30 éves a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász
Bár a II. világháború előtt is működött már karitászszervezet hazánkban és egyházmegyénkben, igazi lendületet, szervezettséget a jószolgálati munka csak a rendszerváltás utáni újjáalakulással kapott. Segítettek Vas és Zala megyei családoknak, de ha kellett Kárpátaljára, Kolontárra vitték az adományokat, napjainkban pedig a horvátországi földrengés sújtotta térségben élők helyzetén igyekeznek javítani. Idén az újjászervezésének 30 éves jubileumát ünnepli a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász.
90 éves lenne a Katolikus Karitász, ami már a II. világháború előtt is működött hazánkban és
a Szombathelyi Egyházmegyében is, de még nem a jelenlegi, plébániai szinten kiépített, önkéntesekkel működtetett formában. Akkori tevékenységét a szegénygondozás jelentette, többek között a szerzetesrendek is foglalkoztak ezzel. Felkutatták a szegényeket, a rászoruló családokat, akiket pl. a püspökségek karoltak fel.
A rendszerváltás sok lehetőséget nyitott meg a Katolikus Egyház előtt, többek között a karitatív tevékenység gyakorlásának hangsúlyosabbá tételét is. Ennek példája a Magyar Máltai Szeretetszolgálat mellett a Magyar Katolikus Karitász és egyházmegyei szervezeteinek újraindulása.
Az egyházmegyében a karitász újkori időszámítása 1991. november 1-vel vette kezdetét. II. János Pál pápa látogatása után fogalmazta meg a Püspöki Konferencia azt a körlevelet, ami a karitász szervezetek egyházmegyei létrehozásáról szólt. Tuczainé Régvári Marietta karitászigazgató így emlékezik vissza az első lépésekre: „Dr. Konkoly István püspök atya október 20-a körül behívott egy beszélgetésre, elmondta mik a tervei és megkérdezte vállalom-e. Mondtam neki, hogy azt sem tudom, mit kell csinálni. Nem baj, válaszolta, majd Oké atya - Horváth József, a jószolgálati szervezet lelki vezetője - elmagyarázza. Bevallom, akkor még azt sem tudtam, ki ő. Néhány nap múlva találkoztam aztán a Szent Kereszt Lelkészségen hitoktatóként, lelkipásztori munkatársként szolgáló Győrvári Edithtel és Horváth József atyával. Elvállaltam. Hárman elindultunk
Ausztriába, ahol akkor már 70 éve működött a karitász, és megnéztük a jó gyakorlatot, azt, hogy ott hogyan is csinálják. Ezután Edith nénivel kettesben felkerekedtünk, és elindultunk a plébániákra, hogy elmondjuk az atyáknak, mit is szeretnénk. Ez nem volt más, mint a plébániai karitászcsoportok megalapítása."
József atya is visszapörgette az idő kerekét, és így emlékezett az alapításra: „1991-et írtunk, két évvel voltunk a rendszerváltás után. Dr. Konkoly Istvánnak, a Szombathelyi Egyházmegye püspökének legfőbb célja volt újraindítani az 1948-50-es években megszüntetett egyházmegyei intézményeket. Ezek között szinte elsőként került sor a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász ujjászervezésére 1991. november 1-n. Az Alapító Okirat 6 pontban sorolta fel a célkitűzéseket. Segíteni kívánt a rászorulókon, magányosokon, öregeken, munkanélkülieken, problémás személyeken, pszichiátriai és szenvedélybetegeken a rendezett életvitelhez való visszatérésben. Mindezek mellett létre kell hozni a plébániai karitászcsoportokat, segíteni és irányítani a munkájukat."
Ehhez azonban 'testközelből" kellett jó mintákat megismerni, amihez az osztrák karitászszervezetek működése jelentett alternatívát. Az első ausztriai 'tanulmányút' Bécsbe, az osztrák katolikus egyház karitász központjába vezetett, ahol alapos áttekintést kaptak az Osztrák Katolikus Karitász országos szervezetéről. Ezután a Graz-Seckau-i és az eisenstadti egyházmegyék karitász központjait látogatták meg, ahol első benyomásaikat szerezték arról, hogyan is működik egy egyházmegyei karitász szervezet ott, ahol nem volt diktatúra. Megismerték azt a jószolgálati rendszert, amit egy szabad ország katolikusai építettek ki a háború után, hatékonyan segítve az osztrák társadalom peremére szorultakat. Eljutottak a Gurk-Klagenfurt-i egyházmegyébe is, ahol Viktor Omelko egyházmegyei karitász igazgató fogadta a szombathelyi csapatot. Az ausztriai látogatás során megtapasztalták, hogy az ottani karitász szervezetek nem csupán segítenek, hanem nagyon sok embert foglalkoztatnak is. Itt találkoztak először karitász bolttal, ahol értékesítették a még jól használható adományokat, és ennek a bevételéből finanszírozták az egyházmegyei karitász tevékenységét.
