Gondolatok Szentháromság vasárnapra - Takács Gyula csörötneki plébános gondolatai
Szentháromság vasárnapján Takács Gyula csörötneki plébános osztja meg gondolatait.
„Mindenkor, és egykor majd végtelenül egységben élünk Istennel,
Lélek vagyunk a Lélekkel, fény a Fénnyel, szeretet a Szeretettel.
Ezt az egységet, amelynek ízét már ma is megérezzük,
amikor Istenre gondolunk,
megérezzük minden szeretet tettében, amikor Őhozzá, az Ő akaratához simulunk,
majd örökké fogjuk boldogan érezni - az Istennel való egységünket.
Ő, a Szentháromság, az Atya, a Fiú, a Szentlélek,
aki Önmagának teremtett, megváltott, megszentelt minket, aki már ma is vezet bennünket,
egykor majd odaültet valóban Istennek az ölébe, és a Szentháromság életének a részeseivé leszünk.”
megérezzük minden elmélyült imában, megérezzük minden szemlélődésben,
Szentháromság vasárnapja
Kiv 34,4b-6.8-9
2 Kor 13,11-13
Jn 3,16-18
Szentháromság vasárnapja van. Hitünk mélységes titkát ünnepeljük.
Isten, aki egyetlen, három személy: Atya, Fiú és Szentlélek.
Amikor ebbe a titokba tekintünk, amikor a Szentháromságot szemléljük,
azt látjuk, hogy Isten, a Végtelen, az Egyetlen, a Szent valóságos Szeretet.
Ő a Szeretet Örökkévalósága. Ő a Szeretet állandósága.
Isten önmaga mélyén, önmaga végtelenségében, önmaga örök szentségében a Szeretet.
És amikor Istent így szemléljük, mint Szeretetet látjuk, akkor így nevezzük el Őt: Ő Atya.
Hiszen az atyaság a szeretetet jelenti. Az Atya átöleli családját.
Az Atya árasztja a gondoskodást, a szeretetet övéire.
Igen, mondhatnánk azt is, hogy anya. Az anyában is ugyanúgy a szeretet jelenik meg.
És valóban, amikor Istent, mint Szeretet ismerjük meg, kevés a mi emberi szavunk, amely emberi szó az atyaságot fejezi ki.
Isten úgy atya, hogy benne minden szeretetnek minden íze jelen van, éspedig végtelenségben.
Igen, Isten atyaságában az anyai szeretet is ott van.
De még ez a szó is kevés lenne ahhoz, hogy kifejezzük Istent, mint Szeretetet.
Mégis, mivel csak egy szót választhatunk, akkor a sorrendben az elsőt választjuk Istennek, mint Szeretetnek a megnevezésére. Istent Atyának hívjuk.
Tudjuk, hogy ebben a szóban számtalan sok-sok fogalom benne rejtezik,
és még kimondhatatlanul, végtelenül sok gazdagság.
Mindez a gazdagság együtt ezzel a szóval foglalható össze: szeretet. Isten Szeretet, Ő Atya.
Igen, de a szeretet nem mozdulatlan. A szeretet nem marad meg önmagának.
A szeretet arra vágyik, hogy ajándék legyen. A szeretet arra törekszik, hogy kiáradjon.
Így árad ki Isten mélyének mélységes szeretete is, kiárad önmaga benső életében, és ez a kiáradott Szeretet a Fiú.
Hiszen amikor kiárad a szeretet, amikor ajándékká válik a szeretet, akkor megszületik az élet. A megszületett élet a Gyermek, a Fiú.
Ezért mondjuk azt, hogy Isten, aki végtelen Szeretet, aki Atya, aki, mint Szeretet, kiáradó, Ajándék, Isten ugyanakkor az Egyszülött Fiú.
A második isteni személyt nevezzük ezzel a szóval.
Ezzel a szóval azt fejezzük ki, hogy Istenben a szeretet állandó áradás, állandó önmaga ajándékozása.
Isten önmagát teljességében nyújtja.
És amikor nyújtja önmagát, amikor ajándékul adja magát, akkor felragyog a fiúság Istenben.
A fiúság is a Szeretet.
És éppen ezért nem állítható meg ez a folyamat, hiszen a Fiú az Atyáé marad.
A Fiú semmit sem mond önmagáénak, hanem engedelmes, odahajol az Atyához,
az Atya pedig átöleli a hozzá hajló Fiút.
Látjátok? Ez a mozdulat, a Fiúnak az Atyával összehajló egysége, Ő a Szentlélek.
Mert ez az egység is végtelen, ebben az egységben is tündöklik Isten teljessége,
az Atyát és a Fiút eggyé ölelő Szeretet, Ő a Szentlélek. Hitünk mélységes titka ez.
Amikor ezt a titkot szemléljük, nem csupán úgy tekintünk Istenre, mint aki elérhetetlen távolban van tőlünk.
Isten éppen így, ahogyan Ő Szentháromság, amiként Ő Szeretet-Atya, amiként Ő Ajándék-Fiú, amiként Ő Egység-Lelke. Isten így fordul felénk.
És kitárja nekünk önmagát, hogy ebben a csodálatos életben,
a Szeretetnek e csodálatos, örök, szent életében mi is részesedjünk.
Részesedünk ebben az életben akkor, amikor mi magunk is megéljük a szeretet gazdagságát, amit ránk bízott Isten.
Igen, minden embert atyának alkotott, mindent embert Isten a Szeretet tűzhelyévé tett. Minden szív telve van a szeretet kincsével.
És ekkor az Atya képére alkotottként ismeri meg az ember önmagát.
S mikor így megismeri, akkor megérti azt is, hogy kiáradjon,
hogy ajándékul adja a szeretet gazdagságát.
És minden ember az Isten kiáradó szeretetének a csodálatos gyümölcse is.
Mi mindannyian Isten gyermekei vagyunk, Isten kezének ajándéka.
S ezért mi mindannyian úgy fordulunk Isten felé, hogy engedelmesen odasimulunk az Ő akaratához.
Amikor Isten akaratát megtesszük életünkben, amikor odaadjuk önmagunkat tetteinkkel Isten kezébe, akkor úgy viselkedünk, mint annak a Szeretetnek a gyümölcse, amely gyümölcs ott csüng tovább is a fán, amely Őt termette.
Istené vagyunk, mindannyian Isten gyermekei.
És azt is megértjük, hogy ez a szeretet, a ránk bízott kincs, a ránk bízott hatalom,
és a nekünk adott fiúság kegyelme bennünket Istennel úgy egyesít,
hogy mindenkor, és egykor majd végtelenül egységben élünk Istennel,
lélek vagyunk a Lélekkel, fény a Fénnyel, szeretet a Szeretettel.
Ezt az egységet, amelynek ízét már ma is megérezzük,
megérezzük minden elmélyült imában, megérezzük minden szemlélődésben,
amikor Istenre gondolunk,
megérezzük minden szeretet tettében, amikor Őhozzá, az Ő akaratához simulunk,
majd örökké fogjuk boldogan érezni - az Istennel való egységünket.
Ő, a Szentháromság, az Atya, a Fiú, a Szentlélek,
aki Önmagának teremtett, megváltott, megszentelt minket, aki már ma is vezet bennünket,
egykor majd odaültet valóban Istennek az ölébe, és a Szentháromság életének a részeseivé leszünk.
Ámen.
