Diakónusszentelés Szombathelyen június 26-án - Rácz Ágoston bemutatkozása
2021. június 26-án szenteli diakónussá Majlát Tihamért és Rácz Ágostont a szombathelyi Székesegyházban dr. Székely János megyéspüspök. Az alábbi írásban Ágoston mutatkozik be egyházmegyénk közösségének. A szentelés délelőtt 10 órakor kezdődik, amit egyházmegyénk Youtube csatornáján és honlapunkon is élőben követhetnek. A diakónusszentelés előestéjén, június 25-én 20 órától pedig szentségimádást tartanak a Székesegyházban. Közreműködik a Kálvária templom Ének- és Zenekara.
„Hagyatkozz az Úrra, bátran cselekedj, szíved legyen erős, és bízzál az Úrban.” (Zsolt 26,14)
Egy hivatás történetéről írni nem könnyű: bár fontos résztvevője vagyok, de nem csak én alakítom. Egy másik, fontos résztvevője a történetnek az, aki megszólít és meghív. Gondolatokon, személyeken és eseményeken keresztül is közli Isten az elképzelését, de legalábbis a következő lépést.
Ezen az úton hálatelt szívvel gondolok vissza a fontosabb lépésekre, melyekben gyakran csak utólag vettem észre Isten jelenlétét: a szombathelyi Bolyai János Gimnáziumban töltött évek, az érettségi előtt meghozott, halogatásnak is szánt döntés, hogy tanulmányaimat a Budapesti Corvinus Egyetemen folytassam, bár már megfordult a fejemben a gondolat, hogy jelentkezhetnék akár papnövendéknek is. Ez a gondolat az egyetemi évek alatt sem hagyott nyugodni: bár érdekesnek és hasznosnak éreztem az informatikai üzleti felhasználásával foglalkozni, és több, ehhez kapcsolódó téma mindmáig érdekel, de nem éreztem igazán otthon magam abban a környezetben.
2016 tavaszára született meg bennem a döntés, hogy jelentkezem papnövendéknek, és felvételt nyertem a Szombathelyi Egyházmegyébe és a Győri Papnevelő Intézetbe, ahol a filozófiai tanulmányok két évét töltöttem el. Bár ennek a két évnek is voltak nehézségei, mégis jó rájuk visszagondolni: a barátságokra, beszélgetésekre, de akár a szeminárium napirendjére is, mely bár szigorúnak tűnt, mégis bőven biztosított lehetőséget a legfontosabbakra: az imádságra és a tanulmányokra. Először itt ragadott meg a fenti zsoltáridézet, mely sokszor segített továbblépni olyan helyzetekből, melyekben egyedül elveszettnek éreztem magam.
A két győri év után 2018 októberétől Rómában, a Pápai Gergely Egyetemen és a Pápai Német-Magyar Kollégiumban folytathattam készületemet a papságra. A Kollégium soknemzetűsége, az olasz és német nyelv egyidejű használata, és a papképzésnek az otthonitól több dologban eltérő felfogása egy ideig kihívást jelentett. Ebben a „küzdelemben” sokat segített a Germanicum jezsuita-jellegű lelkisége, mely a szabadság és felelősség kapcsolatára épít: minden helyzetben keresni azt, hogy mit szeretne tőlem Isten, a lelkek megkülönböztetésének segítségével, és nem megelégedni azzal, hogy a nehéz helyzet „Isten akarata”.
Rómában erősödött meg bennem az a meggyőződés is, hogy mielőtt Isten bármilyen konkrét szolgálatra hívna (és itt mindegy, hogy papnak, orvosnak, tanárnak vagy szülőnek), két dologról biztosít: először arról, hogy „az Isten szeretet” (1Jn 4,8), és ez a szeretet feltételek nélküli; másodszor pedig, hogy „meghívásunk a szabadságra szól” (Gal 5,13). Tehát bármit is tennék, bárhogyan is döntenék, Isten akkor is szeret – és éppen ez az, ami miatt nem döntök akárhogyan, hanem igyekszem az Ő kedvében járni, és napról napra egy lépést tenni Vele együtt a cél felé, melyet Ő ad nekem. Mert mitől kellene félni, ha az Úrra hagyatkozom és Benne bízom?
Az imádság csendes perceiben és óráiban, lelkigyakorlatokon és számos találkozáson keresztül egyre nagyobb nyugalom töltött el, amikor jövőmet papként az Egyház szolgálatában gondoltam el. Ezen az úton egy következő, nem első és nem is utolsó lépés a diakónusszentelés. Tudom, hogy sok kihívás áll még előttem, bár azt nem tudhatom, hogy ezek pontosan mik lesznek – de itt is a zsoltár jut eszembe: „Hagyatkozz az Úrra, bátran cselekedj, szíved legyen erős, és bízzál az Úrban.” (Zsolt 26,14)
