úrnak nagy kegyelme” című könyvnek.

Bérmálási felkészülés szertartása Répcelakon

Bérmálási felkészítőA bérmálási felkészülés kezdő szertartását ádvent 2. vasárnapján tartották Répcelakon. További képek megtekinthetők a Répcelaki Plébánia Facebook oldalán.

A Csornai Premontrei Prépostság új középiskolája

premontrei iskola2017. november 21-én, a szombathelyi Premontrei Gimnázium tantestülete látogatást tett Keszthelyen, a Csornai Premontrei Prépostság újonnan átvett iskolájában. 2017 szeptemberétől így a Premontrei rend fenntartásában már két iskola van.

Közlekedésbiztonsági élményprogram Jánosházán

Közlekedésbiztonsági programA Generali a Biztonságért Alapítvány pályázatán elnyert támogatásnak köszönhetően közlekedésbiztonsági élményprogramban vehettek részt 2017. december 5-én a jánosházi Szent Imre Általános Iskola alsó tagozatos kisdiákjai.

Szent Márton szülővárosából érkezett vendégekkel együtt ünnepeltek a pozsonyi dómban

Szent Márton ünnepe PozsonybanA Pozsonyi Magyar Katolikus Közösség és a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége Szombathelyi Csoportja december 11-én Szent Márton püspök tiszteletére ünnepséget rendezett Pozsonyban, a Szent Márton Székesegyházban. Az esten az Énekek Szent Márton püspök tiszteletére c. énekeskönyv koncerttel egybekötött bemutatójára is sor került, majd Szent Márton tiszteltére főpapi szentmisét mutattak be a dómban.

Idén is bált szervez a Szombathelyi Egyházmegye fiatalok részére.

Ifjúsági bálImmár hagyománnyá vált, hogy vízkereszt és nagyböjt közti bál időszakban a Szombathelyi Egyházmegye fiataljai bált szerveznek. A plakát pdf-ben letölthető itt.

Adventi koncertek a toronyi plébánia területén

Adventi koncert2017. december 9-én és 10-én Bucsuban, Dozmaton, Toronyban, majd Sében – a karácsonyi ráhangolódás jegyében – komolyzenei koncerteken vehettek részt a hívek.

Szeplőtelen Fogantatás ünnepe Körmenden

szeplotelen-fogantatas-unnepeimg-7258December 8-án, Szeplőtelen Fogantatás főünnepén, egy régi hagyományt felelevenítve a plébániatemplomtól imádkozva vonultak a Körmend főterén álló Immaculata szoborhoz a hívek, közös ünneplésre, imádságra és mécsesgyújtásra. Velük tartott Dr. Székely János megyéspüspök is.

Elhunyt Varga Ottó atya

Varga OttóA szombathelyi püspök - a hozzátartozók nevében is - fájdalommal,de a feltámadásba vetett hittel tudatja, hogy Varga Ottó esperesplébános életének 61., áldozópapi szolgálatának 36. évében az Őriszentpéteri Plébánián 2017. december 12-én váratlanul elhunyt. Szeretett paptestvérünk gyászmiséje és temetési szertartása 2017. december 20-án, szerdán 9.00 órakor kezdődik az Őriszentpéteri Plébániatemplomban. Végakaratának megfelelően holttestét szeretett hívei körében, a templom sírkertjében helyezzük örök nyugalomra közvetlen a gyászmise után.

"A tanítást, amit nekem adtál, átadtam nekik. Ők elfogadták...és elhitték, hogy Te küldtél engem." (Jn 17,8)

Adj Uram örök nyugodalmat neki!

Requiem aeternam dona ei Domine!

Premontreis diákok Grazban

Kirándulás Grazban2017. december 7-én a Premontrei Rendi Szent Norbert Gimnázium diákjai a grazi adventi vásárt látogatták meg.