Szombathelyi Egyházmegye

Az egyházi év: a húsvéti idő


A húsvétvasárnaptól pünkösdvasárnapig tartó ötven napot ujjongó örömben üljük meg: egyetlen ünnepként, sőt „nagy vasárnapként”. A nagyböjti idővel ellentétben – melynek negyven napjába nem számítjuk bele a vasárnapokat, mivel vasárnap mindig Krisztus feltámadását ünnepeljük -, a húsvéti idő egységes ötven napot alkot: húsvétvasárnappal kezdve hét hétből áll, az ötvenedik nap pedig pünkösd vasárnapja. A húsvéti idő vasárnapjai húsvét vasárnapjának számítanak, és - húsvétvasárnap után - húsvét második, harmadik, negyedik, ötödik, hatodik és hetedik vasárnapjának hívjuk őket.


Az egész húsvéti idő legjellegzetesebb felkiáltása az „Alleluja”, mely ilyenkor hozzákapcsolódik a szentmise kezdő- és áldozási énekéhez, és vehető a válaszos zsoltár válaszaként is.

Húsvétvasárnap liturgiájának különlegessége a szekvencia éneklése. A szekvencia az allelujához kapcsolódó tétel, amely a IX - X. században keletkezett, valószínűleg oly módon, hogy a díszes gregorián alleluják utolsó hangjait látták el szöveggel. A szöveg az ünnep tartalmának szónoki stílusú, művészi kifejtése. (A húsvéti szekvenciát Babits Mihály fordításában lapunk első oldalán olvashatják.) A megújított liturgiában a szekvencia helye már az evangéliumot bevezető „Alleluja” előtt van.

A húsvéti idő első nyolc napja húsvét nyolcada. Ezt az Úr főünnepeként üljük meg. Szemben karácsony nyolcadával, húsvét nyolcadában nem ünneplünk szenteket, a liturgia teljes egészében a Feltámadottra tekint. Húsvét nyolcadában is lehet a szekvenciát énekelni, a szentmise elbocsátó szavaiba pedig belevesszük az Alleluját.

Az evangéliumi olvasmányok húsvét harmadik vasárnapjáig bezárólag a feltámadt Krisztus megjelenéseiről számolnak be. A negyedik vasárnapra – mely a papi és szerzetesi hivatások vasárnapja - vannak kijelölve a Jó Pásztorról szóló olvasmányok. Húsvét ötödik, hatodik és hetedik vasárnapján részletek hangzanak el Urunknak az utolsó vacsorára következő beszédéből és imádságából. A húsvéti idő valamennyi szentmiséjében olvasunk az Apostolok Cselekedeteiből.

A húsvét utáni negyvenedik napon, „áldozócsütörtökön” ünnepeljük Urunk mennybemenetelét. Ahol ez nem parancsolt ünnepnap – mint ahogyan hazánkban sem az -, ott átkerül húsvét hetedik vasárnapjára.

Az Urunk mennybemenetele utáni köznapok - pünkösd szombatjáig bezárólag - a vigasztaló Szentlélek eljövetelét készítik elő.

A húsvéti idő ötvenedik napja pünkösd vasárnapja, a Szentlélek kiáradásának és az Egyház születésének ünnepe. Magyar neve a görög „pentekoszté” = „ötven” szóból származik, olasz vagy német közvetítéssel. Pünkösd ünnepe a szombat esti vigília szentmisével kezdődik. Ennek igeliturgiájában négy ószövetségi szöveg áll rendelkezésre, hogy tetszés szerint lehessen választani egyet az ünnep sokszoros jelentésének megvilágítására; sőt az egyházi rendelkezések értelmében akár valamennyi olvasmány felolvasható. A szentlecke rámutat a Szentlélek sajátos szerepére, amelyet az Egyházban tényleg gyakorol. Végül az evangéliumi olvasmány arra emlékezik, amit a még meg nem dicsőült Krisztus ígért a Szentlélekről. A nappali misén első olvasmánynak vesszük az Apostolok Cselekedeteinek elbeszélését a nagy pünkösdi eseményről, a szentlecke pedig megmutatja, hogy mily hatással működik a Lélek az Egyház életében. Pünkösd vasárnapjának ugyancsak van szekvenciája. Végül az evangéliumi olvasmány emlékezetünkbe idézi Jézust, amint húsvét estéjén a Szentlelket közli tanítványaival.

Pünkösdvasárnappal lezárul a húsvéti ünnepkör, másnap megkezdődik az évközi idő. A húsvéti gyertyát elteszik az oltár mellől, harangszóra pedig a „Mennyek királyné asszonya” antifóna helyett ismét az „Úrangyalát” imádkozzuk. A liturgikus reform előtt pünkösdnek is volt nyolcada, erre emlékeztet a polgári naptárban ma is szereplő pünkösdhétfő napja, és ezért szokás ezen a napon votívmisét mondani a Szentlélekről.

Szerző: Ipacs Bence