Szombathelyi Egyházmegye

Interjú a főpásztorral a parlamenti választások kapcsán

Dr. Veres András megyéspüspökVálasztásokra készülünk, ennek kapcsán beszélgetett dr. Veres András megyéspüspökkel Kürnyek Róbert atya, a Martinus főszerkesztője. Az interjút az alábbiakban olvashatják.

Kedves Püspök atya! Választásokra készülünk, három hónapra vagyunk tőle, és szeretnénk a Martinus olvasóinak néhány szempontot adni a választáshoz, illetve egy kis segítséget nyújtani a döntés meghozatalában, hogy kire adják a szavazatukat. Hogyan gondolkodjunk keresztény emberként a választásokról, illetve a választásokon való részvételről? Tanít-e erről valamit az Egyház?

Mindenekelőtt azt jó fontolóra vennünk, hogy a választás igazi ünnep kell, hogy legyen, hiszen a demokratikus államokban, ahol lehetőség van arra, hogy minden ember kifejezhesse véleményét egy adott társadalmi, politikai berendezkedésről, annak irányításáról, ünnep kell, hogy legyen az, amikor ezt saját szavazatommal meg tudom erősíteni vagy el tudom utasítani. Kell, hogy komolyan is vegyük ezt a felelősségünket, hiszen azok, akik nem a krisztusi értékrend szerint, nem a mi értékrendünk szerint dolgoznak, azok támogatása nem lehetséges egy keresztény ember számára. Szükség van arra, hogy megfontoltak tudjunk lenni, tehát meg kell ismernünk egy-egy pártnak, egy-egy politikusnak a munkásságát, véleményét, aszerint kell a saját értékrendünkkel azt egyeztetni, ütköztetni, és az alapján születhet meg a döntésünk. A Katolikus Egyház egyenesen lelkiismereti kötelességnek írja elő a választásokon való részvételt. Ezt tehát mindnyájunknak ezzel a felelősséggel kell tenni, hiszen nekünk feladatunk ebben a földi világban is Isten országának építése. Egészen biztosan maguk a keresztények is sokféle politikai elképzeléssel bírnak, másrészt a politikai pártok is a legkülönbözőbb szempontokat villantják föl a választók előtt, hogy őket válasszuk. Semmiképpen sem lehetünk áldozatai egy megtévesztő kampánynak, hanem a legjobb képességeink, tudásunk szerint utána kell mennünk a dolgoknak, tájékozódnunk kell, és ez alapján kell a voksunkat arra a politikusra adnunk, akiről úgy érezzük, leginkább képviseli az evangéliumi, keresztény értékrendet. Nagyon nehéz ez a választás, hiszen senki sem csak fehér vagy csak fekete, de ehhez kell kérni mindig a Szentlélek megvilágosító erejét, Isten bölcsességét, hogy jól tudjunk ítélni és jó tudjunk választani.

Milyen szempontokat adna Püspök atya, mit nézzünk meg egy-egy párt vagy politikus programjában, hogy felelős keresztény magyar emberként tudjunk szavazni? Melyek azok a főbb pontok, amelyek árulkodók lehetnek?

Lehet, hogy az első, amit ezzel kapcsolatban mondani fogok, túlzottan konzervatívnak tűnik, de meggyőződésem, hogy nem az. Igenis magát a személyt kell mérlegre tennünk, hogy saját életvitelében, erkölcsiségében hogyan éli azt az értékrendet, amely az ő politikai nézete. A másik dolog, amit figyelnünk kell, az a program, amit maguk elé állítanak, és a választókat meg akarják hozzá nyerni. Mindenekelőtt azt gondolom, hogy az élet védelme, ami az első és kötelező kell, hogy legyen. Tehát azok támogatása, akik az életet, az emberi életet a fogantatás pillanatától annak természetes befejezéséig védeni, óvni és segíteni akarják. Másik nagyon fontos szempont a keresztény házasság és általában a házasság védelme, amely egy férfinak és egy nőnek a szeretetközössége. Számunkra, hívő emberek számára nem utolsó sorban az is fontos, hogy olyan politikusra vagy politikai programra adjuk le a szavazatunkat, amely az Egyház evilági kibontakoztatását, annak működését szabadon engedélyezi, hogy a társadalmi élet minden területén képviselhessük azt az értékrendet, amelyet az evangéliumból ismerhetünk meg. Ennek kapcsán mindenképpen említésre szorul az is, hogy olyanokra van szükség, akik tudnak igazi megoldást nyújtani a rászorulóknak, a szegényeknek, s akik képesek arra, hogy ne csak szóban, hanem tettekben is enyhítsenek a rászorulók nyomorúságán. Az Egyház szívesen segít a társadalomnak abban a szociális gondoskodásban, amely a társadalom egyik legfontosabb feladata, hogy ne legyen partszélre vetett ember, ne legyen olyan, akinek az emberi méltóságban megélt élet lehetősége is hiányzik.

A mai politikai életben meglehetősen polarizálódtak a vélemények, és szinte már csak jobb- és baloldalban tudunk gondolkodni. Ennek megfelelően az oldalak leggyakrabban el is utasítják egymás véleményét, és kevésszer mutatkoznak kompromisszumkésznek. Nyilván az Egyházhoz való viszonyulásuk is ennek megfelelő: ki együttműködőbb, ki elutasítóbb az Egyházzal, annak intézményeivel és gondolkodásával kapcsolatban. Értékelheti az Egyház, bennük a püspök és a lelkipásztorok ezeknek a működését, politikáját vagy programját?

