Zarándokút Rómába

A Toronyi Plébánia szervezésében 2015. május 11-18. között 49 fős zarándokcsapat utazott Olaszországba. A szervező, a csapat tényleges és lelki vezetője dr. Perger Gyula toronyi plébános volt.

Az útvonalunk Szombathely – Bucsu – Klagenfurt – Mestre – Róma – Nápoly – Sorrento –Assisi – Loreto – Mestre – Klagenfurt – Bucsu - Szombathely volt.

Az indulási nap, május 11., – Szűzanya hónapja – szép hajnalán fakultatív szentmisén vettünk részt a toronyi templomban, majd fél ötkor elindultunk Róma felé. Rövid pihenőkkel megszakított folyamatos utazás után este fél nyolc körül érkeztünk meg a Szent István zarándokházba, Rómába, ahol négy éjszakát töltöttünk. A cirka 14 órás út fáradalmait segített elviselni, hogy közben egy II. János Pál pápa életéről készült, háromrészes, több órás filmet néztünk meg, mintegy lelki ráhangolódásul a ránk váró élményekre.

Természetesen a látnivalók megtekintését a Szent Péter Bazilikával kezdtük. Hiszen Róma az odaérkező, katolikus hívők számára elsősorban nem Olaszország fővárosa, hanem a világ keresztényeinek, a kétezer éves kereszténységnek a központja, és Jézus Krisztus földi helytartójának, a mindenkori pápának a székhelye.

A Szent Péter Bazilikán belül először a Magyar Kápolnába siettünk a szentmisére. A megindítóan szép környezetben a szentmisét Vértesaljai László jezsuita atya, a Vatikáni Rádió magyar adásának vezetője, a zarándokház rektora Németh László, és vezetőnk Gyula atya celebrálták. Ministránsaik, útitársaink három szorgos iskolásfiú volt.

A szentmise után idegenvezetőnk irányításával módszeresen megtekintettük, megcsodáltuk a világ méltán legnagyobb keresztény templomának felbecsülhetetlen értékű kincseit. Három napos római barangolásaink során, élményeink elmélyítésében nagy szerepe volt rendkívüli felkészültségű idegenvezetőnknek, Gönczy Erzsébetnek. Erzsike több mint negyven éve él Rómában, közvetlen, mosolygós egyénisége, segítőkészsége okán mindannyian barátként zártuk a szívünkbe. A műkincsek megtekintését a legnagyobbal, Michelangelo Piétájával kezdtük.

A carrarai márványból készült, csodás szépségű Szűzanya homlokán átsuhanó örök szomorúsággal tartja ölében holt fiát. Majd a Szent Péter sírja fölé emelkedő, Bernini baldachint és a Pápai Oltárt, Szent Péter bronzszobrát és II. János Pál sírját csodáltuk meg. A bazilika impozáns méretei, lenyűgöző, gazdag szépsége Isten jelenlétét és a kereszténység kétezer éves történelmét sugallta nekünk megilletődött zarándokoknak.

A következő nap reggelén, szerdán nagy izgalommal és várakozással indultunk a pápai audienciára, hogy találkozzunk Ferenc pápával. Azzal a Ferenc pápával, aki iránt a világ lelkesedése beiktatása óta töretlen, sőt növekszik. Annyira emberien beszél, semmi pátosz, semmi fennköltség, és akivel ezért minden Krisztus-hívő azonosulni tud. Aki azt hirdeti, hogy az evangélium az öröm forrása, ezért az Isten-adta életet örömben kell leélni.

Szerencsére korán érkeztünk, és a nagy szektorok egyikében az elválasztó kordonok mellett sikerült helyet találnunk, így Ferenc pápa mintegy kétméternyire haladt el mellettünk. Rendkívüli élményben volt részünk. A cirka 50-60 ezres tömeg olyan lelkesedéssel élte meg hitét, üdvözölte az egyfolytában mosolygó, szeretetet sugárzó pápát, hogy az mindenkire, ránk is átragadt. Meglepetés, és öröm volt látni a mellettünk ülő, – korábban fegyelmezetlennek tűnő –12-14 éves kamaszlányok szeme sarkában a könnycseppeket, ahogy elhaladt előttük.

