A vidékfejlesztési program és a megújult csánigi templom
A palatetős, kőpor vakolatú régi kis csánigi templom lassan hozzáidomult a mai kor szürkeségéhez, értékvesztési kelepcéjéhez. Felvette az elmúlt évtizedek dísztelen stílusjegyeit. Csak fa tornyocskája jelezte, hogy valami nincs rendben, és ebből ki szeretne lépni, és már majdnem rádőlt a villanyvezetékre. Ekkor merült fel mentő lehetőségként a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal programja. 2013. júniusában a Vidékfejlesztési Támogatások Igazgatósága 1553954349 számú határozatával 14.894.797 forint pályázati támogatást ítélt meg az Árpád-kori Mindenszentek titulusú templom tetőszerkezetének és külső homlokzatának felújítására.
Noha a támogatás a külső renoválás és templom környeztében elhelyezett térelemek anyagi fedezetét biztosította, a munkák megkezdésével a hívek több millió forintos adakozásával sok változás indult el. A jellegtelen vakolat alól sorra kerültek elő az egyes korok építészeti értékei. A román kori déli kapu, lőrés ablakok, mérműves gótikus ablaktöredék, reneszánsz párkánykő. A Fő utca két házsora között megújult templomkülső középkori megjelenésével gyökeresen változtatta meg a település látképét.
A munkálatok során a templom új tetőzete dobogós, III. díjat nyert a Creaton tetőcserépgyár „Kerámiacserép az építészetben” című pályázatán. A tervező Sz. Sopár Katalin volt, a műszaki ellenőr Andorka Miklós, a kivitelezés fővállalkozója Horváth Krisztián.
Megkezdődött a történeti adatok feldolgozása is. A levéltári kutatás és a művészettörténeti feltárás eredményeihez egy templomismertető füzet is felsorakozott. A szép templomkülső láttán igény merült fel a belső restaurálásra is. Ekkor került napvilágra a befalazott Oltáriszentség-őrző fülke, töredékes középkori falfestés, és az evangélikus használatot bemutató, 1676-os évszámmal ellátott falfelirat.
Ugyancsak a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal által nyújtott támogatásból újult meg ezidőben a volt evangélikus iskola, ahol az integrált bemutatóközpontban lehetőség nyílik a település értékei között ezen érékek közkincsé tételére.
A Pannonhalma-Szombathely közötti kerékpáros útvonalajánlat térképén már megújult formájában kínál neves úti célt a csánigi templom a Répcelaki Szent Márton-ösvény állomásaként.
A pályázati célkitűzés része volt a környezettudatos gondolkodás formálása. Ehhez ad megfontolandó szempontokat az információs tábla ismeretanyaga.
Pilinszky Jánosnak „A mindenség modellje, áll a templom” verssora megfogalmazza, hogy a templomépítő ember lelkében milyen vágy van a templom s a teremtett világ egysége után, és ezen egységben látás a környezettel gyümölcsözően együtt élő magatartás alapja lesz.
Ha Csánig község természeti és építészeti örökségére tekintünk, akkor joggal használhatjuk azt a kifejezést, hogy „az Úr szentélye a természetben és az építészetben”. Szétválasztani semmiképp nem szabad a kettőt, hiszen a templom - különösen a középkorban - a világmindenség mása, az univerzum tükre.
A csánigi templom építésénél is minden bizonnyal a helyben lévő agyagos földből vetették a téglát, a közelben lévő fákból készítették a tetőszerkezetet, és a javítások során ugyancsak a kéznél lévő lehetőségeket használták ki.
Az Árpád-kori és középkori templomaink sajátossága, hogy kialakításuk, struktúrájuk az univerzumhoz igazodik. Teljesen egyértelmű volt a csánigi templom építése esetében is, hogy az épület keletelt tájolású. A szentély keleti oldalán lévő ablakon a felkelő nap sugarai azonnal a templomba jutnak és világosságot adnak. Ez a fény megjeleníti Krisztus világosságát és az élet világosságát is, mert ez élteti fotoszintézisen alapuló élővilágunkat is. A csánigi templom esetében is jelentősége volt annak, hogy a természeti adottságokkal összhangban a déli falon vannak a templom ablakai, ugyancsak itt van a fényből, melegből részesedve a déli kapu a zordabb északi oldallal szemben. A környezettel való mély szimbiózist jelzi, hogy a templom építéséhez természetes anyagokat használtak fel.
Ez talán kifejezett módon jelenik meg a falfestmények készítésénél használt földfestékek esetében. Ugyanakkor a szertartásokban is a természetes anyagokat használja a liturgia: kenyér, bor, víz, olaj, méhviasz, barka, hamu. A templom ugyanakkor magába foglalja és képviseli, reprezentálja az egész világot, hogy Isten elé állítsa, oltalmába helyezze.
A szakrális világban egyetemes értékként jelenik meg az ember Istenhez fordulása, a teremtett világ szépsége, az egész föld, a természet éltető ereje, és az ember alkotásai, melyek összhangban vannak a teremtéssel, önmaga örök céljával, és így Isten terveivel. Az embert körülvevő világ is hordozza szent mivoltát, és az istendicséret kiindulópontja tud lenni.
