Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Szabó Imre (1869-1881)

Szabó ImreSzabó Imre (1869-1881)

A Veszprém megyei Békáson született 1814. október 10-én. Hittudományi tanulmányait a budapesti papnevelőintézetben végezte. Írói tehetsége már ekkor feltűnt és társai IV. éves korában őt választották irodalmi egyesületük elnökévé. Felszentelése után egy évig Karádon volt segédlelkész. 1838-ban püspöke a veszprémi szeminárium prefektusává, 1842-ben aligazgatóvá nevezte ki. 1845-ben Csicsón plébános, 1847-ben pesti egyetemi hitszónok. 1848-ban szónoklataival és írásaival állt ki a forradalom ügye mellett. A szabadságharc leverése után vésztörvényszék elé állították, el kellett Pestet hagynia. Felsőiszkázon kapott plébános helyettesi kinevezést. Itt írta "Néphez alkalmazott egyházi beszédek" c. ötkötetes művét. 1861-től kedve Pápa egymásután négy ízben választotta meg országgyűlési képviselőjévé. Ferenc József 1867-ben kultuszminiszteri osztálytanácsossá, 1869-ben veszprémi kanonokká, majd miniszteri tanácsossá nevezte ki. A Magyar Tudományos Akadémia is tagjai közé választotta.

1869. június 30-án a király szombathelyi püspökké nevezte ki. Részt vett az I. Vatikáni Zsinaton. Szoros kapcsolatot ápolt az egyházmegye papjaival.  Nagy gondot fordított arra, hogy a kispapokat jó szónokká képezzék ki. Megjelent pl. a próbaprédikációikon is. Különös gondja volt az iskolaügyre. 1872. október 1-én megnyitotta kapuit a püspöki elemi iskola.
1881. február 28-án halt meg.