Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Az imaórák liturgiája: a nap megszentelése



A zsolozsma imádkozásának célja a nap megszentelése. Mit takar ez a kifejezés: „megszentelni”? Valahányszor, amikor imádkozunk, nem hétköznapi, profán dolgot teszünk, hanem egyenesen a Szent Istenhez szólunk. Az imádság kilépés a mindennapokból, az emberi kapcsolatokból. Egy egészen különleges dolog. Ha ábrázolni kellene, azt mondhatnánk, míg minden földi tevékenységünk, beszédünk vízszintes síkban van, addig az imádság az egyedüli, ami függőleges. Amikor tehát imádkozunk, a Szent Istenhez szólunk. Azzal pedig, hogy a Szent Istenhez szólunk, szent dolgot teszünk és valamiképpen részesedünk ebben a „szentségben”, megszentelődünk, illetve megszenteljük környezetünket, időnket. Azzal, hogy a nap különböző időpontjaiban imádkozunk, a napot is megszenteljük.

A zsolozsma történetében már többször utaltunk a nap különböző imaóráira, melyek a nap megszentelését szolgálják. A II. Vatikáni Zsinat liturgikus reformja hét imaórát nevezett meg: Olvasmányos imaóra, Reggeli dicséret, Délelőtti imaóra, Déli imaóra, Délutáni imaóra (e három együttes neve: Napközi imaóra), Esti dicséret és Befejező imaóra. A következőkben ezeknek az imaóráknak a jelentőségét vizsgáljuk meg, napunk megszentelésében.

Az egyes imaórák tárgyalása előtt megemlítjük, hogy a zsolozsmának van egy sajátos bevezetője is, az ún. Imádságra hívás. Ez a napi zsolozsma legelején van, tehát vagy a Reggeli dicséret vagy az Olvasmányos imaóra elé kerül aszerint, hogy melyik imaórával kezdi az imádkozó a napot. Az Imádságra hívás magában foglalja a „Nyisd meg, Uram, ajkamat, hogy dicséretedet hirdesse szavam!” verset és a 94. zsoltárt, amely naponta hívogatja a keresztényeket, énekeljék együtt Isten dicséretét s hallgassák meg szavát; végezetül pedig arra biztatja őket, hogy várják „az Úr nyugalmát” (vö. Zsid 3,7-4,16.). E rövid bevezető imádság után kezdődik az első imaóra.

 

A Reggeli és az Esti dicséret

 

A Reggeli dicséret és az Esti dicséret az egyetemes Egyház tiszteletreméltó hagyománya szerint a mindennapi zsolozsma két sarokköve: a legjelentősebb imaóraként kell tehát értékelni és végezni őket. – figyelmeztet a II. Vatikáni Zsinat.

A Reggeli dicséret célja és rendeltetése a korai órák megszentelése, amint ez sok szövegrészletéből is nyilvánvaló. Napkezdő jellegét igen jól fejezi ki Nagy Szent Vazul: „A reggeli ima feladata, hogy lelkünk és gondolataink ébredését Istennek szentelje. Semmi más gondunk ne legyen, mint az, hogy felviduljunk Isten gondolatától, amint írva van: »Istenre gondolok és gyönyörűség tölt el« (Zsolt 76, 4). Ne fogjuk a testet se munkára addig, amíg a Szentírás szavát nem követtük: »Uram, tehozzád könyörgök, hangomat már kora reggel hallod, korán reggel hozzád esedezem és várok« (Zsolt 5, 4-5).” Ez az imaóra, amelyet a felkelő nap fényében végzünk, emlékeztet továbbá az Úr Jézus feltámadására. Ő az igazi világosság, minden ember megvilágosítója (vö. Jn l, 9), az „igazság Napja” (Mal 4, 2) és „felkelő Napunk a magasságból” (Lk l, 78).

Az Esti dicséretet alkonyatkor mondjuk, amikor esteledik, és a nap már lemenőben van, hogy lerójuk hálánkat mindazért, amit kaptunk és ami jót tehettünk. A megváltásra is emlékezünk imádságunkkal, amely mint a tömjénfüst száll az Úr elé; imára kitárt kezünk lesz az esti áldozat. Ezt pedig vonatkoztathatjuk arra az igazi alkonyati áldozatra, amelyet Jézus Krisztus szerzett éppen egy estén, a vacsorázó apostolok körében, megalapítva az Egyház számára a legszentebb titkokat. Vagy pedig vonatkoztathatjuk arra az alkonyi áldozatra, amelyet az Atyának ajánlott fel másnap, kitárt karral, az egész világ üdvösségéért. És hogy az örök világosságra összpontosítsuk reményünket, imádkozva kérjük, hogy újra felragyogjon ránk a napvilág, esedezünk az Úr eljöveteléért, amely meghozza az örök világosság kegyelmét.

