Szombathelyi Egyházmegye

Brenner János boldoggá avatása - Interjú Ruppert József piarista atyával, az ügy posztulátorával

Ruppert JózsefBrenner János boldoggá avatásának bejelentése után Ruppert József atyát, az ügy posztulátorát is felhívtuk telefonon.

November 7-én tárgyalta még egyszer a Bíborosi Bizottság - a korábban beérkezett iratanyagok és különböző bizottsági vélemények alapján – Brenner János ügyét és hozta azt a pozitív döntést, hogy elfogadják a vértanúságot. Csak ez még nem volt nyilvános, avatott be a részletekbe Ruppert atya. A bizottság döntése után a Szentatya jóváhagyása is kellett.

Ruppert atya a rövid interjúban kitért rá: örül a döntésnek, mindig remélte, hogy a folyamat ezzel a pozitív eredménnyel zárul. Alaposan átvizsgálták az ügyet – teológusok, történészek –, így a bíborosoknak olyan anyag állt a rendelkezésére ami egyértelműen bizonyította Brenner János vértanúságát. És nekik már csak az volt a dolguk, hogy ennek az ismeretében kimondják az igent, mondta József atya, aki kitért rá: a boldoggá, és szentté avatási ügyek sokáig elhúzódnak, de nem szabad türelmetlennek lenni. Az egyház ezekben az ügyekben óvatos és lassú. Egy ilyen fontos döntést kimondani, hogy az Egyház tanúsítja, hogy egy ember az Úristennél van a mennyei boldogságban, boldog vagy szent, ez alapos vizsgálódást igényel. Brenner János boldog, itt csak ami örömünk ami késik és várni kell.

Ruppert atyát arról is kérdeztem, mik a folyamat következő állomásai, hogyan zajlik tovább a boldoggá avatás előkészítése. Véleménye szerint 2018-ban sor kerülhet a boldoggá avatásra. Ehhez persze még sok mindenről dönteni kell, több egyeztetésre is szükség van. Dönteni kell pl. az időpontról. Azután arról is, hogy a boldoggá avatási szentmisét – amelyen jelen van a Szenttéavatási Kongregáció prefektusa is – ki végzi: bíboros atya, vagy a püspöki kar elnöke vagy megyéspüspök atya. De még Rómában, a Kongregációval is szükség lesz a szertartással kapcsolatos megbeszélésre, zárta a beszélgetést Ruppert József atya.