A kinti tapasztalatokat összegezve és feldolgozva kezdődött meg a plébániai karitászcsoportok kiépítése. Eleinte nem ment simán a dolog, a plébánosok nehezen mozdultak, mivel a rendszerváltás nagyon sok feladatot hozott számunkra, ez pedig egy újabb volt. Akkor kapott nagyobb lendületet a szervezés, amikor 1992. januárjában a zágrábi domonkos nővérek levelet írtak, hogy segítségre lenne szükségük a jugoszláv háborús menekültek ellátásában. A rendházukban szállásolták el őket, de ellátásukhoz szükség volt élelmiszerekre, takarókra, tisztítószerekre. Dr. Konkoly István megyéspüspök jóváhagyásával a Szombathelyi Egyházmegye 1,2 millió Ft értékben vásárolt élelmiszert, egy kamionnyit. Dr. Horváth Sándor néprajzkutató volt a kamion kísérője, mivel horvát anyanyelvűként megérttette magát a menekültekkel. Miután hazajött, hosszú cikket írt a megyei napilapba, amiben szó esett a karitászról is. A jószolgálati szervezet ezáltal nyilvánosságot kapott, hallottak róla az atyák. Következő hónapban Püspök atya megmutatta a cikket, és kérte, hogy minden plébánián legyen karitász csoport.
„Ez már hatott. Az atyák átjöttek az akkor még Eölbey-házban működő karitász központba, és itt tettük meg a 'kezdő lépéseket' a plébániai karitászcsoportok szervezéséhez. De ahhoz, hogy ez megtörténhessen, valamit le kellett tennünk az asztalra, megmutatni, miért is fontos a karitász. Így 1992. december végére már 44 csoportunk volt" - mondta el az indulásról Tuczainé Régvári Marietta.
A következő évben Horváth József atyával elkezdődött a plébániai karitászcsoportok egyéves képzése, amin a lelki vezető mellett Bíró László püspök atya, dr. Gyürki László atya, Adányi László, a Katolikus Karitász főtitkára és Prof. dr. Széll Kálmán tartottak előadásokat. Azzal, hogy egyre jobban végezték feladataikat a plébániai karitászcsoportok, tulajdonképpen a plébános atyákat tehermentesítették. Már nem őket keresték meg problémáikkal az emberek, mert tudták, hogy kinek kell szólni, illetve voltak, akiknek átadhatták az atyák a feladatot. A kedvező tapasztalatokról az atyák beszámoltak egymásnak, és máshol is alakultak karitászcsoportok. Ennek eredményeként az ötödik évre már közel 90 csoportja volt a Szombathelyi Egyházmegyei Karitásznak.
„Ha dr. Konkoly István püspök atya még egyszer hívna, újra elvállalnám. Voltak nehéz pillanatok, de tanultunk belőlük. Számomra életreszóló élmény, hogy 17 évig Győrvári Edith nénivel, a szolgáló szeretet nagyasszonyával együtt dolgozhattam. A jelenléte ma is nagyon hiányzik. Az, hogy ül a fotelben, én pedig bármikor leülhetek mellé, hogy elmondjam neki, mi nyomaszt. Ő pedig nyugtat, hogy megtaláljuk a megoldást" - emlékezik vissza Tuczainé Régvári Marietta.
Az Egyházmegyei Karitász tevékenysége, nem csupán hiánypótló, de hatalmas űrt tölt be. Jézus szava, miszerint „szegények mindig lesznek közöttetek" változatlanul érvényes, nekik pedig segítségre van szükségük. Ezt teszi a karitász szervezett módon, hiszen a 30 évvel ezelőtti apró lépésekből mára kiemelkedő tettek lettek.
Szöveg: Büki László
Fotók: Szombathelyi Egyházmegyei Karitász archív
