Az egyház év: évközi idő
A sajátos jellegű időkön kívül – mint az advent, karácsony, stb. – van még harminchárom, esetleg harmincnégy hét az év folyamán. Ilyenkor Krisztus misztériumának (titkának) nem valamely külön szempontját ünnepeljük, hanem éppen Krisztus misztériumát a maga teljességében, kiváltképp a vasárnapokon. Ezt az időszakot hívjuk évközi időnek. Az évközi idő a január 6-a utáni vasárnapot követő hétfővel kezdődik. Tart egészen a nagyböjt előtti keddig bezárólag. Majd újra kezdődik a pünkösd vasárnapját követő hétfőn, és az adventi első vasárnap I. Esti dicséretének kezdetével zárul.
Mielőtt azonban az évközi idő jellegzetességeit részletesebben bemutatnánk, ismerkedjünk meg ezen idő néhány sajátos ünnepeivel! A pünkösd utáni első vasárnap Szentháromság vasárnapja. Liturgikus ünneplésének eredete a XI. századba nyúlik vissza. XXII. János pápa tette kötelező ünnepnappá 1331-ben.
A pünkösd utáni második hét csütörtökén van Krisztus szent teste és vére főünnepe, közismertebb nevén Úrnapja. Mivel hazánkban ez a nap nem parancsolt ünnep, ezért a következő vasárnap üljük meg. Középkori eredetű ünnep, amely a nyugati eucharisztikus tisztelet gyümölcse. Úrnapját IV. Orbán pápa rendelte el 1264-ben, majd XXII. János pápa 1317-ben tette kötelezővé az egész Egyház számára. A szentmisének két különlegessége van: tetszés szerint énekelhető szekvencia, illetve járható körmenet, melynek során négy oltárnál van imádság az Oltáriszentség előtt.
Pünkösd második vasárnapja utáni péntek Jézus szent Szíve főünnepe. Szent János evangélista hívja fel a figyelmet Krisztusnak lándzsával átdöfött oldalára, amely nemcsak Jézus halálát és feltámadását tanúsítja, hanem istenemberi szeretetéről is beszél (Jn 19,33-34). Az újkori tisztelet Alacoque Szent Margit vizitációs nővér magán-kinyilatkoztatásai alapján indult el.
Az évközi idő harminchárom, esetleg harmincnégy hete alatt csak a vasárnapoknak van saját miseszövegük (vagyis könyörgések és szentírási olvasmányok). Ezeket a vasárnapokat évközi első, második, harmadik, stb. vasárnapnak nevezzük, de az 1. évközi vasárnap helyén általában Urunk megkeresztelkedésének ünnepe van, a 34. vasárnapon pedig Krisztus Király ünnepét üljük. A heteket az elmúlt vasárnap számának megfelelően számozzuk (pl. évközi 14. hét). A hetek napjait, melyeken nincs főünnep, ünnep vagy kötelező emléknap, köznapoknak nevezzük.
A Misekönyvben az évközi idő vasárnapjaira és köznapjaira 34 mise van közölve, melyeket a következő szempontok szerint használunk: vasárnapokon azt a misét vesszük, amely megfelel az évközi vasárnap sorszámának, hacsak nem ütközik olyan főünneppel vagy ünneppel, amelyet vasárnap kell megülni. Ilyenek Urunk főünnepei és ünnepei (Szentháromság vasárnapja, Úrnapja, Urunk színeváltozása), valamint a Boldogságos Szűz Máriának és az általános naptárba felvett szenteknek főünnepei (Nagyboldogasszony, Magyarok Nagyasszonya, Keresztelő Szent János születése, Szent Péter és Pál apostolok, Szent István király, Mindenszentek), illetve a saját főünnepek (pl.: az egyházmegye vagy a hely, a templom védőszentjének ünnepe, a templom felszentelésének ünnepe). Ilyenkor az ünnepről vesszük a szentmisét. Köznapokon pedig a 34 mise bármelyike mondható, a miséző döntése szerint.
Vasárnapokon van Dicsőség, és Hitvallás, köznapokon pedig elmarad mindkettő. Vasárnapokon négy szentírási szakaszt olvasunk: egy ószövetségi olvasmányt, egy zsoltárt, egy újszövetségi és egy evangéliumi olvasmányt. Köznapokon három szentírási szakasz van: egy ó- vagy újszövetségi olvasmány, egy zsoltár és egy evangélium. A prefáció vasárnapokon az évközi vasárnapokról mondandó, ehhez 8 különböző szöveg áll rendelkezésre, köznapokon pedig az öt, ún. „közös prefációk” közül veendő egy, de sorra kerülhetnek azok a prefációk is, melyek az egyes eucharisztikus imákhoz tartoznak.
