Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Házaspárok lelkigyakorlata

lelkigyakorlat2020. július 3-tól július 5-ig Ipacs Bence atya vezetésével házaspároknak tartottak lelkigyakorlatot a Martineum Felnőttképző Akadémián a Szent Márton Társaság szervezésében.

Hirschberg Ernő esperes plébánosra emlékeztek Alsóberkiben

búcsúünnepAz Alsóberki templom búcsúnapján, Sarlós Boldogasszony ünnepén emlékeztek a hívek Hirschberg Ernő esperes plébános atyára, aki 110 évvel ezelőtt született. Tíz éven keresztül volt lelkipásztora az alsóberki templomnak.

Lelki adoptálás Zalaegerszegen

13663-lelki-adoptalasÜnnepélyes fogadalom újításra jöttek össze a zalaegerszegi Kertvárosi-templomba azok, akik 9 hónapon keresztül imádkoznak egy megfogant életért.

Megújul a zalaegerszegi Mária Magdolna plébániatemplom

megújul a mária magdolna templomMegújul a megyeszékhelyi Mária Magdolna-plébániatemplom külseje, és hangversenyre alkalmas orgonát is kap; a munkálatokról csütörtökön a helyszínen sajtótájékoztatón számoltak be. (www.zaol.hu) 

Egy ország szimbóluma - Jó ütemben halad a jáki Szent György-templom és épületegyüttes felújítása

Jáki templomMár az építőipari kivitelezésnél, a restaurálási munkáknál tart a jáki Szent György-templom, a mellett álló Szent Jakab-kápolna, az Apáti-ház és a egykori kolostori gazdasági épületek felújítása. Minderről sajtótájékoztatón számoltak be 2020. július 9-én. 

A Werner Alajos Egyházmegyei Kántorképző felvételi felhívása

kantorkepzo-felhivas-2020A Werner Alajos Egyházmegyei Kántorképző felvételi felhívása 2020. szeptemberében induló képzéseire. Letölthető itt. 

A Mindszentyneum alapkőletétele Zalaegerszegen

alapkoletetel-m1-300x169Letették a Göcseji Múzeum új épületszárnyának alapkövét. A 8,3 milliárd forintos állami beruházásból épülő komplexum Mindszenty Józsefnek, a megyeszékhely 20. századi történetének, valamint a kommunista diktatúra egyházüldözésének állít emléket. A kivitelezés várhatóan 2021 őszén fejeződik be. A Zalaegerszegi Tv beszámolóját megtekinthetik itt. 


A cserkészek új otthona

Cserkész HázA cserkészek is birtokba vehetik az új székházukat, miután a legutóbbi közgyűlésen rendeződtek ennek a feltételei. A volt Epcos-telephelyen a vívóakadémia és az asztalitenisz klub csarnoka mellett elkészült a cserkészház is, de eddig üresen állt. A Szombathelyi Tv beszámolóját megtekintheti itt. 

A kőszegi Szent Jakab-templom felújítása - Tájékoztatás

Szent Jakab-templomBefejeződött a kőszegi, Szent Jakab-templom külső homlokzati felújítása. Közlemény.

Ötven éve szentelték pappá Ódor Imrét

szak8319Papi szolgálatának 50. évfordulója alkalmából került sor szombaton Ódor Imre plébános, címzetes esperes és tiszteletbeli kanonok (képünkön balról látható) aranymiséjére.(www.zaol.hu)

Hittanhét a kőszegi Árpád-házi Szent Margit Általános Iskolában

HittanhétJúnius 21-től hittanos gyerekhéten vehettek részt iskolánk diákjai. A tábort a Szűzanya oltalmába ajánlottuk, és Mária oltalmazó palástja alatt töltöttük. 

GYALOGOS ZARÁNDOKLAT MARIA BILD-RE

Gyalogos zarándoklat2020. június 27-én reggel 7 órakor, Szent László király ünnepén közel 120-an indultak gyalog a Szentgotthárdi Nagyboldogasszony Plébániatemplomtól, hogy őseik fogadalmát teljesítve e kedves Mária szentélybe elzarándokoljanak.

Szent Péter és Pál apostolok főünnepe a szentgotthárd-máriaújfalui templomban

búcsú2020. június 29-én, Szent Péter és Pál apostolok főünnepén tartották a szentgotthárd-máriaújfalui templom búcsúünnepét. E templomban mutatta be 1957. decemberében Boldog Brenner János élete utolsó szentmiséjét. 

Jutalomkiránduláson az Egyházmegyei Karitász nardai táborában

Jutalomkirándulás2020. július 1-jén kedves ajándékban részesültek a Szent Imre Általános Iskola tanulói. Tuczainé Régvári Marietta, az Egyházmegyei Karitász igazgatója jutalomkirándulásra hívta diákjainkat a Karitász nardai táborába. 42 diák utazhatott, akik a tanév során szorgalmukkal, közösségi munkájukkal kiemelkedtek.

Bélyeg-és képeslapkiállítás II. János Pál pápa születésének évfordulóján

kiállítás2020. június 30-án, nagy érdeklődéssel övezve nyílt kiállítás „Szent II. János Pál pápaságának története bélyegeken és képeslapokon” címmel a Szily János Látogatóközpontban. Steindl Rezső gyűjteménye a Szentatya születésének 100. évfordulójának állít emléket. A látogatók több évtizedet átölelő anyagokat láthatnak kronologikus rendszerbe foglalva.

Hősök Napja - Mária Terézia Katonai Rend - Somogy / Vas megye - 20/2.

Nagy háborúBáró Ungár Károlyra, a  császári és királyi 83-as gyalogezred tábornokára emlékezte, halála évfordulóján Niklán.

MEGTARTOTTÁK AZ ANDRÁSHIDAI TEMPLOM FELÚJÍTÁSÁNAK ZÁRÓÜNNEPSÉGÉT - A Mária-fülke célja, hogy elősegítse a Boldogságos Szűz tiszteletét

ÁldásPénteken tartották az andráshidai templom teljes felújításának záróünnepségét, amelyen Székely János szombathelyi megyés püspök megáldotta az új kerítést és a nemrég elkészült Mária-­fülkét. (www.zaol.hu)

Letették a Mindszenty József Múzeum és Zarándokközpont alapkövét Zalaegerszegen

MindszentyneumA Mindszenty József Múzeum és Zarándokközpont, rövidebb nevén Mindszentyneum alapkövét július 2-án tették le Zalaegerszegen. (www.magyarkurir.hu)