Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Rábahídvég (Szentháromság) fília

Vasvári Esperesi Kerület

Rábahídvég

Templom titulusa: Szentháromság

Telefon: 06-94/370-142

Vasvár (Szent Kereszt felmagasztalása) plébániáról látják el.

 

évszak péntek vasárnap
nyáron 17:30 11:00
télen 16:30 11:00

 


Rábahídvég - Szentháromság-templomA templom műemlék jellegű. A két mellékoltár képei – balra a hétfájdalmú Szűzanya, jobbra Szent József a kis Jézussal – műemlékek, a hírneves osztrák festő, Stefan Dorfmeister alkotásai. 1773-ban készültek, és 1869-ben vásárolta őket Bécsben Csontos Ferenc plébános. Sajnos időközben ellopták az alkotásokat, jelenleg a másolataik láthatók a templomban.

Kálmán győri püspök 1342-ben kelt okirata alapján – „ecclesia Sanctae trinitatis de
hídvégh” – már akkoriban állt a Szentháromság rábahídvégi temploma, amely a feljegyzések szerint kezdetben négyszögletű kápolna volt, torony nélkül. Később toldottak hozzá egy kisszerű tornyot nyugat felől. 1572 és 1693 között a templomot evangélikusok birtokolták,1769-ben nyerte el mai formáját. a régi kelet-nyugati fekvésű kápolnát észak-déli irányban meghosszabbították, megmagasították és barokk stílusban átépítették.

A főoltár Szentháromság-képét Soós János plébános vásárolta a múlt század végén. A mellékoltárokat Ráth János Sankt Pölten-i faragóművész készítette 1862-ben. A templom festményeit és képeit gaál József budapesti művész festette 1924-ben, majd Klonfár János pap-festő-egyházművész újította meg azokat. a templom falainak belső festését és újraaranyozását herendi Károly szombathelyi restaurátor végezte 1972-ben.

A templom orgonája 1846-ból való, 14 változattal és pedállal. A templomot 1924-ben Szekér antal pápai kamarás, székesegyházi kanonok plébánossága idején kívül és belül, majd 1964-ben honti imre idején kívülről restaurálták. 1982-ben Rajki Ernő tb. kanonok lelkipásztori tevékenysége alatt ugyancsak teljes külső tatarozást kapott, új vakolattal,
Niesin típusú pasztell színezéssel. a templomot ekkor Fábián Árpád megyéspüspök megbízásából Póka György s. püspök áldott meg. 1976-ban a templomtető elkorhadt gerendázatát szalufával pótolták, és körülbelül hatezer tetőcserepet raktak át. A legutolsó teljes tető- és külső felújítás 2010-ben valósult meg.

Térkép