Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Egyházashetye (Idősebb Szent Jakab apostol) fília

Kemenesaljai Esperesi Kerület

Egyházashetye

Templom titulusa: Idősebb Szent Jakab apostol

Celldömölk-Alsóság (Szent Miklós) plébániáról látják el.

 

 


Egyházashetye - idősebb Szent Jakab-templomAz idősebb Szent Jakab apostolról elnevezett római katolikus plébániatemplomát a középkorban építették. 1698-ban, az evangélikusok kezén volt romnak már csak boltíves szentélye és falai álltak. Ezt 1707-ben vették el korábbi tulajdonosaiktól, és a katolikusok építették fel 1718-ban az új templomot, amely több közeli település vallási központja, anyaegyháza lett. Fából készült tornya helyett 1782-ben emeltek újat kőből.

 

Egyházashetye - idősebb Szent Jakab-templomA barokk épületet a múlt század második felében alakították át romantikus felfogásban. Az egyhajós, hajójánál jóval kisebb félköríves szentélyű templomot fallal vették körül. A négyszintes tornya a nyugati falból kiugróan áll. Vízszintes főpárkánya felett gúlasisak látható. A három boltszakaszos hajó elején található a két oszloppal alátámasztott orgonakarzat. Oltárképe Szent Jakabot ábrázolja (1583). A padozat alatt a Felsőbüki Nagy család temetkezett.

A templom mellett álló kétszintes plébánia szintén barokk stílusban készült 1728-ban. A belső helyiségek boltozottak.

A Szentháromság-szobor mészkőből faragott oszlopán a felhőn ülő Atya és Fiú felett a galamb képében lebegő Szentlélek látható. 1859-ben állíttatta Gotthárd István özvegye Kovács Borbála.

Különlegessége, hogy a templom falain a falu híres szülöttének, az amúgy evangélikus felekezetű Berzsenyi Dánielnek az idézetei olvashatók. A templomban található még egy Fekete Madonna kép is. Ezt a II. világháború idején itt élő lengyelek adományozták.

2016-10-14-egyhetye-00001 Egyházashetye - idősebb Szent Jakab-templom Egyházashetye - idősebb Szent Jakab-templom

Egyházashetye - idősebb Szent Jakab-templom Egyházashetye - idősebb Szent Jakab-templom Egyházashetye - idősebb Szent Jakab-templom

Egyházashetye - idősebb Szent Jakab-templom Egyházashetye - idősebb Szent Jakab-templom

Térkép