Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

A 22. szent mártonos napközis tábor

Szent Márton tábor2018. június 18-22. között került megrendezésre a Szent Márton Plébánia napközistábora, immáron 22. alkalommal. Idén táborunknak a Brenner János Kollégium adott otthont a több, mint félszáz gyerek, a nyolc ifjúsági segítő, és a Szent Márton Plébánia három hitoktatója (Bolláné Trubinyi Csilla, Baranyáné Nagy Gabriella, Frikk József) számára.

Brenner József atya vezetésével Fatima-zarándoklat Maria Roggendorfban (Ausztria)

Fatimai szentmiseBécstől észak-nyugatra, közel a cseh határhoz, Alsó-Ausztriában az ún. „Bornegyedben” (Weinviertel), a Duna bal mellékfolyója, a Göllersbach völgyében található bencés kolostor priorjának: P. Josef Haspel OSB meghívására 2018. június 13-án Brenner József nagyprépost úr, spirituális atya volt az 579. Fatimai-nap főcelebránsa. 

Elindult a Fekete Madonna zarándokvonat

ZarándokvonatJúnius 25-én reggel elindult Lengyelországba a Fekete Madonna zarándokvonat. A magyar pálosok által alapított częstochowai Mária-kegyhelyre tartó zarándokokat Székely János szombathelyi megyéspüspök és Soltész Miklós, a Miniszterelnökség államtitkára búcsúztatta a Keleti pályaudvaron.

Pótfelvételit hirdet a Győri Hittudományi Főiskola Szombathelyi Képzési Központja

PótfelvételiPótfelvételit hirdet a Győri Hittudományi Főiskola Szombathelyi Képzési Központja. Részletek a bejegyzés további részében. 

Boldog Brenner János képének megáldása

Boldog Brenner János kép megáldásaJézus Szentséges Szívének ünnepén Boldog Brenner Jánost ábrázoló képet áldottak meg Pozsonyban.

Te Deum a Brenner-iskolában - Hálát adtunk a mögöttünk álló tanévért

Te Deum 2018. június 16-án tartotta év végi hálaadó szentmiséjét a szombathelyi Brenner-iskola. 

Jubiláns házaspárok találkozója a szombathelyi székesegyházban

Jubiláns házaspárok találkozója2018. június 23-án rendezték meg a szombathelyi székesegyházban a jubiláns házaspárok találkozóját, ahol több mint 550 pár ünnepelte évfordulóját. A szentmisét Székely János megyéspüspök celebrálta.

Sikeres előrehozott érettségi a Brenner-iskolában

Brenner GimnáziumSikeres előrehozott középszintű érettségi vizsgát tett német nyelvből a Brenner János Gimnázium két, 10. évfolyamos tanulója. A szóbeli vizsgára június 18-án került sor. 

Átadták a Szent Gellért-díjakat a Szombathelyi Egyházmegyében

Szent Gellért-díjak átadása2018. június 22-én adták át a Szent Gellért-díjakat a Szombathelyi Egyházmegyében. Ketten részesültek az elismerésben, amelyeket az egyházmegyei oktató-nevelő intézmények pedagógusainak, dolgozóinak tartott év végi köszöntőn adtak át.

Diplomaosztó Szombathelyen

Diplomaosztó2018. június 22-én vehették kézbe diplomájukat a Győri Hittudományi Főiskola Szombathelyi Képzési Központja és a Szombathelyi Egyházmegyei Kántorképző Tanfolyam végzős hallgatói. Székely János megyéspüspök gratulált a diákoknak. 

Ballagás a Brenner-iskolában

Ballagás 20182018. június 15-én ballagtak a Brenner-iskola végzősei. Képes beszámoló a 2017-2018-as tanév ballagásáról. Az eseményt megtisztelte jelenlétével dr. Székely János megyéspüspök úr is, aki az igeliturgia keretében szólt a ballagókhoz. További képek megtekinthetők az iskola honlapján, ide kattintva. 

Szegedi konferencián a mentorjelöltek

MentorprogramA Győri Hittudományi Főiskola Szombathelyi Képzési Központban folyó Mentor Program hallgatói június 7-9. között Szegeden jártak.

 

Ezüstmise Répcelakon

Ezüstmise2018. június 16-án ünnepelte pappá szentelésének 25 évs évfordulóját Aigner Géza atya Répcelakon. A szentbeszédet dr. Bábel Balázs kalocsai érsek mondta, mint 25 évvel ezelőtt Gáza atya újmiséjén. További képek megtekinthetők a Répcelaki Plébánia Facebook oldalán, itt. 

Gaál Sándor atya ezüstmiséje Oladon

Gaál Sándor atya ezüstmiséje2018. június 17-én, papszentelésének 25 éves évfordulójára emlékezve ünnepi szentmisét mutatott be Gaál Sándor atya Szombathelyen, az oladi Fatimai Szűzanya Szeplőtelen Szíve és Boldog Batthyány Strattmann László emlékére szentelt templomban.

Tanár-diák összecsapás a Brenner-iskola csarnokában

Tanár-diák kosármeccsIzzott a levegő 2018. június 14-én délelőtt a Brenner-csarnokban, hiszen a tanári kar kosárlabda-válogatottja mérkőzött meg a gimnáziumi tanulókból álló csapattal.

Sátras ifjúsági lelkigyakorlat Pusztacsatáron

satras2018Sátras ifjúsági lelkigyakorlatra hívunk minden olyan 17 év feletti fiatalt, aki szereti a természetet, aki szeretne ott egy kicsit Istenre figyelni, s szeretne közösségben lenni. További információ a e-mail címen kapható.

 

Családi nap Balogunyomban

Családi nap BalogunyomJúnius 16-án már negyedik alkalommal rendeztek meg Családi Napot Balogunyomban. Dr. Székely János megyéspüspök is részt vett a programon.

A szeretet tábora - Megkezdődött a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász nyári tábora Nardán

Karitász nyári tábor2018. június 20-án újra megnyílt a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász nyári tábora Nardán. Székely János megyéspüspök mutatott be szentmisét a nyitónapon.

I. Roma délután - nem csak romáknak

I. Közösségi Roma Délután2018. június 15-én első alkalommal szerveztek roma délutánt a Gutorföldi Plébánián. 

Hasznos tudnivalók a Jubiláns Házasok Találkozójával kapcsolatban

Jubiláns házaspárok találkozójaNagy készülődéssel várjuk mindazokat, akik elfogadták Dr. Székely János megyéspüspök úr meghívását a június 23-i találkozóra. A megadott határidőig beérkezett jelentkezések alapján regisztrált résztvevőknek néhány hasznos információval szeretnénk a találkozó sikeres megvalósítását segíteni.