Nehezebb időkben is figyeljünk oda a szegényre, a betegre, az idősre, a gyöngére!
Jézus arra tanít minket, hogy akkor válunk felebaráttá, akkor érdemeljük ki az ember nevet, ha nem megyünk el érzéketlenül és közömbösen az útfélen hagyott embertársunk mellett (Lukács evangéliuma 10,25-37). Tegyünk azért mindannyian, hogy egymásra odafigyelő, egymást segíteni akaró emberek közösségévé váljunk! Ne engedjük el egymás kezét a nehéz időkben sem!
A magyar társadalom az utóbbi években sokat tett a legszegényebbekért, a családokért, az idősekért. A családtámogatásoknak köszönhetően sok család jutott otthonhoz, és az építőipar sokaknak tudott megélhetést biztosítani. Megnőtt a házasságkötések, és csökkent a válások száma. Kis mértékben növekedett a teljes termékenységi arányszám (az egy 15 és 49 éves kor közötti nőre eső gyermekszületések száma). Ez a szám jelenleg 1,59, 2011-ben 1,23 volt. A közfoglalkoztatás és más intézkedések eredményeként nagyon sokan jutottak munkalehetőséghez. A minimálbér nagyfokú emelése (bár az összeg európai összehasonlításban még mindig alacsony) nagyon sok szegényebb család és személy számára biztosított jobb megélhetési lehetőséget. A felzárkózó települések program, a tanodák és szakkollégiumok szintén sokak életében jelentettek döntő segítséget a felemelkedés útján. Minderre büszkék lehetünk, ezeket az értékeket szeretnénk megőrizni, és továbbvinni.
Az utóbbi évek válságokkal teli évek voltak. A világjárvány és annak következményei, az Ukrajnában dúló háború, az energiaárak radikális emelkedése, az infláció, a környezetkárosítás egyre inkább mindannyiunk által érezhető és megszenvedett hatásai nagy kihívást jelentenek mindenki, de különösen is a legszegényebbek, a legvédtelenebbek számára. Ne engedjük el az ő kezüket a nehéz időkben sem!
Fontos volna, hogy a szociális területen dolgozók bére emelkedjen, egyébként nem lehet pótolni a meglévő óriási munkaerőhiányt ezen a területen. Fontos volna, hogy a kórházak megoldást találjanak a hosszú várólisták lerövidítésére, talán a vírushelyzetben kialakult bázis alapú finanszírozás kivezetésével. Fontos volna, hogy a családi pótlék összege emelkedjen, segítve ezzel hazánk legnagyobb szegénységben felnövő gyermekeit. Fontos volna, hogy szülessenek pszichiátriai betegeket ellátó bentlakásos intézmények, épüljenek szociális bérlakások, hogy csak néhány területet említsünk a sok feladat közül.
E mellett talán még fontosabb, hogy ki-ki a maga környezetében vegye észre a rászorulót, és segítsen. Egy idős ember fűtését, egy önkormányzati lakás felújítását egy rászoruló család számára, egy fürdőszoba megépítését, egy tanulni akaró fiatal számára a tankönyvek, a bérlet, a kollégiumi díj biztosítását megoldhatja a helyi közösség, a plébánia, vagy akár egy jószándékú ember is. Keresztény közösségeink a szociális segítségnyújtáson túl Isten szeretetét közvetítő lelki erőforrások is kell, hogy legyenek. Olyan oázisok, amelyek segítik a gondokkal küzdő, összetört ember belső gyógyulását, újjáépülését.
Jézus arra tanít minket, hogy akkor válunk felebaráttá, akkor érdemeljük ki az ember nevet, ha nem megyünk el érzéketlenül és közömbösen az útfélen hagyott embertársunk mellett (Lukács evangéliuma 10,25-37). Tegyünk azért mindannyian, hogy egymásra odafigyelő, egymást segíteni akaró emberek közösségévé váljunk! Ne engedjük el egymás kezét a nehéz időkben sem!
