Filmsorozat készül Boldog Brenner János atyától
Tv sorozat készül Boldog Brenner János életéről, jelentették be sajtótájékoztatón Szentgotthárdon január 26-án. A tervek szerint 2022 februárjában kezdik forgatni a filmet, karácsonykor pedig már látható is lesz a sorozat. A Hír Tv tűzi műsorára az alkotást.
A tervek szerint 8 részes sorozat János atya gyermekkorától a haláláig mutatja be életét. A forgatókönyv szerint egy youtuber érkezik Szentgotthárdra, hogy kiderítse Brenner János haláláról az igazat. Közben olyan „misztikus találkozásban” lesz része, amely az ő életét is megváltoztatja.
A főszerepet a szombathelyi Weöres Sándor Színház művésze Jámbor Nándor alakítja. Neki ez az első film főszerepe. Mint kiemelte: korábban nem ismerte Brenner János életét, de a film révén lehetősége van olyan fontos dolgokra felhívni a figyelmet, hogy a vírus, a fásultság, a megosztottság ellenére, ne veszítsük el a bátorságunkat, az életszeretetünket és legyünk szeretettel egymás iránt.
Jámbor Nándor mellett a szombathelyi és a zalaegerszegi színház több művésze szerepel a sorozatban, de a helybeliek is lehetőséget kapnak statisztaként, mondta Szilágyi Andor rendező. Fontos volt, hogy eredeti helyszíneken forgassák a filmet. A korabeli használati tárgyak jórészét a helybeliek adták a film készítőinek.
Huszár Gábor szentgotthárdi polgármester elmondta: a város számára Boldog Brenner János emlékezetének megőrzése fontos feladat, az elmúlt években sokat tettek ezért. Ez a film egy újabb lépés, amely egyben a város jóhírét is messzire viszi a világban. Bodorkós Imre szentgotthárdi plébános egy értékes könyvet hozott magával a sajtótájékoztatóra. Mint mondta: a rábakethelyi plébánia könyvtárát rendezték az elmúlt napokban és megtaláltak egy 1907-ben nyomtatott szertartáskönyvet. Belenéztek és az első oldalon dr. Kozma Ferenc atya bejegyzését olvasták, aki feljegyezte, hogy ezt a szertartáskönyvet vitte magával Benner János atya azon a végzetes éjszakán, amikor meggyilkolták. A könyv néhány méterre feküdt János atya holttesttétől. Ez egy olyan történet, a mondanivalója olyan mély, amit az egész világnak meg kell ismernie, mondta Bill Chamberlain, aki a film nemzetközi forgalmazását végzi majd. A sajtótájékoztató végén együttműködési megállapodást írtak alá a város és a film készítői.