Szombathelyi Egyházmegye

KAPILLER FERENC "HORDÓ BOR VAGYOK. ÉRLELŐDÖM. MIKOR VERSZ CSAPRA, URAM?" KISLÉGHI NAGY ÁDÁM FESTŐMŰVÉSZ BESZÉL AZ ÚTRÓL ÉS A NÉGY MÁRIA-KÉPRŐL


 „Az alább következő visszaemlékezés, művészi hitvallás sok régi találkozás és beszélgetés nyomán, illetve a közelmúltban történt beszélgetés alapján készült. ez utóbbi alkalomra a házaspár gyönyörűen felújított, műtermes portáján került sor, az általuk – Ádám és Márta szép találatával – Domb Oszkónak nevezett, valamikor vasúti megállóval rendelkező azilumban.



Ismeretségünk, barátságunk kezdetén, jó tizenöt évvel ezelőtt volt az addigi életműből egy retrospektív – az életművet fényképekkel bemutató – kiállítás a szombathelyi Katolikus Továbbképző Intézetben. A megnyitó beszéd megtisztelő feladatára engem kértek fel. A rövid időre visszatekintő ismeretségünk – tehát a viszonylag kevés tudás – ellenére, mint később kiderült, az elhangzott szöveg egy-egy gondolata ráhibázott a művész életének egy korai, meghatározó mozzanatára. A megnyitó szövegéből idézek: "... most itt van egy ember, aki ellene mond a hitetlen, reményeinkben megcsaló világnak. Egy ember, ádámá, azaz földből való, aki a mennyből valót, az utolsó Ádámot állítja elénk munkáiban. Krisztustagadó, Krisztusfelejtő időnkben a Megváltót mutatja meg. – A művész, Kisléghi Nagy Ádám tudja azt, amit Lessing is tudott: csak az lehet nagy festő, aki Krisztus életével foglalkozik. Tudja, mert megszólította őt az Úr. Nem az ősbűnt számon kérő és büntető hangján, hanem a prófétákat, Szent Ágostont, Assisi Szent Ferencet, Csontváryt nagyra hívó szavával.

Így szólt az Úr:»Ádám, Ádám!« »Szólj, Uram, mert hallja a Te szolgád!« »Ádám, menj, építsd fel hajlékomat, hisz látod, csaknem romokban hever! Hozd ki a népet, amely vak, pedig van szeme, és akik süketek, pedig van fülük! Tedd látóvá őket, hogy keressék országomat! Szent cselekvéssel légy munkatársam a teremtésben, s én megáldom kezed művét!« »Megteszem, Uram!«" (KAPILLER Ferenc: Ars sacra. In: Életünk, 1999. 1. 44. old.)

A megnyitó gondolatok megfogalmazásakor még nem tudtam, hogy a megszólítás, fölülről való hívás a felsorolt tiszták, hősök, szentek megszólítottságához hasonló módon történt. S hogy így történt, a visszaemlékező vallomás sem indulhat mással, mint a kezdettel: a nagyra hívó szó élményével. Ez a már-már misztikus pillanat határozta meg aztán a művészifjú és érett művész egész további életét. S úgy látjuk most, hogy a méretében is impozáns négy szombathelyi Mária-kép megalkotása – sok más jelentős alkotás mellett és után – ennek a művészi életútnak a csúcsa. "Örüljünk hát! Tegyük látóvá szemünket, hallóvá fülünket! Nyissuk ki szívünket, hogy befogadhassuk a szépet, a jót és az igazat, mert Isten országa, ím köztünk van!" (Uo. 45. old.)

Templomunk, ahová szentmisére jártunk kicsi koromtól a nővéremmel, Budapesten, a Rózsák terén volt, nem messze tőlünk: az Árpádházi Szent Erzsébet plébániatemplom. Neogót stílusú épület, másolata annak a németországi templomnak, amely Szent Erzsébet tiszteletére épült. Itt esküdtek apámék, itt voltam elsőáldozó és bérmálkozó.

Szüleinktől igazában nem kaptunk vallásos nevelést, de anyai nagyanyám szívén viselte a mi templomba járásunkat. Ahogy nagymamánk meghalt, nővérem lassan elmaradozott, de nálam valami furcsaság révén – ez az, ami megmagyarázhatatlan – erős, ösztönös ragaszkodás volt a templomhoz, a szentmiséhez. Emlékszem egy esetre: részt vettem a szentmisén, énekeltem; egy bácsi odanyújtott egy húszforintost – nagy érték volt akkor –, így akart jutalmazni, de én mondtam, hogy nem kérem, köszönöm szépen.

Egy másik alkalommal a bal oldali padsorban ültem, inkább hátul, amikor megszólalt egy belső hang. Megszólítottság volt, hasonlított a Csontváry-féle hanghoz: teneked festőnek kell lenned, és alkotásaiddal dicsőítsd az én nevemet! Innentől kezdve egyértelművé vált, hogy bármit csinálok, legyen az csendélet vagy aktfestészet, csak azért teszem, hogy majd egyszer ez a hívás és ígéret valóra váljon: énbelőlem vallásos festő legyen. Ezzel az útravalóval indultam. „

A teljes cikk a Vasi Szemle 2014. 2. számában olvasható:
http://www.vasiszemle.t-online.hu/2014/02/kapiller.htm