Menjetek el az egész világra! – akolitus képzési hétvége
A Szombathelyi Egyházmegye akolitusainak Kunszabó Zoltán állandó diakónus tartott képzési hétvégét.
„Ugyan, mi dolga is lehetne egy kereszténynek, mint dicsőíteni a Mindenhatót?” – kérdezhetnék, de ebben az egy plusz két félnapban egyáltalán nem ilyen egyszerű választ fogalmazhattunk meg magunkban, bár a feladat, a szolgálat adott. „Miféle szolgálat? – A misszió!”
A hétvége előadója régóta tudottan erre a szolgálatra tette fel az életét: a hétvége vezetője Kunszabó Zoltán állandó diakónus hiteles ember, nemcsak tanítja, hanem valóban éli a missziót, az evangélium mindennapi terjesztését magyar hazánkban, és a határokon túl is.
Ahogy teltek-múltak a lelkigyakorlatnak is beillő továbbképzés órái, egyre jobban elhatalmasodott a felismerés, hogy az Egyház tagjaiként nemhogy viccelődni, nemhogy gunyorosan visszakérdezni nem lehet a témával kapcsolatosan, hanem csak egyet lehet vele tenni: mélységesen komolyan venni és megkeresni-megtalálni, ahol és ahogy mi is megvalósíthatjuk a magunk misszióját az Egyházon belül.
Az Egyháznak ugyanis ez „A” feladata! Missziós egyház vagyunk és ez nem csupán belemagyarázás, vagy holmi teológusi-teológiai fejtegetés konklúziója, hanem isteni parancs! Márknál olvashatjuk (Mk 16,15): „[Jézus] Ezután így szólt hozzájuk: Menjetek el szerte az egész világba, hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek!”.
Állítólag egyes emberek csak akkor tudnak kreatívak lenni, ha meg akarnak akadályozni egy újítást.
Nos nekik is jó hírrel (örömhírrel) szolgálhatunk nem újat, hanem új módon kell a régit, az örömhírt továbbadni. Nem kell emiatt fekete-Afrikába menni, mert vallási közhellyé vált ugyan, de Európa és benne hazánk is újra missziós terület lett.
A misszió nem az egyik feladata az Egyháznak, hanem a feladata. A missziós gondolkodás elsajátítható, a missziós lelkület befogadható és felderíti az ember szívét. Van módszertana és tervezhető. A hétvégén a misszió végrehajtásáról is bőséges és gyakorlatias tanítást kaptunk. Az elméleti tudás mellett nagyon fontosak voltak a gyakorlati példák, feladatok, kiscsoportos beszélgetések és tanúságtételek, megosztások.
A misszió nem más, mint az örömhír első meghirdetése (igehirdetés, azaz kérügma), amelynek során számos felismerést élhetünk meg, illetve élhetnek meg azok, akikhez elvisszük Jézus szavait. Elsősorban azt, hogy Isten irántunk való szeretete állandó, személyes és feltétlen. Aztán hogy a bűn az, amely elválaszt bennünket Atyánktól a szeretet forrásától. Attól, aki annyira szeret minket, hogy egyszülött fiát küldte el, hogy aki hisz benne el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Ezt a hatalmas ajándékot, a megváltás ajándékát pedig hittel és megtéréssel fogadhatjuk el, amely mindannyiunk döntése, amit Varga László püspök atya szavai szerint naponta meg kell tennünk. Ehhez van segítségünkre a Szentlélek aktív jelenléte, akiről sajnos „bátran” állíthatjuk, hogy a Szentháromság Isten „méltatatlanul elfeledett személye”.
A misszióban a Szentlélek munkálkodik és nincs misszió a Szentlélek nélkül. Azt is megkockáztathatjuk, talán sejtjük, hogy miért mondta Szent Pál filippieknek írt levelében: „Érte mindent elvetettem, sőt szemétnek tekintettem, csakhogy Krisztust elnyerhessem és hozzá tartozzam.”
A misszió persze nem egyéni, bozótharcos vállalkozás, csak közösségben lehet megmaradni és megvalósítani. Ezért volt felemelő találkozni a régi ismerősökkel és új arcokat is látni az akolitus közösségből. A hétvége során együtt tanultunk, együtt dolgoztunk és közösen vettünk részt a szentmiséken, a szentségimádáson, ahol közösen áldhattuk és dicsőíthettük Istent.
Házas, családos emberként ismét rá kellett ébredni arra, hogy nélkülözhetetlen a missziós háttér, az „emberi” alap, a család, a házastárs, aki társ az életben, az evangelizációban. Ezért is fontos, hogy az otthon oázis legyen, biztos talaj. Elengedhetetlen a családi kapcsolatok rendezése, hogy utána eleget tehessünk a felszólításnak: „indulj és menj hirdesd szavam”!
Mindenkor készen kell legyünk arra, hogy válaszolni tudjunk mindenkinek, aki a bennünk lévő reménység okát kérdezi tőlünk, azonban ne számítsunk arra, hogy ezt mindenki meg fogja tenni. Nem lehet várni arra, ha majd megkérdezik, talán elmondom. Elő kell állni vele akár alkalmas, akár alkalmatlan. Apostolok, azaz küldöttek vagyunk mind: ha első missziótól eljuthatnánk a missziós plébániáig, akkor nyugodtan mondhatnánk, hogy a pályát végig futottam, a jó harcot megharcoltam.
Amit tanultunk és megtapasztaltunk, szeretnénk továbbadni, ezért a folytatás miatt még jelentkezünk, mert már tudjuk „mi dolgunk a világon”: misszionáljunk, azaz hirdessük Isten Igéjét!
Akolitus testvérek Zalaegerszegről
