Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

A lélekvesztés és rátalálás kálváriájáról

Őrvidék HázA nemrég életre hívott "Új Elmélyedés Gondolkodó Társaság" március 20-án 18 órakor Szombathelyen az Őrvidékházban (11-es Huszár út 40.) "Beszélgetés a lélekről” címmel tart összejövetelt, amelyben a lélek mivolta, mint ősrégi kérdés, lélektani és filozófiai probléma, másrészről a közbeszédben állandóan alkalmazott fogalom lesz a téma. Az egyik meghívott vendég Székely János szombathelyi megyéspüspök.

Kőszeghegyaljai Élő Rózsafűzér 2019.

zarándoklatNagyböjt első hetében, március 9-én  indult el egy maroknyi  zarándokcsapat, hogy együtt imádkozzanak a Kőszegi Plébániához tartozó falvak és Kőszeg városának lakóiért. Édesanyánk,  Mária legkedvesebb imádságát a RÓZSAFÜZÉRT  – a fentiek mellett - a szent  negyven napunkért  ajánlották, hogy  a Szűzanya segítse őket önzésüket elhagyva, másokért élni.

Március 15-i ünnepség Jánosházán a Szent Imre Iskola közreműködésével

Megemlékezés2019. március 14-én, Jánosháza Város Önkormányzata és a Szent Imre Általános Iskola közösen tartott ünnepi megemlékezést a nemzeti ünnepen.

 

Isten szeretetének jelei – fatimai engesztelő est Dozmaton

Fatimai est2019. március 13-án, Dozmaton tartotta a toronyi plébánia fatimai imaestjét. A hívek szentmise és körmenet keretében emlékeztek meg a jelenésekről, és kéréseiket a Fatimai Szűz Mária elé terjesztették.

Fatimai est a kertvárosban- nagyböjti üzenettel

Fatimai est2019. március 13-án fatimai estet tartottak Zalaegerszegen a kertvárosi templomban. Németh Csaba kőszegi káplán mondott szentbeszédet. 

„TársasÁgban lenni jó!”

TársasÁgMárcius 9-én először került megrendezésre a Martineum Felnőttképző Akadémia legújabb programja: TársasÁg című közösségteremtő esemény.

Édesapák megáldása Szent József ünnepén Kőszegen

szent-jozsef-plakat2019. március 19-én 18 órakor, Szent József ünnepéhez kapcsolódva, az esti szentmisén megáldják az édesapákat Kőszegen, a Zárda-templomban. 

A Keresztút

https://www.youtube.com/embed/xfExeP0YFYc

Stációs szentmise Szombathelyen március 15-én

Kálvária-templom2019. március 15-én 6.30-kor a Kálvária-templomban folytatódik a stációs szentmisejárás Szombathelyen. 

Újabb rajzos sikerek a „Gyermekszemmel-2019” Rajzoló versenyen

„Gyermekszemmel-2019” Rajzoló verseny2019. március 1-én rendezték a szombathelyi Derkovits-iskolában a „Gyermekszemmel-2019” Rajzoló versenyt. 

Gyermeket mindenáron? Dr. Monostori László atya előadása

Előadás2019. március 13-án dr. Monostori László atya tartott előadást Szombathelyen a Püspöki Palotában a mesterséges megtermékenyítésről. Az előadás meghallgatható ide kattintva.

Finta Sándor versmondó verseny a Brenner János Általános Iskolában Szombathelyen - Felhívás

Brenner János Általános Iskola2019. április 5-én ismét megrendezi a Boldog Brenner János Általános Iskola és Gimnázium Finta Sándor versmondó versenyét általános és középiskolás diákok számára. Felhívás! 

Stációs szentmise Szombathelyen az újperinti Segítő Szűz Mária-templomban

Segítő Szűz Mária-templom2019. március 13. (szerda) 6.30-kor folytatódnak a stációs szentmisék Szombathelyen. Ezúttal Újperinten a Segítő Szűz Mária-templomban gyűlnek össze a hívek. 

Gyermeket minden áron? Előadás a mesterséges megtermékenyítésről katolikus megközelítéséről Szombathelyen

a-mai-vilag-az-evangelium-fenyeben-plakat-osz2019. március 13-án, szerdán 19 órakor folytatódik A mai világ az evangélium fényében című sorozat Szombathelyen a Püspöki Palotában. Ezúttal a mesterséges megtermékenyítésről lesz szó. Előadó: Monostori László katolikus pap, erkölcsteológus. A belépés díjtalan. 

Szép eredmények a „Közlekedésbiztonság gyerekszemmel” rajzpályázat díjátadóján

RajzpályázatSzép eredményekkel végeztek a szombathelyi Brenner-iskola diákjai a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Baleset-megelőzési Bizottsága által kiírt rajzpályázaton. 2019. március 4-én tartották az eredményhirdetést. 

Nagyböjti lelki nap a szombathelyi Brenner-iskolában

Nagyböjti lelki nap2019. március 6-án, hamvazószerdán Nagyböjti lelki napot tartottak a szombathelyi Brenner János Általános Iskola és Gimnáziumban.

Sakktörténelmi sikerek a szombathelyi Boldog Brenner János Általános Iskolában

Sakk sikerek - 1. helyezett fiú csapatSikeresen szerepeltek a 2019. március 2-án megtartott Vas Megyei Sakk Csapat Diákolimpián a szombathelyi Boldog Brenner János Általános Iskola csapatai. 

A hatékonyabb hitoktatásért - Véget ért a Mentorprogram a Szombathelyi Egyházmegyében

Diplomaosztó2019. március 10-én az oklevelek átadásával lezárult a Szombathelyi Egyházmegyében két éve zajló hitoktatók lelki, szakmai és módszertani továbbképzését és fejlődését segítő Mentorprogram.

A Premontrei Gimnázium hamvazószerdai szentmiséje

HamvazószerdaTöbb mint hatszáz diák vett részt március 6-án délben, a szombathelyi székesegyházban tartott hamvazószerdai szentmisén, mellyel a Premontrei Gimnázium tanulói is megkezdték a nagyböjtöt, a húsvét előtti negyvennapos készület idejét.