Vasárnapi Ige - Évközi 16. vasárnap
Ezekben a napokban megkezdődött a kőszegi Szent Jakab-templom egyes falain szükségessé vált statikai megerősítés előkészítése. Művészettörténész és restaurátor munkatársak ellenőrzik, hogy azokon a helyeken, ahol a megerősítés a vakolat megbontásával jár, nincsen-e fontos festés vagy egyéb érték. A munkálatok miatt az épület belsejében lévő oltárokat, képeket letakarják. A megerősítéshez a szakemberek különleges, korrózióálló acélból készült spirálokat használnak majd, amelyeket a falakba vágott hornyokban és furatokban fognak elhelyezni. A szentély feletti károsodott boltmező megerősítése a boltozat felső felületén képzett, a boltozattal együtt dolgoztatott kéreggel készül el. A technológiát már sikerrel alkalmazták a Szent Imre-templom, a Szent Vér-kápolna és sok más épület esetében. A Szent Jakab-templom alapvetően nincsen rossz statikai állapotban, lokálisan keletkeztek repedések kisebb elmozdulások miatt egyes nyílászárók vonalában, illetve boltozatokon.