Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Becsehely-Pola (Mindenszentek) fília

Letenyei Esperesi Kerület

Becsehely

Templom titulusa: Mindenszentek

Telefon: 06-93/351-020

Becsehely (Keresztelő Szent János) plébániáról látják el.

 

évszak kedd péntek vasárnap
nyáron 18:00 17:00 8:00
télen 18:00 17:00 8:00

 


 

 

Becsehely-PolaA Mindenszentek tiszteletére szentelt templomról viszonylag kevés emlékünk maradt, az 1332-33-as pápai tizedjegyzék említi először. Mai formáját több korszak építései során nyerte el, keleti része a szentéllyel a 13. században épült, míg nyugati fele a toronnyal 18. századi.

Kanizsa várának 1600. évi elestét követően a vár körüli 20-30 km-es térségben a falvak templomai szinte teljesen elpusztultak. Az egyetlen fennmaradt és építészeti képét is megőrző román kori emléke ennek a vidéknek a Becsehely-Polai templom. Megmaradásának történetét a faluban legenda őrzi: „a lakók, mint az öregek szájhagyományról említik, a törököktől egy köböl búzával (talán évenkint) megváltották”. (Rómer Flóris alapján)

Becsehely-PolaKanizsa 1690-es visszafoglalását követően készült Canonica Visitatio-k részletesen tudósítanak a templomról. A 18-19. századiakból végigkísérhető az épület története. 1790 körül másodszor bontották el a nyugati zárófalat, s egy újabb bővítéssel kialakították a templom mai formáját, a homlokzati toronnyal és a hajó beboltozásával.

1965-ben a templom déli hajófala elé egy sekrestyét építettek, 1966 nyarán a plébánia tataroztatta az épületet.

2006-ban újból napirendre került a templom átalakítása és tatarozása. A helyreállítás arra törekedett, hogy a két nagyobb építészeti korszakot minél hitelesebben bemutassa.

 

Becsehely-PolaA templom keleti felében a világosabb festés egy jóarányú románkori templomot mutat. A templom keleti fele megtartotta román kori formáját, a kis félköríves szentélyt kívül 10 keskeny lizéna díszíti, a lizénák között kelet felé nyíló kis román kori ablakkal. Ugyancsak lizénák díszítik a hajó északi oldalát is, ahol most ezt részben az új sekrestye takarja. A középkori templomnak eredetileg három félköríves román stílusú ablaka volt, közülük a keleti teljesen eredeti, a restaurálást megelőző falkutatás során került kibontásra. A déli oldal legjellegzetesebb építészeti része a román kori templomkapu. Először az 1966-os helyreállításkor lett megtisztítva. Ugyanekkor találták meg a déli kapu fölött eredetileg létező háromszög alakú timpanon nyomait. 2006-2007-ben, az 1965-ben épült sekrestye elbontásával az újabb falkutatás és restaurátori beavatkozás eredményét látja a mai szemlélő.

Becsehely-PolaA templom belsejében a szentély boltozata is eredeti román kori, déli falában csúcsíves papi ülőfülke van, az északiban pedig egy egyszerű szögletes szentségtartó fülke.

Maga a templomhajó belső négyboltszakaszos barokk fedésű. A kutatások nyomán itt is jelződik a templom nyugati irányba történő kétszeri bővítése.

A polai templom Dél-Zala egyetlen épségben maradt középkori temploma. Évszázadok óta száll az ima ebben a templomban megszakítás nélkül Istenhez. Kérjük, hallgassa meg imáinkat, melyeket e templomban elmondunk és teljesítse az Ő akarata szerint!

Elérhetőség:

 

Keresztelő Szent János Plébánia: Jókai u. 2., tel.: 93/351-020

Simon Istvánné (sekrestyés): +36-30-410-35-18

Becsehely-Pola Becsehely-PolaBecsehely-PolaBecsehely-Pola

 

 

 

 

 

 

 

 

Becsehely-Pola Becsehely-Pola

Térkép