Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Csehimindszent – Mindenszentek-templom és Mindszenty Zarándokház

Csehimindszent-Mindenszentek-templom


A Vasi-hegyhát keleti szélén, festői környezetben helyezkedik el az ősi múlttal büszkélkedő Csehimindszent, ahol 1892. március 29-én Mindszenty József bíboros, hercegprímás meglátta a napvilágot. Számtalan látnivaló van a faluban és a vidéken. Csehimindszenten megtekinthető Mindszenty bíboros úr szülőháza, a falu ősi temploma, amelynek eredete a XIII. századra nyúlik vissza, de érdemes elmenni és imádkozni a bíboros úr édesanyjának, Borbála néninek a sírjához is. 
A festői szépségű környék erdői, mezői, szőlőhegyei bőséggel adnak lehetőséget a túrázásra, kikapcsolódásra. A falu közelében terül el a Jeli Arborétum, amely egész évben maradandó élményt nyújt a látogatóknak. Az arborétumtól rövid séta után az oszkói pincesorra érkezik a vándor, ahol megcsodálhatja a gyönyörű zsupptetős, boronás pincéket. A Hegyhát központja, Vasvár szintén rengeteg látnivalóval várja a látogatókat (domonkos templom és rendház, Szentkút). Csehimindszent közelségében terülnek el a Szajki-tavak, ahol jó időben lehet fürdőzni és horgászni. Pár kilométerre van Bérbaltavár, ahol megtekinthető a Nagy Gáspár Emlékház és egy őslény múzeum is. 
E számtalan látnivaló és kikapcsolódási lehetőség több napon át rengeteg élménnyel gazdagítja az ide látogatókat, kicsiket és nagyokat egyaránt. Csehimindszentről pedig – központi fekvésénél fogva – minden látnivaló elérhető közelségben van.

Csehimindszent első okleveles említése 1314-ből maradt ránk, miszerint a Vasvári család tagjai osztoztak a falu birtokán, de a Mindenszentek tiszteletére emelt templom megmaradt a családtagok közös kegyurasága alatt. A ma ismert neve először 1549-ben tűnt fel „Chehy Myndzent” formában. A falu többször együtt szerepel Pogh községgel, a mai Poty pusztával. A török időben a település elnéptelenedett és csak az 1678-as évek után kezdték betelepíteni.

Csehimindszent-Mindenszentek-templomA ma álló templom alapjait a XIII. század derekán rakták le téglából. A templomhajó 10 m hosszú és 9 m széles volt, amelyhez az 1330-as évek körül kapcsolták a hajóval azonos szélességű 8 m hosszúságú sokszög alaprajzú szentélyt kora gótikus stílusban.

Az 1678-as betelepítések után megindult a faluban az élet és ezután elkezdték a templom felújítását. Az 1690-es jelentés arról tudósít, hogy a templom romos állapotban volt. Kazó István prépost, egyházmegyei vizitátor 1698-as leírásából viszont már arról értesülünk, hogy renoválták és újrazsindelyezték a templomot, aminek ekkor még nem volt tornya.

1773-1774-ben bővítették a templomot. Ekkor épült a kórus és a harangtorony valamint a sekrestye, amelyet az akkori kegyúr finanszírozott. A bővítést követő években kapta a templom a népies barokk stílusú bútorzatát is. A főoltár oltárképét Dorffmaister István festette 1793-ban. Hosszú időn keresztül nem volt a falunak plébánosa ekkor Baltavárhoz tartozott, de 1756-tól újból plébánia rangra emelkedett a település.

Csehimindszent-Mindenszentek-templomNagyobb átalakítás volt 1927-1930 között, amikor Baráth István plébános idején 1 m-rel lejjebb vitték a templom belső szintjét és ekkor festették át a liturgikus berendezéseket is. 1982-ben készült el a főoltárt körülvevő szekkó, amelyet Závori Zoltán készített Takács Antal plébános megbízásából A képen Bosco Szent János, Szent Maximilián Kolbe, Boldog Kalkuttai Teréz anya, Boldog Batthyány László körmendi szemorvos, Szent Rita valamint Mindszenty József bíboros édesanyja látható.

A szentély falán a falu szülöttéről, Mindszenty József hercegprímásról készült festményt helyeztek el. A keresztutat Balogh Tamás csényei fafaragó készítette 2002-ben a korábban a templom előtt állt hársfából. A templom melletti parkban látható szintén a Bíborost ábrázoló emlékmű, amelyet 1992-ben állíttattak születésének 100. évfordulójára.   
Csehimindszent-Mindenszentek-templomA legutóbbi felújítás és átalakítás 2014-ben történt, amely megváltoztatta a falu egész központját, hiszen a Magyarország Kormányától – Mindszenty József bíboros tiszteletének méltó ápolására – kapott 106 millió Ft-os támogatásból megújult a templom külső és belső: új szembemiséző oltár, ambó és padok kerültek a templomba, új sekrestye bútorzat készült és a régi oltárok valamint a szószék is restaurálva lett.

A templom körül ekkor állították a keresztutat, amelynek bronz domborművei Szabó Imrefia Béla alkotásai,  és ekkor került sor a hatalmas templom körüli tér és domb parkosításra, valamint új parkolók kialakítására is.

 

Csehimindszent-Mindenszentek-templomA templom és a templomtér külső díszvilágítása egy nagylelkű adományozó felajánlásként készült el.

(Forrás: Ludwig Emil – Csehimindszent középkori temploma; Schematismus Sabariensis 1972) 

 

 

 

 

Csehimindszent-Mindszenty EmlékházA Mindszenty Zarándokházban magas szintű szállási lehetőséget biztosítunk a kirándulóknak, hiszen szállodai körülmények között (2–4 ágyas szobákban fürdővel, WC-vel) tudunk 17 főt elszállásolni, de lehetőség van arra is, hogy hittanos vagy ifjúsági csoportokat fogadjunk 25–30 főig, sőt a zarándokház udvarán lehet sátrazni is. A zarándokházban természetesen van külön konyha és étkező, amely biztosítja a kulturált étkezési lehetőségeket. A táborozó fiataloknak segítséget biztosítunk abban is, hogy itt tartózkodásuk alatt meleg ebédhez jussanak. 
Elérhetőségünk: Telefon: 30/514-3054 – E-mail