Újraéledő múlt – Ásatások kezdődtek Vasváron a Szent Mihály-dombon
Vas vármegye középkori múltját nem lehet megismerni és megérteni az egykor itt a Szent Mihály-templom körül működő vasvári káptalan nélkül, mondta a martinus.hu-nak adott interjújában Zágorhidi Czigány Balázs, a Vasvári Múzeum és a Domonkos Rentörténeti Gyűjtemény igazgatója. Néhány hete újra ásatások kezdődtek a város fölé magasodó Szent Mihály-dombon, hogy tisztázzák a templom alaprajzát. A kutatóknak a szó szoros értelmében is az alapokig kell ásniuk, ugyanis falak már nincsenek: a templom köveit, tégláit az évszázadok során mind elhordták a helyiek.
Miért fontos helyszíne ez a terület Vas vármegye és a középkori nyugat-dunántúli egyházszervezet történelme szempontjából?
Valóban ez egy történelmi hely. Ha a dombtetőről kinézünk Szombathelyt, a Kőszegi-hegyeket is látni. Azt szoktam mondani, hogy Vasvár településszerkezete sok mindent elárul a történelméről. A Szent Mihály-templom ugyan nem látszik, de az igen, hogy egy szép dombfokra építették, maga a hely árulkodik az egykori templom kiemelkedő jelentőségéről. Miért fontos a megye és az egyházmegye története szempontjából? Nemrég levéltáros kollégák voltak itt. Velük beszélgettünk arról, hogy Vas megye középkori története írott forrásanyagának 80%-a itt keletkezett. Hiszen a Vasvári Káptalan nem csak egyházi intézmény volt, hanem hiteles hely, ami a mai közjegyzői intézménynek felel meg. Tehát mindenféle peres ügyről, adásvételről itt állítottak ki okleveleket. Az ami nagy szerencsénkre megőrződött ebből, több mint 3000 középkori oklevél, amelyeket különféle gyűjtemények őriznek, kezdve a ma is – 1777 óta székeskáptalanként – működő káptalan szombathelyi levéltárától, a budapesti Országos levéltáron át a Kárpát-medence számos levéltáráig, Pozsonyig vagy akár Kolozsvárig. Ezeket az okleveleket egykor itt, ennek a templomnak a sekrestyéjében állították ki.
Ha körbenézünk nem látunk semmit a templomból? Miért nem? – vetődik fel a kérdés. Főleg annak ismeretében, hogy egykor ilyen fontos tevékenység folytat itt.
Annyira szent hely volt ez, hogy az utat, ami ide felvezet ma is „Miseút”-nak hívják, pedig 5-600 éve nem volt itt már istentisztelet. Azt nem tudjuk pontosan megmondani, hogy a templom mikor épült. A Vasvári Káptalanról a legelső adatok a 13. századból vannak, de ezek visszautalnak a 12. századra is. Az egyházi hagyomány persze úgy tartja, hogy az alapítás Szent Istvánig vezethető vissza, ami persze csak kegyes hagyomány. Annyit sejthetünk, hogy maga az intézmény a 11. század végén, 12. század elején alakulhatott meg. Annak idején a mi területünk a Győri Püspökséghez tartozott, a püspöki székhelytől legtávolabb eső egyik egyházi központ a Vasvári Főesperesség volt, amely Vas vármegye területének megfelelő egyházigazgatási egységként működött. Ennek elöljárója volt a vasvári főesperes, az ő személye körül alakulhatott ki a társaskáptalan. A székeskáptalan Győrben volt, de itt is működött egy társaskáptalan, amelynek alapítója feltehetően az egyik győri püspök lehetett, aki fontosnak tarthatta, hogy ezen a távoli vidéken is létesüljön egy egyházigazgatási központ. A káptalan korai története tehát a 11-12. században kezdődik, az írott a 13. században, és a nagy korszaka egészen a török időkig tartott. A vármegyéről nem tudjuk, hogy mikor települt át Szombathelyre, de a káptalanról igen, hiszen országgyűlési határozat született róla: az 1578. évi az országgyűlés döntött arról, hogy a török fenyegetés miatt a Vasvári Káptalan költözzön át a védettebb Szombathelyre. Természetesen ennek az volt az elsődleges oka, hogy számtalan fontos iratot, sőt mondhatnánk, hogy a megye nemességének valamennyi jogbiztosító iratát itt állították ki, és ezek a másodpéldányát itt is őrizték. Tehát ezeket az iratokat kellett biztonságba helyezni. Nagy szerencsére ezeknek az iratoknak a többsége ma is megvan Szombathelyen: részben az Egyházmegyei Levéltárban őrzött káptalani magánlevéltárban, részben a Vas Megyei Levéltárban elhelyezett hiteleshelyi levéltárban.
1578 tehát az a dátum, amitől számítva a Szent Mihály-templom, de Vasvár városa is pusztulásnak indul. Ennek pontos időrendjét még nem ismerjük, de azt tudjuk, hogy a 16. század végén még megerődítették a templot és katonaság is állomásozott itt. De amikor a városban lévő domonkos kolostort – amely négyszögletes, zárt alakzata miatt jobban megfelelt védelmi célokra – alakították át végvárrá, a katonaság is elhagyta a dombtetőt. Ráadásul a kolostorerőd kiépítéséhez már innen szállítottak köveket, tehát gyakorlatilag ekkor kezdték el bontani ezt az épületet. Ez a bontás is hosszú, több évszázados folyamat volt. De még a 18. század közepén is álltak a főfalak. Van is erről egy szép ábrázolás: Vasvár 1740 körül készült látképén ugyan romosan, de látható a templom, még párkány magasságig állnak a falak, és egy több szintes torony is áll. Igaz, sem a toronysisak, sem a templomtető nem volt már meg ekkor, de a falak jól azonosíthatók. A török korban Vasvár teljesen elpusztult. A 18. században indult meg a település újjáépítése, melynek során maguk a vasvári lakosok hordták szét a templom köveit különböző építkezésekhez. Ezt a munkát olyan tökéletesen elvégezték, hogyha körbenézünk, nem látunk mást, mint a kibányászott alapfalárkokat, felettük pedig a bontás során keletkezett hatalmas törmelékréteget, amely néhol eléri a 2 méteres vastagságot is.
