Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Megjelent a Vasvár-Szombathelyi Székeskáptalan Magánlevéltárának repertóriuma

Levéltári kiadványA Szombathelyi Egyházmegyei Levéltárban mintegy kétéves munkát követően idén év elején fejeződött be a Vasvár-Szombathelyi Székeskáptalan Magánlevéltárának rendezése. A levéltár – mely korábban a székesegyházban volt elhelyezve – a második világháborús bombázások során ugyanis súlyos károkat szenvedett, melyeket azóta sem sikerült megnyugtatóan helyreállítani. E munka eredményeként látott napvilágot az a kiadvány, mely nemcsak ismerteti a rendezett iratanyagot, ezzel segítve a kutatók munkáját, de röviden kitér a káptalan, annak magánlevéltárának és a rendezés történetére is.

1050 kilométert tekertek, Mindszenty József boldoggá avatásáért is kerékpároztak

Kerékpáros zarándoklatTavaly Lengyelországban jártak, a czestochowai Jasna Góra-i kolostorig tekertek, az idén a Hargita megyei híres Mária-kegyhely, Csíksomlyó volt az úti célja öt balogunyomi kerékpárosnak. Az indulás előtt Csehimindszenten kaptak úti áldást, azóta hazaértek, teljesítették tervüket, 1050 kilométert tettek meg kilenc nap alatt két keréken.(www.vaol.hu)

Gondolatok évközi 17. vasárnapra

https://www.youtube.com/embed/CFIjtKpngz8

Gépjárművek megáldása Szentgotthárdon

Közlekedési eszközök megáldása2019. július 21-én, a vasárnapi szentmisék után - Szent Kristóf napjához közeledve - közlekedési eszközöket áldottak meg a Szentgotthárdi Plébániához tartozó településeken. 

Mindszenty bíboros nyomán kerékpáros zarándoklatot szervez a Mária Út Egyesület

mindszenty-jozsef-biborosA nagy érdeklődésre tekintettel,az idei évben második alkalommal rajtol el a Mária Úton haladó kerékpáros Mária Maraton, ezúttal az Út nyugati végpontjára, Mariazellbe. A zarándoklat programjának és lelkiségének kialakítását két fő elv vezérelte, mégpedig az, hogy a zarándokok személyesen találkozhassanak Mindszenty József bíboros élő emlékével, megtapasztalhassák élete fő állomásainak hagyatékát. Tegyék ezt a megbékélés és a megújulás jegyében, amely a zarándoklás műfajának sajátja.

A bobai Szentlélek-templom

https://www.youtube.com/embed/PltO8qVRpx0

A vasvári káptalan alapító oklevele

https://www.youtube.com/embed/KTbIBZBxK7g

Imatábor Zalalövőn

Imatábor2019. július 14-20. között imatábort rendeztek Zalalövőn.

A felújították a vaskeresztesi Szentháromság-szobrot

Felújított szoborAz Emberi Erőforrások Minisztériuma és Vaskeresztes Önkormányzata támogatásának köszönhetően felújításra kerül a vaskeresztesi Szentháromság-szobor. Június 16-án, Szentháromság vasárnapján áldotta meg Inzsöl Richárd káplán.

Schneller János gyémántmiséje Szentpéterfán

GyémántmisePünkösdvasárnap (június 9.) ünnepelte Szentpéterfán, egykori hívei körében pappá szentelésének 60. évfordulóját Schneller János nyugalmazott plébános és egyben 84. születésnapját.