„Isten ereje az a Szeretet, amely ott lebeg a kereszten. Isten ereje az érettünk odaadott örök élet. Amikor Isten törvényeinek útján elindulunk, amikor halljuk Isten szavát nap mint nap: Én vagyok az Úr, a tied vagyok, a te Istened, és ezen az úton járva oda is lépünk Isten színe elé, az Ő színében járunk és kelünk, akkor megérkezünk Isten törvényének teljességéhez - Ő Jézus Krisztus a kereszten – mert Ő a Szeretet, akit az Atya odaadott nekünk, belépünk ezen az ajtón, és odaérkezünk Isten Trónjához, hogy mindörökké az Ő szentségében, az Ő szentélyében éljünk.”
Nagyböjti ifjúsági imaest március 1-én, pénteken, 18:00 órakor a szombathelyi Zárda templomban: gyóntatás, tanúságtételek, szentmise, zenés szentségimádás, szerény agapé a program. A részvétel ingyenes. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
Dr. Székely János megyéspüspök megáldotta Szombathelyen az egyházmegyei karitász égisze alatt működő Magvető Tanodát. Az egyházmegye új intézménye hátrányos helyzetű gyermekeket segít. Az egykori Annunciáta Rendház alagsorában működik március 1-jétől a tanoda.
2024. március 12-én gyászfeldolgozó csoport indul Szombathelyen a Martineum Felnőttképző Akadémián.
A Martineum Felnőttképző Akadémia május 10-12-én Apák és fiúk közös hétvégét rendez. Mindenkit szeretettel várnak.
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia március 3-10-ig tartós élelmiszergyűjtést hirdet templomainkba.
2024. március 8 -10. között nagyböjti lelkigyakorlatra várják a felnőtteket Szombathelyen a Martineum Felnőttképző Akadémián. A lelkigyakorlatot dr. Orosz Lóránt ferences atya, a mátraverebély-szentkúti kegyhely igazgatója vezeti.
Folytatódik a Szombathelyi Egyházmegye Pasztorális Irodájának Nehéz kérdések-világos válaszok című online előadássorozata aktuális hit- és társadalmi kérdésekről február 28-án.
A Szombathelyi Egyházmegye mindenkit szeretettel hív a Családok keresztútjára március 17-én, vasárnap Magyarlakra.
Március 1-jén 14 órakor a csesztregi Művelődési Házban a Kerkai 120 Emlékév keretében dr. Székelyhidi László és felesége, Mihály Katalin tart előadást. Minden érdeklődőt szeretettel várnak. A plakát letölthető itt.
„Átöleli a szeretetet, a te szeretetedet a Szeretet, a Végtelen, az Isten, és mindörökké, igen mindörökké ott maradsz ebben az ölelésben, megmaradsz benne. A Megmaradó, a soha el nem múló, a változásnak árnyékát sem ismerő örök Fényben, ebben a hófehér ragyogásban, amit látsz, ha fölemeled tekinteted Krisztus arcára, a kereszten odaajándékozott Szeretet ragyogására, - mindörökké megmaradsz benne. Mindörökké a Szeretetben szeretetként.”
Interaktív felvilágosító foglalkozás lesz 10-12 éves fiúknak a Martineum Felnőttképző Akadémián a tavaszi szünetben!
A körmendi születésű Rákos József diakónus a győri szeminárium 6. éves papnövendéke. A zalaegerszegi Szűz Mária Szeplőtelen Szíve Plébánia hívei 2022. nyarán ismerkedhettek meg vele, amikor egy hónapos gyakorlatát ezen a plébánián töltötte. Majd egy év múlva, a fél éves nagy gyakorlatára ismét Zalaegerszegre, a Kertvárosba küldte őt Székely János megyéspüspök.
A Szombathelyi Egyházmegye intézményvezető helyettesi állást hirdet a szombathelyi Ezüsthíd Integrált Szociális Intézményben. Információk a plakáton, ami letölthető itt.
Március 7-én tart előadást Szombathelyen Tapolyai Emőke. A részvételhez jegyvásárlás szükséges, amelynek módja a leírásban olvasható. A plakát letölthető itt.
Heiter Robert Gottfried szepetneki plébános gondolatai.
2024. február 13-án, Bucsuban gyűltek össze a toronyi plébánia hívei, hogy szentmise és körmenet keretében adjanak hálát, és imádkozzanak a Fatimai Szűz Máriához.
Sokakat érintő és érdeklő témával, a szociálpolitika társadalmi szerepének kérdéseivel látogat el 2024. március 12-én 16 órakor a „Jóléti állam vagy Közjó” című országos párbeszéd sorozat Szombathelyre a Martineum Felnőttképző Akadémiára. Részletek a plakáton ami letölthető itt.
„Lesznek szenvedések, mert a pusztában mennek a lépteink, de nem vadak többet, és nem reménytelenek, és ha sírunk, a könnyeink nem keserűek, hanem meggyógyultak, békével teltek, mert új föld lett, amiként újak az egek, az egek a szeretet, és a földek is mennyeiek. A kiáradt, a mindeneket mindenben önmagába foglalt Isten, Ő az Evangélium. Ezt mutatta meg Jézus nekünk. Megmutatta Galileában, és megmutatta Júdea pusztájában, és nekünk megmutatta, hogy a vadállatok között élvén a világban szolgál nekünk a Szeretet, az Örök Élet a mi életünk, Isten az Atyánk, és az Egyszülött Fiú, a Bárány a lakoma étele és örvendezése.”
Február 17-én szombaton a Bárka-pince (volt Gödör étterem – Szombathely, Hollán E. u. 10-12.) a Házasság Hete keretében Kocsmakvízt tartanak házaspároknak. A nagy érdeklődés miatt két időpontban, 18 és 20 órakor is megszervezik a kocsmakvízt, még van néhány hely.