Szombathelyi Egyházmegye

Gencsapáti Hittantábor Balatonszárszón

Gencsapáti HittantáborBalatonszárszón táboroztak a Gencsapáti Plébánia hittanosai július 24-28. között. 

Gencsapáti Hittantábor2017. július 24-én reggel indultunk Balatonszárszóra, a várva várt hittantáborba. Az úton leszakadt az égi áldás, és mi folyamatosan az eget kémleltük, hogy vajon mire Szárszóra érünk, kitisztul-e az idő.  Természetesen kitisztult. Elfoglaltuk szállásunkat, ami a plébánia épülete volt. Idén is akadtak bátrabbak, akik az udvaron vertek sátrat.

Ezután következett a tábornyitó, ahol ismertettük a házi rendet, szabályokat. A tábor programja Szent László évhez kapcsolódóan volt kialakítva.  Kiválasztottuk a csapatokat, akiknek a hét folyamán különféle feladatokat kellett teljesíteni, amit a záró esten díjaztunk. Minden napra jutott egy Szent László legenda, amiből az aznapra való jócselekedetet kellett megtenni. Volt falukutatás, kirándulás Tihanyba, ahol emeletes buszon ülhettünk, kipróbálhattuk a tihanyi visszhangot, (habár nem visszhangzott,) megnéztük az apátságot, és a marcipánmúzeumot. Este a templomban a segítők mécseseket helyeztek el a szentélyben, és egy órás zenés Taizé imaestet tartottunk.

Gencsapáti HittantáborMásnap reggel szentmisével indítottuk a napot, amit a vendéglátó Miklós atya mutatott be. Reggeli után, mivel esős idő volt, kézművesnapot tartottunk, ahol nagyon szép kis munkák kerültek ki az ügyes gyermekkezek közül. Délutánra elállt az eső, így elmentünk a József Attila Emlékházba. Nagyon érdekes kiállítás volt, hiszen interaktív, így a gyerekeknek is nagyon tetszett. A kiállítás után célba vettük a Balaton partot, ahol az elmaradhatatlan méta következett.

Csütörtökön meglátogatott bennünket Bálint atya, szentmisét mutatott be, beszélgetett velünk, és csak délután indult haza. Csütörtök este tartottuk meg a táborzárót, ahol kiderült, ki, kinek volt egész héten az angyalkája, kiosztottuk a versenyekért járó jutalmakat.

Gencsapáti HittantáborPénteken végre tudtunk egy kicsit fürdeni a Balatonban, bár a játék ezen a napon sem maradhatott el. Fáradtan, de lélekben annál gazdagabban tértünk haza Gencsapátiba. Köszönettel tartozunk Gencsapáti Önkormányzatnak, a Gencsapáti plébániának anyagi támogatásukért, a fiataloknak a rengeteg segítségért, Kovács Zoltánnak, és családjának, aki a táborozók felszerelését hozta-vitte Balatonszárszóra, hiszen nélkülük ez a tábor sem jöhetett volna létre.