A polarizáció valóban problémát jelent, mert sokszor úgymond azonos oldalon állók is úgy próbálják magukat meghatározni, hogy a másik, hozzájuk közel álló, hasonló gondolkodású politikai-társadalmi nézeteket valló csoportosulást becsmérlik. Ez nagyon elhibázott mentalitás, akármelyik oldalon forduljon is elő, hiszen ha egy politikai nézetünk van, akkor legalább annyit elvárhatnánk egymástól, hogy nem a másik ellenében munkálkodunk, hanem a másik céljai mellett megmutatom a magam többletét, amit még én szeretnék hozzátenni a társadalmi élet jobbításához. Másrészt fontos, hogy ne csak a szavakat, hanem a tetteket is lássuk, hiszen az ígérgetések sokszor megtévesztők, néha tudatosan félrevezetők. Éppen ezért meg kell nézni, hogy az elmúlt időszakban mit tettek az egyes pártok és politikusok az adott területen, és aszerint kell a döntésünket meghozni. Hogy a papok, püspökök ebben véleményt nyilváníthatnak-e vagy sem, ez számomra nem kétséges. Nemhogy véleményt nyilváníthatunk, hanem kötelességünk véleményt nyilvánítani. Nem a szószékről kell ezt a véleményünket elmondani, hiszen a szószék az evangélium hirdetésére való, de azon túl, akár templomi közösségben, akár kisebb közösségben, vagy bármilyen szinten találkozunk az emberekkel, a pap is elmondhatja, sőt megítélésem szerint kötelessége elmondani meglátásait, és véleményt alkotni a társadalmi életről. Akkor is, ha valakik kérdezik, és akkor is, ha nem. Ugyanúgy, ahogy két, három, négy vagy húsz ember találkozik, akik szinte már a második mondatukban a politikával foglalkoznak és elmondják véleményüket. Ugyanezt a pap is megteheti, sőt meg is kell, hogy tegye, hiszen – újra utalnék arra, amit az imént már említettem – Isten országának építése e földi keretek között is feladatunk, kötelességünk, és senki nem vonhatja kétségbe, hogy ezért szót kell emelnünk.

Elmehet-e ez odáig, hogy Püspök atya, illetve az előbb felsoroltak megnevezzenek egy konkrét politikai formációt, akit támogatnak, akinek a szavazására buzdítják a hívőket?

Igen, de ez nem a szószéken, hanem azon kívül kell, hogy történjen. Miért ne mondhatná el? A legtöbb esetben sajnos az az igazság, hogy nincs az a tökéletes emberi szerveződés, nincs az a párt, amelyre azt mondhatnám, hogy minden fenntartás nélkül teszem rájuk a voksomat. De ahogy nagyon sok más esetben is igaz, ezúttal is érvényes: azt kell választanom, amely a legtöbbet megvalósít abból az értékrendből, amit én is fontosnak tartok. Ezt nevén is nevezhetjük, hiszen a tevékenységük, az eddigi múltjuk mindenféleképpen bizonyítja azt, hogy ők eddig mit gondoltak, mit vallottak, mit tettek ezen a téren.

Befejezésként szánjunk egy gondolatot a kereszténydemokráciára, amely Magyarországon jelentős múltra tekint vissza, de mintha a rendszerváltozás után nem erősödött, nem gyökeresedett volna meg annyira, mint a háború előtti időszakban. Van-e ennek jelentősége, hiányzik-e a magyar politikai életből? Kell-e dolgozni egy kicsit a keresztény világnézet erősebb jelenlétéért a politikában?

Hogy mennyire kell, az abból is látszik, hogy az Európai Parlamentben mekkora jelentősége volt annak, hogy szerte Európából milliószám érkeztek levelek európai parlamenti képviselőkhöz, amelyekben azt kérték: az Európai Unió ne támogassa az emberi embriókkal való kísérletezést, hanem amellett tegyék le a voksukat, hogy ne lehessen ilyet szabadon, törvényesen tenni Európában. Szerencsére ezzel sikerült a korábbi megengedő magatartást megváltoztatni még akkor is, ha nagyon kevés, mindössze hét szavazati többséggel győzött ez a vélemény. Előtte a közhangulat egészen más volt, tehát látszik, hogy ennek jelentősége van. Úgy gondolom ezt kisebb, egy-egy országos választásnál is ugyanígy szükséges érvényesíteni. Valóban úgy tűnik, hogy a kereszténydemokrácia élt meg dicsőbb napokat is Magyarországon. Éppen december elején hívott meg a KDNP országos választmánya egy előadás megtartására. Ott is elmondtam abbéli véleményemet, hogy megítélésem szerint is sokkal erőteljesebben kell a keresztény politikusoknak véleményüket hangoztatni a törvényhozásban, a társadalmi élet különböző színterein, már csak azok miatt is, akik őket oda megválasztották. Viszont azt is örömmel kell elmondanom, hogy ezen a kongresszuson részt vett miniszterelnök úr, aki elmondta, hogy a Fideszt egy keresztény értékrendet valló pártnak akarja, tudja, és éppen ezért nem egy érdekszövetség áll fenn a KDNP és a Fidesz között, hanem egy értékszövetség. Ez nagyon örömteli számomra, hiszen ezzel mintegy biztosítva van az, hogy egy néppárti szerveződés is, mint a Fidesz akarja ugyanazt az értékrendet megvallani és képviselni, amit a kereszténydemokrata pártnak, mint ideológiailag elkötelezett pártnak tennie kell. Azt gondolom, ez egy nagyon pozitív kapcsolódási lehetőség és ezt a keresztény embereknek szem előtt kell tartaniuk a választáskor.