A 18. századi rajzon kívül van még leírás, ábrázolás a templomról, amely alapján rekonstruálni lehet az épületet?
Jelenlegi ásatásnak ez a fő célja, hogy egy hiteles alaprajzot tudjunk megrajzolni. Ugyanis 1948-ban Járdányi-Paulovics István, aki a szombathelyi Romkert ásatásán dolgozott, a vasvári domonkos atyák hívására eljött Vasvárra, és itt is folytatott kisebb-nagyobb kutatásokat. Ennek eredményeként pl. a kolostor kertjében egy középkori kemencét tárt fel, vagy megvizsgálta az egykori gyógyszertár pincéit. A legjelentősebb ásatást azonban itt végezte a Szent Mihály-dombon, az egykori káptalani templom helyén. Járdányi több helyen beazonosította a középkori falakat, illetve ő is leginkább a kibányászott alapfalárkokat találta meg. Ásatási eredményei alapján felvázolt egy rekonstrukciós alaprajzot, amely egy jáki vagy lébényi típusú templomot mutat, három hajóval, két nyugati tornnyal, azaz egy klasszikus késő román típusú monostortemplomot. A mostani ásatásnak az a célja, hogy egyrész hitelesítse Járdányi ásatásait, másrészt pedig új régészeti megfigyeléseket tegyen, hogy ezek alapján magy egy új, hitelesebb alaprajzot lehessen rekonstruálni.
Még 2017-ben beszéltünk arról, hogy nem csak ásatás segíti a feltáró munkát, hanem újszerű módszereket is alkalmaztak már itt a munka során. Mik voltak ezek?
A legfontosabb, hogy itt a helyszínen készült egy ún. talajradaros felmérés. Ez azt jelenti, hogy a felszínen, mindenféle ásatás nélkül, a talajellenállás mérésével kirajzolódnak a felszín alatti rétegek különféle minőségei, pl. jól elválik az eredeti agyagos alaptalaj a törmelékes feltöltéstől. A mérések során valóban szépen kirajzolódott egy háromhajós templom, a tornyoknak viszont tornyoknak viszont nem mutatkozott egyértelmű nyoma. Az első ásatási évadnak az volt a fő célja, hogy a tornyoknak a helyét és létét próbáljuk igazolni. Most két hét alatt addig jutottunk, hogy a tornyok és az alapfalak találkozásának helyét ástuk meg, és itt ki is derült, hogy Járdányi tévedett. A tornyok feltételezett helyén ugyanis nincs olyan jelentős kiugrás a templom falsíkjából, mint Jákon vagy Lébényben. Ennek nyoma sincs, az északi és a déli fal is egyenes, legfeljebb egy-egy támpillér tagolja. Igaz, ezek vaskos falak tarthattak akár tornyot is, de nem abban a formában, ahogy azt Járdányi feltételezte. A mostani eredmények és a régi ábrázolások alapján van egy olyan, egyelőre még bizonytalan előfeltevés, hogy a templomnak nem is két tornya lett volna, hanem csak egy, valahol az északnyugati sarkon. Ezt azonban már az idei évben már nem fogjuk megtudni, de jövőre ennek a kérdésnek a vizsgálatával folytatjuk majd a kutatásokat.
Minek köszönhető, hogy ennyi év után újra indultak a feltárások a Szent Mihály-dombon? Meddig tartanak a munkák, és mikorra várható végleges eredmény?
A templom kutatásának újraindítása 2017-ben vetődött fel, amikor a káptalan első birtokösszeírásának 800 éves évfordulójára emlékeztünk. Ekkor készítették az említett talajradaros felmérést a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Régészettudományi Intézetének munkatársai, és ekkor merült fel az ásatások gondolata is. 2021-re jutottunk el odáig, hogy a feltárások a Katolikus Egyetem, a szombathelyi Savaria Múzeum és a Vasvári Múzeum együttműködésében elkezdődhettek. Az együttműködés hosszú távra szól. Az idén csak két hetet tudtunk ásni, reméljük jövőre akár hosszabb feltárásra is lesz lehetőségünk. Ha ezt folytatni tudjuk még néhány évig, akkor a legfontosabb részleteket már biztosan ismerni fogjuk, és ezek alapján egy hitelesebb alaprajzi rekonstrukciót is el tudunk készíteni. Ami még fontos, hogy ebben a nagyon átforgatott törmelékrétegben is szép leletek kerültek elő, pl. kódexveretek, pecsétgyűrű, kisebb-nagyobb fémtárgyak. Viszont egyelőre nagyon hiányoznak a kőfaragványok, amelyek az építési korszakok meghatározása miatt is fontosak lennének. Ebből a szempontból izgalmasnak ígérkezik a templom déli oldalán elhelyezkedő egykori sekrestye, ami egyúttal a káptalani levéltár elhelyezését is biztosította. Ezt az épületrészt a leírások szerint még a 19. században is kápolnaként használták, tehát elképzelhető, hogy kevésbé rombolták szét, így ott látványosabb maradványokra számíthatunk.