Az évközi idő kapcsán még nem szóltunk annak olvasmányrendjéről. Mindenek előtt fontos tudni, hogy a liturgikus évet az olvasmányok szempontjából kétféleképpen is megkülönböztetjük. A vasárnapok és főünnepek olvasmányrendje A, B és C évre osztható, míg az évközi idő hétköznapjai I. és II. évre. Most az előbbivel foglalkozunk.
Az A évben a Máté, a B évben Márk, a C évben pedig Lukács evangéliuma kerül megközelítően teljes és folyamatos felolvasásra – 2012-ben a B év van. Ez az olvasás úgy alakul, hogy minden egyes evangélium a saját tanítását nyújtsa arról, ahogyan Jézus Krisztus élete és igehirdetése kibontakozik. Ezenfelül bizonyos összhang van az egyes evangéliumok mondanivalója és az egyházi év előrehaladása között. Vízkereszt után tudniillik Urunk igehirdetésének kezdeteit olvassuk, amelyek igen jól kapcsolódnak Krisztus keresztségéhez és első megnyilatkozásaihoz. Az egyházi év végén pedig természetszerűen jutunk el az utolsó vasárnapok sajátosan világvégi tanításához. Az evangéliumok ama fejezetei, amelyek a kínszenvedés elbeszélését megelőzik, kisebb-nagyobb mértékben erről a témáról szólnak.
A B évben az évközi 16. vasárnap után bekapcsolódik öt olvasmány János evangéliumának 6. fejezetéből („beszéd az élet kenyeréről”). Ez a betoldás teszi lehetővé, hogy az egyébként legrövidebb Márk evangélium olvasása kitolódjon a teljes egyházi évre.
Az ószövetségi olvasmány az evangéliumi szakaszoknak megfelelően vannak kiválogatva, hogy a két szövetség egybetartozása nyilvánvalóvá legyen. Ezek tehát nem logikai rendben kerülnek sorra, hanem az evangéliumi olvasmányokkal összhangban. Az ószövetségi olvasmányt követő zsoltárok is e szempont szerint hangzanak el.
Szentleckeként pedig Szent Pál és Szent Jakab apostolok leveleit megközelítően folyamatosan olvassuk.
Az évközi idő köznapjain az evangéliumok úgy vannak elrendezve, hogy Márk olvasásával kezdjük (1-9. hét), azután Mátét (10-21. hét), végül Lukácsot olvassuk (22-34. hét), a következőképpen: Márk 1-12. fejezetét szinte teljes egészében elolvassuk, Mátéból és Lukácsból pedig mindazt, ami Márkban nincs benne. A végső dolgokról szóló beszéd Lukácsnál teljes, és így olvassuk az egyházi év végén.
Az olvasmányok, illetve a szentleckék két évre, I. és II. évre vannak elosztva. Páratlan évben az I., páros évben – így idén, 2012-ben is - a II. év olvasmányai kerülnek sorra úgy, hogy néhány héten keresztül az Ószövetséget olvassuk, aztán az Újszövetséget. Az Újszövetségből eléggé bőven olvasunk, hogy az egyes levelek lényeges tartalma sorra kerüljön. Az Ószövetségből csak válogatott helyek kerülnek sorra, hogy a lehetőség szerint megmutatkozzék az egyes könyvek jellege. A történeti olvasmányok úgy vannak megválogatva, hogy áttekinthető legyen belőlük a Jézus Krisztus megtestesülést megelőző egész üdvösségtörténet. Ezenfelül néhányszor a bölcsességi könyvekből kiragadott szövegek világítják meg a történelmi események vallási jelentését.
Csaknem minden ószövetségi könyv helyet kapott az egyházi év köznapi olvasmányrendjében. Csupán igen rövid könyvek maradtak ki (Abdiás, Szofoniás), és egy költői könyv, az Énekek éneke. Az épületes célzatú elbeszélések közül Tóbiás és Rut könyveit olvassuk, elhagyva Eszter és Judit könyvét. De ezekből is előkerül egy-két szöveg vasárnapokon és egyéb időszakok köznapjain.
Az egyházi év végén kerülnek felolvasásra azok a könyvek, amelyek illenek ennek az időnek világvégi jellegéhez: vagyis Dániel és a Jelenések könyve.
Szerző: Ipacs Bence