 

Az Olvasmányos imaóra

 

Az Olvasmányos imaórának az a célja, hogy Isten népe, főleg pedig azok, akik külön is Istennek szentelték magukat, gazdagabb elmélkedési anyagot kapjanak a Szentírásból és megismerkedjenek a lelki írók legértékesebb írásaival. Igaz ugyan, hogy a szentmisében minden nap helyet kap a Szentírás olvasása, mégis, nagy lelki haszonnal jár, ha feltárul a kinyilatkoztatásnak és a szenthagyománynak az a kincstára, amely a zsolozsma Olvasmányos imaórájának része. Imádságnak kell azonban csatlakoznia a Szentírás olvasásához: így lesz belőle beszélgetés Isten és ember között, „hiszen amikor imádkozunk, Istenhez beszélünk, amikor pedig az isteni kinyilatkoztatásokat olvassuk, Istent hallgatjuk” (Szent Ambrus). Ezért a zsolozsma olvasmányos része még zsoltárokból, himnuszból, könyörgésből és más imaformulákból is áll, hogy igazán imádságos jellegű legyen.

A II. Vatikáni Zsinat liturgikus rendelkezése szerint az Olvasmányos imaórát a nap bármelyik órájában lehet imádkozni, de a kórusimádságban meg kell őrizni éjszakai istendicséret jellegét, azaz a szerzeteseknek éjjel vagy kora hajnalban kell végeznie. Az egyházatyák és a lelki élet írói ugyanis igen gyakran buzdítják a hívőket, főleg azokat, akik szemlélődő életet élnek, hogy éjszaka is imádkozzanak. Az éjszakai ima kifejezi és fel is szítja bennünk az Úr várását, aki vissza fog jönni: „Éjfélkor kiáltás hallatszott: íme, jön a vőlegény, menjetek ki elébe!” (Mt 25, 6); „Legyetek hát éberek! Nem tudjátok ugyanis, mikor érkezik meg a ház ura: lehet, hogy este, lehet, hogy éjfélkor vagy kakasszóra, vagy reggel. Ne találjon alva, ha váratlanul megérkezik!” (Mt 13, 35-36).

Az Olvasmányos imaórának a vasárnapok, a főünnepek és az ünnepek előestéjén van egy kibővített, ünnepélyesebb formája, melyet Vigíliának nevezünk. E hosszabb formának imádkozása azonban nem kötelező, az imádkozóra van bízva, melyiket választja.


A Napközi és a Befejező imaóra

 

A keresztények - hogy kövessék az apostoli Egy­ ház példáját - egyéni buzgóságból, ősrégi hagyomány alapján napközben is szoktak imádkozni, különböző idő­pontokban, egy kicsit még munkájukat is megszakítva. Ez a hagyomány az idők folyamán különböző formájú liturgikus ünnepléseket hozott létre. A liturgikus szokás rögzítette a Délelőtti, Déli és Délutáni imaórát, főképpen azért, mert ezekhez az időpontokhoz kapcsolódott az emlékezés az Úr szenvedésének és az evangéliumhirdetés kezdeteinek néhány eseményére.

A II. Vatikáni Zsinat elrendelte, hogy „a kisebb imaórákat: a Délelőtti, Déli és Délutáni imaórát a kórusimában tartsák meg”. Azoknál tehát, akik szerzetesi életet élnek, meg kell maradnia annak a liturgikus szokásnak, hogy elmondják ezt a három imaórát. És ez ajánlatos mindenkinek, főleg azoknak, akik lelkigyakorlatokon vagy lelkipásztori összejöveteleken vesznek részt. A nem szerzeteseknek szabad azonban csak egyet venni a három imaórából: a napszaknak megfelelőt, hogy így érvényesüljön a munka szünetében végzett napközi ima hagyománya.

Az imaórák sorában a Befejező imaóra a nap utolsó imádsága, melyet az éjszakai nyugovóra térés előtt kell elvégezni, még akár éjfél után is. Ezzel adjuk meg az istenszolgálat teljességét és ajánljuk magunkat Istennek, mielőtt pihenőre térnének.

Végigtekintve a zsolozsma imaóráinak sorát, megállapíthatjuk, hogy a napi öt (vagy hét) imaóra elimádkozásával a napunkat valóban megszenteljük, hiszen annak minden idejére jut egy-egy imádság. Természetesen a napot azok is megszentelik, akik nem zsolozsmáznak, de rendszeresen imádkoznak. A reggeli és esti imádsággal, a reggeli, déli és esti harangszóra végzett Úrangyalával, a rózsafüzér imádkozásával - miközben Jézus életéről elmélkedünk -, ugyancsak megszenteljük a napot. A zsolozsma abban különbözik az előbbiektől, hogy az Egyház ezt a formát tartja sajátjának a nap megszentelésére.