Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Szentmisét mutattak be Rómában Mindszenty bíboros halálának 45. évfordulóján

romaMájus 6-án, szerdán Mindszenty József bíboros, hercegprímás halálának 45. évfordulóján a római Szent István Ház Magyar Szentek-kápolnájában Németh László prelátus, olaszországi magyar főlelkész hálaadó szentmisét mutatott be. Homíliájában arra buzdította a jelenlévőket és az online miseközvetítés követőit, hogy bátran merjenek álmodni, és kérjék Mindszenty bíboros mielőbbi boldoggá avatását.

“Szeretném, ha az emberi élet újra szent lenne a Földön” – Székely János interjúja a Katolikus Tv-nek

img1-phpA járvány időszakáról, és az azt követő társadalmi kérdésekről nyilatkozott a Katolikus TV-nek (korábbi nevén Bonum TV) Székely János szombathelyi megyéspüspök. A szociális kérdésekre rendkívül érzékeny pap legfontosabb gondolatait szemlézzük!

Virtuális emlékhely nyílt Mindszenty József halálának 45. évfordulóján

mindszenty-jozsef-biborosA Magyarországi Mindszenty Alapítvány a bécsi Collegium Pazmaniaummal (Pázmáneum) összefogva virtuális emlékhelyet hozott létre az alapítvány honlapján Mindszenty József égi születésnapjának 45. évfordulója alkalmából. Az emlékhely május 6-tól elérhető.

Élő szentmise közvetítés 2020. május 10-én, vasárnap 9 órától Szombathelyről a Székesegyházból

legifoto-szekesegyhazÉlő szentmise közvetítés 2020. május 10-én, vasárnap 9 órától Szombathelyről a Székesegyházból. A közvetítés megtekinthető egyházmegyénk Youtube csatornáján, ide kattintva.

Megjelent a Martinus 2020/5. száma

2020-05-cimlapMegjelent egyházmegyénk havilapja a Martinus májusi száma, amely letölthető itt. 

Püspök atya verset mond - Istenes versek Székely János előadásában

csak-ennyi-az-egeszSzámos gyönyörű istenes vagy Istent kereső vers született már és születik ma is legnagyobb magyar költőink és külföldi szerzők tollából egyaránt. Bizonyára mindenkinek van magyar és külföldi kedvence. Talán mindannyian fel tudnánk állítani egy sorrendet, össze tudnánk állítani a hozzánk leginkább közel álló művek listáját.

Álljunk meg egy (könyvtári) látnivalóra!

95568686-689906201825143-5499866103981015040-nMivel a jelen helyzetben sajnos nincs lehetőség könyvtáraink személyes felkeresésére, úgy gondoltuk, hogy válogatunk érdekességeinkből, látnivalóinkból. 12 héten keresztül egy-egy kincsünket ajánljuk figyelmükbe, mely tükrözi gyűjteményeink sokszínűségét, gazdagságát. Reméljük, hogy amint lehetőség lesz rá, személyesen is üdvözölhetjük Önöket intézményünkben, s egy tárlatvezetés keretében alkalmuk nyílik majd megtekinteni nemcsak a most bemutatott tárgyakat, hanem felfedezhetik könyvtárunk egyéb értékeit is. Addig is ajánljuk figyelmükbe honlapunkat, amely a következő címen érhető el: https://konyvtar.martinus.hu/

Szent Flórián napi ünnepi szentmise Zalaegerszegen

A zalaegerszegi tűzoltó, katasztrófavédelem és kéményseprő állomány élő és elhunyt tagjaiért imádkoztak védőszentjük, Szent Flórián ünnepnapján Zalaegerszegen, a Kertvárosi-templomban.

https://www.youtube.com/embed/_CqtUOT6LpY 


Ima az érettségizőkért

zeg2Nehéz körülmények között kezdik meg az érettségi vizsgákat fiataljaink. A héten ezért most még buzgóbban imádkozzunk azért is, hogy a Szentlélek kegyelme vezesse őket életükben és tanulmányaik során, hogy ne csak érettségi bizonyítvány birtokosai legyenek, hanem valóban érett, felnőtt emberek, felelősségteljes keresztények. A zalaegerszegi Kertvárosi Plébánia Ifjúsági Közösségének fiataljaival együtt imádkozhatunk az érettségizőkért, melybe bekapcsolódhatunk itt. 

Rendelkezések a kijárási korlátozás május 4-étől érvénybe lépő enyhítése utáni időszakra

legifoto-szekesegyhazA kijárási korlátozás enyhítése utáni időszakban a Szombathelyi Egyházmegye területén a következő rendelkezések lépnek életbe.

A Martinus Könyv- és kegytárgybolt május 4-étől 9 órai kezdettel ismét vár minden kedves vásárlót!

martinus-kiado1A Martinus Könyv- és kegytárgybolt május 4-étől 9 órai kezdettel ismét vár minden kedves vásárlót!

Új római posztulátora van a Mindszenty-ügynek

posztulatorA korábbi posztulátor megbízatásának megszüntetését követően 2019. december 11-én a Mindszenty Alapítvány, Isten tiszteletreméltó szolgája Mindszenty József boldoggá- és szenttéavatási ügyének aktora új posztulátort nevezett ki Paolo Rizzi atya személyében, aki a vatikáni Államtitkárság tisztviselője. Kinevezését 2020. február 3-án hagyta jóvá a Szentek Ügyeinek Kongregációja.

Az MKPK közleménye az új járványügyi szabályok kapcsán

mkpkA Magyar Katolikus Püspöki Konferencia értesült arról, hogy új járványügyi szabályok lépnek hatályba, ezért 2020. május 4-e hétfőtől kezdve, korábbi rendelkezéseit módosítva a következő rendelkezéseket lépteti életbe:

ÉLŐ SZENTMISE KÖZVETÍTÉS 2020. MÁJUS 3-ÁN, VASÁRNAP 10 ÓRÁTÓL, SZOMBATHELYRŐL A SZÉKESEGYHÁZBÓL

SzékesegyházA Szombathelyi Egyházmegye Youtube csatornáján élő közvetítést adunk május 3-án 10 órától a szombathelyi Székesegyházban bemutatott szentmiséről. A közvetítés megtekinthető itt.