Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Nagysimonyi (Szent András apostol) fília

Kemenesaljai Esperesi Kerület

Nagysimonyi

Templom titulusa: Szent András apostol

Telefon: 06-95/476-120

Honlap: www.gerceiplebania.hu

Gérce (Szent Kereszt felmagasztalása) plébániáról látják el.

 

 


Nagysimonyi nevével először  egy 1237. évi oklevélben találkozunk. Pálos rendház volt itt.  Kazó István  ( kapornoki apát, Vasvár – Szombathelyi nagyprépost, későbbi belgrádi püspök ) 1698-ban leírja az újból felépített és régen már Szent András tiszteletére szentelt templomát, amely évtizedeken keresztül a hitújítók kezén volt. Végleg, 1732-ben került a katolikusok birtokába. A templom ősi voltát igazolja, az egyik legkorábbi, hazánkban talált bronz Korpusz is. A nagysimonyi templom mellett került elő földmunka során az aranyozott, türkizzománccal ékesített Keresztre feszített. A 13. század közepén öntött, vert és vésett Korpusz egyháztörténeti műemlék.

A község előbb önálló plébánia volt, de 1758-ban már Sitke filiája. 1948 és 1968 között újra önálló lelkészség lett, plébánosa Fehér János.

1968-tól 1987-ig a Kemenesmihályfai plébánia látja el a szolgálatot. Lelkipásztorok: Schneller János ( 1968 – 1978 ), Hábetler Ferenc ( 1978 – 1987 ), Marton István ( 1987 – 2007 ), Inzsöl Richárd ( 2007 – 2012 ),  Balasi István ( 2012 - ).

Az egyre növekvő paphiány miatt 1987-ben megszűnt a kemenesmihályfai plébánia, ezért Nagysimonyit Vásárosmiske plébániához csatolták. Jelenleg a Gércei Plébániához tartozik.

Nagysimonyiban a római katolikus templom 1777-ben épült barokk stílusban, Szent András apostol tiszteletére. A főoltár képe Szent Andrást ábrázolja a róla elnevezett András – kereszttel. A kép két oldalán magyar szentek láthatók: jobb oldalt: Szent István és Szent Margit, bal oldalt: Szent László és Szent Erzsébet. Említésre méltó a templom mellékoltára, a 4 evangélista szobrával, felül a Kálváriajelenet festménnyel, alul pedig egy üvegszekrényben Magyarok Nagyasszonya szoborral.

A templomban van Jézus szíve szobor, két Szűz Mária szobor, Szent Antal szobor.

A templomot 1912-ben restaurálták, 1948-ban és 1981-ben renoválták. 1988-ban új ablakok készültek és belsőleg újrafestették. 1997-ben a hívek áldozatos hozzájárulásával és a Püspökség támogatásával új cserépfedést és teljes külső felújítást kapott a templom. 1999-ben az Önkormányzat támogatásával megkezdődött az északi oldalon a terepszint rendezése, s ezzel a vízelvezetés kiépítése. Feladat a lábazat felújítása.   2012-ben fűtéskorszerűsítés, harangjavítás és orgona felújítás volt.

www.gerceiplebania.hu

Térkép