Szombathelyi Egyházmegye

Az imaórák liturgiája: az imaórák felépítése


A zsolozsma liturgiájának megvannak a maga törvényei. Sajátos formában rendezi el azokat az elemeket, amelyek megtalálhatók a többi keresztény liturgikus ünneplésben is: az imaórák úgy épülnek fel, hogy a bevezető himnusz után mindig zsoltározás következik. Ezt hosszabb vagy rövidebb szentírásolvasás váltja fel. Végezetül könyörgések hangzanak el.

Minden imaóra bevezetéssel kezdődik: „Istenem, jöjj segítségemre! Uram, segíts meg engem!”, amelyet követ a „Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek” dicsőítés és - nagyböjt kivételével - az Alleluja.

Ezután következik a himnusz. A himnusznak az a szerepe, hogy az egyes imaórák, illetve ünnepek színezetét adja meg, és hogy lendületet és érzelmi ráhangolódást adjon az imádság kezdetén. Hatékonyságukat gyakran fokozza irodalmi szépségük. Továbbá a zsolozsmában
a himnuszok jelentik az Egyház által alkotott legjelentősebb költői anyagot. A himnuszok szerzőinek sorában mindenek előtt Szent Ambrust (†397) kell megemlítenünk, majd a teljesség igénye nélkül: Prudentius (†405), Sedulius (†450 k.), Venantius Fortunatus (†600 k.), Nagy Szent Gergely (†604), Damaszkuszi Szent János (†750 k.), Aquinói Szent Tamás (†1274), Jacopone da Todi (†1306).

A himnusz után következnek a zsoltárok. Az Egyház a zsolozsmában nagyrészt ezekkel a kiváló költeményekkel imádkozik, amelyeket a Szentlélek sugallatára a szent írók szerzettek az Ószövetség idején, s amelyek a Zsoltárok könyvében lettek összegyűjtve. A zsoltárokban már eredetüknél fogva olyan erő van, amellyel az ember lelkét Istenhez emelik, jámbor és szent érzelmeket ébresztenek benne és rendkívüli módon segítik jósorsban hálát adni, balsorsban pedig vigasztalódni és lelkileg megerősödni. Az egyes imaórákban egy, kettő vagy három zsoltárt imádkozunk, hosszuktól függően részletekben vagy teljes egészében. Az egyes zsoltárok vagy zsoltárrészek végén mindig elimádkozzuk a „Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek” dicsőítést.

 

 

Az imaórák felépítése II.

 

A latin (római katolikus) hagyományban a zsolozsmának vannak olyan elemei, amelyek nagyon segítenek megérteni, illetve keresztény imává formálni a zsoltárokat. Ide tartoznak a zsoltárfeliratok és főleg az antifóna.

A zsoltárfelirat tulajdonképpen egy cím, ami a zsoltár elé került, és jelzi a zsoltár értelmét és jelentőségét a hívő élete szempontjából.

Valamennyi zsoltárhoz hozzátartozik az ún. antifónája, ami tulajdonképpen egy rövid verssor. Az antifónák segítenek megvilágítani a zsoltár irodalmi műfaját, azt személyes imává formálják át, élesebben megvilágítanak olyan jelentős gondolatot, amely esetleg elkerülné a figyelmet. A különböző körülményeknek megfelelően más-más színezetet adnak a zsoltárnak, sőt nagymérték­ben segítik a zsoltárnak az adott ünnepre utaló értelmezését.

A zsoltározásnál kell még megemlíteni az ó- és újszövetségi énekeket is, sajátos nevükön kantikumokat. Ezek nem a Zsoltárok könyvéből, hanem más szentírási könyvekből valók, és a Reggeli és az Esti dicséretben kerülnek sorra a zsoltározás keretében. A kantikumok között kiemelkedik a három evangéliumi kantikum: a Reggeli dicséretben Zakariás hálaéneke (latinul: Benedictus; Lk 1,68-79), az Esti dicséretben Szűz Mária hálaéneke (Magnificat; Lk 1,46-55), a Befejező imaórában pedig Simeon éneke (Nunc dimittis; Lk 2,29-32).

A zsoltározást – az Olvasmányos imaóra kivételével – rövid szentírási olvasmány követi. A rövid olvasmány az Isten szavának igazi meghirdetése. Követi a nap vagy az időszak vagy az ünnep jellegét, külön nyomatékkal emel ki valamilyen szent szöveget, segít megvilágítani egy-egy magvas mondást, amelyre a Szentírás folyamatos olvasása során talán kevésbé figyelnénk fel.

A rövid olvasmányra válaszként rövid válaszos énekkel vagy párverssel felelünk, ezek nyomán Isten szava, mint valami felkiáltás, mélyebbre hatol be az olvasó vagy a hallgató lelkébe.

 

 

Az imaórák felépítése III.

 

A bevezetés – himnusz – zsoltározás - rövid válaszos ének vagy párvers felépítés az Olvasmányos imaóra kivételével mindegyik imaórában megegyezik. A Reggeli és az Esti dicséretben, valamint a Befejező imaórában ezután kerül sor a már ismertetett evangéliumi kantikumokra.

A Reggeli és az Esti dicséretben az evangéliumi kantikumot fohászok vagy közbenjáró imádságok követik. Bár a zsolozsma elsősorban istendicséret, a zsidó és a keresztény hagyomány hozzákapcsolja a kérő imát Isten dicsőítéséhez, sőt gyakran ebből vezeti le, valamilyen formában. Pál apostol pedig arra biztat, hogy végezzünk „imát, könyörgést, esedezést és hálaadást minden emberért, a királyokért és az összes elöljárókért, hogy békés, nyugodt életet élhessünk, szentségben és tisztességben. Ez jó és kedves üdvözítő Istenünk szemében, aki azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és eljusson az igazság ismeretére” (l Tim 2,1-4). Ezt a figyelmeztetést sok egyházatya értelmezte úgy, hogy reggel és este könyörgéseket kell tartani. És minthogy az imádkozás hagyományához az is hozzátartozik, hogy az ember reggel Istennek ajánlja egész napját, azért a Reggeli dicséretben fohászok is szerepelnek: általuk ajánljuk és szenteljük a napot Istennek. A fohászokat az Úr imádsága, a Mi Atyánk zárja.

Az egyes imaórák végén zárókönyörgés van, melyet a befejező hálaadás és esetleg az áldás követ. A Befejező imaórában ezután a Boldogságos Szűz Mária valamelyik záró-antifónája hangzik fel (megtalálhatók a Hozsannában is, 201-208. énekek).

Az Olvasmányos imaórában a bevezetés, a himnusz és a zsoltározás után egy átvezető vers, majd két hosszabb olvasmány van: az első szentírási, a második pedig szemelvény az egyházatyák vagy egyházi írók műveiből, vagy a napi szenttel kapcsolatos olvasmány. Minden egyes olvasmányt Válaszos ének követ, majd az imaóra a fenti módon fejeződik be.