Szerdán délután és csütörtök délelőtt szisztematikus városnézés következett; megtekintettük az európai civilizáció egyik bölcsőjének, az „Örök város” tüneményes építményeit; a Colosseumot, a Pantheont, a Forum Romanumot, a Trevi kutat, a Spanyol lépcsőt, a Lateráni bazilikát, a Szent Pál bazilikát, a Traianus oszlopot és az Angyalvárat. Délután a Vatikáni Múzeumok páratlan műkincseit csodáltuk meg.

Az ötödik napon reggeli után indultunk tovább délre, Nápoly felé. Déli 12 óra tájban érkeztünk meg a Vezúv 1200 méter magas vulkáni kúpjához. A bátrabbak, a csoport nagyobb része, az utolsó 800 méteres emelkedőt is megmászva egészen a kráter széléig jutott. Megérte; csodálatos kilátás nyílott a Nápolyi-öbölre és a Sorrentói félszigetre. Másnap reggel komphajóval mentünk Capri szigetére. Ott a kikötőben egy kisebb hajóra átszállva körülhajóztuk a Földközi-tenger gyöngyszemének is nevezett gyönyörű szigetet. Ezt követően bérelt kisbuszokkal mentünk Capri városába. Meglátogattuk Augustus varázslatos, – a mennyországot idéző – virágos kertjét, ahonnan csodás kilátás nyílt a kikötőre, és a Fraglioni-sziklákra. Délután tovább utaztunk az őslakosok városába Anacapriba, ahol a híres svéd orvos Axel Munthe villáját tekintettük meg.

A hetedik nap, vasárnap reggelén indultunk Assisibe, Szent Ferenc városába. A kellemes, napos időben már messziről feltűnt a város jellegzetes sziluettje, a hatalmas háromszintes San Francesco katedrális. A templom legfőbb látványossága a Giotto által festett több mint húsz képből álló–Szent Ferenc legendáját ábrázoló–freskósorozat. Délután tovább utaztunk Loreto- ba.” A loretói Szent Ház a Szűzanya első igazi nemzetközi kegyhelye, évszázadok óta a keresztény Mária-kultusz lüktető szíve” -írta II.János Pál pápa. A loretói szentélyben Szűz Mária názáreti házát tekintettük meg. A legenda szerint angyalok hozták ide Mária szülőházát, vagy a keresztes háborúk lovagjai. Ugyanis olyan kövek találhatóak a Szent Ház falában, amelyek biztosan a Szentföldről származnak. Vasárnap lévén, a napot szentmisével zártuk. A hatalmas, gyönyörű templom egyik oltáránál Gyula atya celebrálta a szentmisét. A szertartás végének megható eseménye volt; egy dozmati ifjú pár, akik 12 évvel ezelőtt ugyanezen a napon keltek egybe, Gyula atya külön áldásban részesítette őket.

A zarándokút páratlan élményekkel gazdagított, és bizonyára jobb emberré tett bennünket. Így elérte célját. Számomra, aki először vettem részt ilyen úton hitemet erősítő, felejthetetlen élmény volt. Boldogan, úgy látom; II. János Pál és Ferenc pápa tanítása, példája termékeny talajra hull minden értelemben. Rendkívül „profi” volt a szervezés; nem éreztük fárasztónak a hosszú utakat, mert folyamatosan érdekes „felkészítő” filmeket láthattunk, hogy könnyebben múljon az idő. Belépve Ausztriába, majd Olaszországba mindkét ország történelméről részletes ismertetést hallhattunk egy az egyházközséghez tartozó fiatalembertől. A zarándokút napjait szép keretbe foglalták a reggeli és esti közös imádságok. Ezek a szív mélyéig ható, szép énekek és imádságok egy – Gyula atya által szerkesztett és kezünkbe adott– kis könyvben, voltak megtalálhatóak. Egy részüket szülőfalujában gyűjtötte, így mentve meg azokat az utókor számára. Istenadta erős, szép hangjával is vezetett bennünket, és olyan „nem személyválogató”, demokratikus, nagy szeretettel, spontán, óvó figyelemmel viszonyult mindenkihez, ami meghatott,és boldogsággal töltött el bennünket. Köszönjük!